4

Box Office: Elbukott a Vadász

huntsmanÉszak-Amerikai bevétel

Ha egy film 170 millió dolláros büdzsé (és bizonyára termetes marketing) mellett 396 millió dollárt hoz világszerte, nem feltétlenül jelenti azt, hogy folytatást kellene készíteni. De a heves franchise-építésben nem lehet lemaradni. Az Universal beígérte a Hófehér és a vadász (Snow White and the Huntsman) következő részét, kicsit visszább vett a költségekből (115 millió dollár) és ezúttal a Vadász lett a főhős. Chris Hemsworth mellett visszatér Charlize Theron is, illetve Jessica Chastain és Emily Blunt erősítheti a fantasy-t. Azaz erősítené, de a kritikák eléggé lehúzták a filmet (ugyanis a vélemények többségében földbe döngölték, egy kritikus szerint a forgatókönyv olyan, mintha gorillaszerű trollok tákolták volna össze). És a közönség sem volt túl lelkes. Míg az első 56 millió dollárral tudott indítani, addig a Vadász és a Jégkirálynő (The Huntmsna: Winter’s War) 20 milliót tudott kipréselni magából. Ami eléggé szerény, ahhoz képest pláne, hogy a jelentős reklámkampánnyal megtámogatott költséges produkciók bevételük nagy részét az első 2 hétben szedik össze.

A CinemaScore felmérései szerint négy évvel ezelőtt az elsőre beülő közönség 48 %-a arra volt kíváncsi, hogy Kristen Stewart milyen Hófehér(ke) szerepében és akkoriban ért véget az Alkonyat (Twilight) is. Sajnos Hemsworth sem bizonyult húzónévnek, ha éppen nem pörölyt lenget, akkor alig kíváncsi rá valaki. Eléggé úgy tűnik, hogy a nép inkább a Disney-féle klasszikus történetek alapján készült fantasy filmekre kíváncsi. Ám a nemzetközi eredmények kihúzzák a csávából és nem lesz súlyos égés.

368 helyen adták a Compadres akció-vígjátékot, amelyben egy korábbi zsaru bosszút akar állni egy bűnözőn és egy fiatal hacker segítségét veszi igénybe. Mondhatni a semmiből jött, de mégis eléggé vonzó volt valamennyire és 1,3 millió dollárt össze is gyűjtött. Többet, mint a Tom Hanks-szel készült A Hologram for the King, ami 401 moziban startolt el és 1,1 millió dollárt tudott kitermelni.

Régebben bemutatott filmek: Magabiztosan őrizte meg az első helyet A dzsungel könyve (The Jungle Book), 60 millió dollárt kasszírozott. Hamarosan átröppen a 200 millión és elvileg a 300 is meglehet. Közel 11 millió dollárt hozott a Birkanyírás 3. (Barbershop: The Next Cut), ha nem is jön össze 60-70 millió, azért korrekt végeredmény várható. Mostanra 5,5 millióra volt képes a Batman Superman ellen (Batman v Superman), még elvánszoroghat valameddig, de már lassan végleg kifullad.

Amerikai hétvégi top 10 eredmény, az adatok a boxofficemojo-ról vannak

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

A dzsungel könyve

60,80

191,47

– 41,1

175

A Vadász és a Jégkirálynő

20,08

20,08

115

Barbershop 3

10,83

36,03

– 46,5

Zootropolis

6,61

316,43

– 18,8

150

A főnök

6,08

49,50

– 38,9

29

Batman Superman ellen

5,52

319,50

– 38,9

250

Beépített tudat

3,10

10,86

– 46,2

31

Bazi nagy görög lagzi 2

2,10

55,37

– 35,6

18

Compadres

1,35

1,35

A Hologram for the King

1,17

1,17

4 komment

  1. Megnéztem, és sajnos egyet kell értenem, nekem is csalódás. Nem mondom hogy rossz, de többet vártam. Az első rész jobb volt. Ebben kevesebb az akció, a látvány. A legjobban azt sajnáltam hogy az első résszel ellentétben itt nem csapnak össze hadseregek. Természetesen ami látvány és trükk van, azok csodálatosak, de az összhatás akkor is gyengébb az első részhez képest, meg vannak ismétlődő varázslények is. Meg semmi értelme a két törp férfi jelenlétének a filmben, lehet rajtuk nevetni egy kicsit, de semmi hasznuk. Nálam az első rész 10/8, ez viszont nem több 10/6-nál.
    A film egyetlen pozitívuma szerintem a gyönyörű főhősnők, a jégkirálynő, és Sarah nagyon szépek. Ők tetszettek, csak velük vagyok elégedett.

  2. ..jó, sikerült a Zootropolis egyik felét kijavítani,köszi.
    Ez minden idők legjövedelmezőbb és legsikeresebb filmje,amit indiai rajzfilmesek gyártottak fusiban az éjjeli taxizás közben,így elfelejtettek számlázni?

    Bocs a trollkodásért,de ha csináljuk,akkor rendesen tegyük.

    • Mivel elmentettem megnéztem szövegszerkesztőben, ott jó volt, ctrl v ctrl v közben történt valami, ami hülyeségnek tűnik, de mégis megtörtént.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *