Ridley Scott nem csak a Prometheus folytatásán dolgozik, de producerként a Szárnyas fejvadász 2-vel (Blade Runner 2) is törődik. A forgatókönyv állítólag brutálisan jó, legalábbis Scott állítása szerint Harrison Ford azt mondta neki, hogy ennél jobbat nem igazán olvasott. A következő részt Denis Villeneuve fogja dirigálni és természetesen mindenki reménykedik, hogy az elsőhöz méltó film fog születni.
Mivel Scott éppen a Mentőexpedíciót (The Martian) reklámozza és temérdek interjút ad, szóba kerül a Szárnyas fejvadász 2 is. A főszereplő Ryan Gosling lesz, aki a tervek szerint a további filmekben is játszani fog. „Az első 2017-ben játszódott, a második történései úgy 2047-ben zajlanak. Ryan Gosling most 34 éves, de ha nekiáll fekvőtámaszokat nyomni, akkor akár 27-nek mondanád. Tehát mondjuk azt, hogy 2050.” – mondta Scott, bár hozzá kell tenni, hogy kicsit téved, mert 2019-ben játszódott az eredeti film.
Szóval eltelik pár évtized a két produkció cselekménye között. Ford is benne lesz, de elvileg nem lesz sok jelenete. És Scott elárulta, hogy a karakter replikáns, méghozzá be is fogja ismerni. „Nem mondhatom el (hogyan oldottuk meg a „lejárati” idejük kérdését), meg kell majd nézni. Mindenre lesz magyarázat.”
Kiderül, hogy attól még, hogy nem ő dirigál a forgatáson a kezében van a végső vágás joga. Minden filmjénél így van. És az is biztos, hogy a második résszel nem lesz vége, hiszen ha mindenki franchise-ban gondolkodik, akkor ő miért is ne tenné? Meg ugye szereti a munkáját. Tehát a munka az élete, az élete a munka.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Van esély 2016-os premierre?
Nincs
Az öreg azt sem tudja mikor játszódik a saját filmje? Az igen… Remélem csak rosszul idézték, mert ez ciki, picikét.
a legtúlértékeltebb sci-fi nálam, a zenéjével meg a világból ki lehet kergetni
Szerintem nagyon el volt találva az eredeti film, de hogy Ridley Scott ennyire kizsákmányolja a saját életművét?…