1

Elhunyt Nepp József

0nj1Elhunyt Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező – tudatta családja még hétfőn az MTI-vel. A magyar mozgókép mestere címmel is kitüntetett művészt életének 84. évében, október 6-án váratlanul érte a halál. Nepp József nevéhez olyan legendás alkotások fűződnek, mint a Gusztáv-sorozat, a Mézga-család és a Dr. Bubó (Kérem a következőt!) című tévésorozat vagy a Lúdas Matyi és a Szaffi című rajzfilmek. Sokoldalúsága miatt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének is nevezték.

1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal és új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel. 1964-ben készült a Gusztáv-sorozat, a máig legnépszerűbb magyar rajzfilmsorozat, amelynek Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett ő a szülőatyja. A Mézga-család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt.

0nj2Sok egész estés és kisrajzfilm írója és társ-forgatókönyvírója volt, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) című filmek elkészítésében, és Ternovszky Béla Macskafogó című animációs krimijének a forgatókönyvét is ő írta. Számos közös produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként dolgozott. Gyakran szerzett filmzenét is. 1983-ban önállóan rendezte a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását, majd 1986-ban a Gréti című filmet. Az erdő kapitánya című mozifilmjének írója, forgatókönyvírója volt.

1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a magyar mozgókép mestere elismerést. (Forrás)

Egy komment

  1. Óriási figura lehetett.A kedvencem a Hófehér,azon mindíg szétröhögöm magam.Nyugodjon békében:-(

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *