Égi Mentőexpedíció (12)
A Torontó Nemzetközi Filmfesztivál szerencsés nézőin kívül még senki nem láthatta Ridley Scott új, különleges űrfilmjét, a Mentőexpedíció-t (The Martian, hazai bemutatató: október 1.), melyben Matt Damon egy baleset következtében magára marad a Marson – és megpróbál életben maradni. A Földön sehol nem vetítik még a filmet… de a Földön kívül már igen. Az orbitális pályán keringő Nemzetközi Űrállomás hat lakója (két amerikai, három orosz, egy japán űrhajós) már végigizgulhatta Matt Damon és a megmentésével próbálkozók kalandjait. Az űrhajósokat, úgy tűnik, egyáltalán nem zavarta, hogy egy katasztrofális űrbalesetről szól a házimozijuk – vetítés után lelkes tweeteket küldtek szét a világba.
Az esetet még izgalmasabbá teszi, hogy az egyik asztronauta, az 51 éves, 12 hónapra a súlytalanság körülményei közé küldött Scott Kelly kutatási feladata, hogy a hosszú időn át különleges körülmények között élő szervezetről gyűjtsön adatokat – egy nem is olyan távoli Mars-expedíció céljára.
Ridley Scott és a Mentőexpedíció talán nem is olyan sokkal előzte meg a korát.
IC Press
Színész a kötélen (12)
Milyen magasan van a 104. emelet? A Kötéltánc (The Walk, hazai bemutató: október 8.) című film főszereplője, Joseph Gordon-Levitt azt mondja, elképzelhetetlenül magasan. Robert Zemeckis új, szemkápráztató 3D-filmjében mániákus, elvakult artistát alakít, aki a bűncselekménytől sem riad vissza, hogy végrehajtsa élete nagy álmát: végigsétáljon a New York-i világkereskedelmi központ ikertornyai között kifeszítet kábelen. Az eset 1974-ben valóban megtörtént, az eredeti kötéltáncos, Philippe Petit még ma is él, és Gordon-Levitt a forgatás előtt néhány hétre hozzáköltözött. Úgy gondolta, csak így ismerheti meg alaposan a férfit, akit játszik.
Az együtt töltött heteket zsonglőrködési és kötéltánc-leckékkel töltötték. A filmes biztosítók szigorúan megkövetelték, hogy a főszereplő csak biztosítókötéllel dolgozhat, de Petit nem az az ember, aki engedelmeskedik a hatósági előírásoknak. „Van ez az ultramodern orosz cirkuszi biztonságtechnika – mondta a második napon, amikor a színész gyakorolni kezdett. – Láthatatlan biztonsági kábel.” És attól kezdve Gordon-Levitt magára maradt… igaz, csak két méter magasan.
– A két méter nem hangzik soknak a 104. emelethez képest – ismerte el utólag a színész. – De nekem pont elég volt. Még a szél süvítését is hallani véltem, amit Philippe hallhatott.
IC Press
Tom Hanks ifjúkora (12E)
Tom Hanks tökéletes. Steven Spielberg új filmje, a Kémek hídja (Bridge of Spies, hazai bemutató: november 26.) segít ezt bizonyítani. Lélegzetelállító hitelességgel alakítja az átlagembert, aki véletlenül Kelet és Nyugat nagyhatalmi játékai közé szorul. A hatvanas évek elején kémügybe keveredik: neki kell védenie egy elfogott orosz ügynököt, és ő indul a fallal és szögesdróttal körülzárt Kelet-Berlinbe, hogy letárgyalja egy elfogott amerikai pilóta kiadását. Hanks nagy színész. De nem volt mindig az.
A Filmakadémia könyvtárában a múlt héten kiállították egy levelét, amit 18 éves korában küldött George Roy Hill Oscar-díjas rendezőnek, melyben a mester új filmjét A nagy balhé-t és főszereplőit, Paul Newman-t és Robert Redford-ot dicséri, majd így folytatja: „azt hiszem, önnek fel kellene fedeznie engem. Nem vagyok jóképű, nem olyan a testem, mint egy görög istené, a bajszom sem hajlandó nőni, de szerintem, bizonyos filmekben az emberek mégis fizetnének, hogy lássanak engem.”
Hogy a levél összefügg-e azzal, hogy Tom Hanks azóta két Oscar-díjat kapott, nem tudni. De az biztos, hogy azóta Ron Howard, Robert Zemeckis és Paul Greengrass mellett Steven Spielberg-nek is az egyik kedvenc színésze lett.
IC Press
Áldás a horrorra
A paranormális ügyek legsikeresebb, legelszántabb kutatói visszatérnek. És úgy tűnik, félnek egy kicsit. A Démonok között (The Conjuring) Ed és Lorraine Warren valós és vérfagyasztó kalandjainak egy epizódja alapján készült. A film 2013 egyik nagy sikere volt, és sokan minden idők egyik legjobb horrorjai közé sorolják. A hivatásos démonűző párost Patrick Wilson és Vera Farmiga keltette életre, a rendező pedig a horrorszakértő James Wan volt. A héten mindhárman újra találkoztak: elkezdődött a folytatás elkészítése. És úgy tűnik, semmit nem bíztak a véletlenre.
Az első forgatási napon a stúdióban felépített házsorok között ugyanis nemcsak a teljes stáb és szereplőgárda gyűlt össze, hanem egy ördögűzésben járatos pap is, aki megáldotta a helyszínt – hogy így tartsa távol munka közben az ártó szellemeket. A filmesek már megnyugodhatnak: amikor kigyulladnak a reflektorok bármit idéznek meg, az nem juthat a közelükbe. A nézők persze már nincsenek ilyen biztonságban.
A Démonok között második része 2016. nyarán kerül a magyar mozikba.
IC Press
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.