Csillaghullás, ej, be csodás. Ám éjjeli látványosság után után az emberiség egy része hirtelen zombivá változik. Vagyis pont úgy viselkednek, ahogy azt az élőholtaktól megszokhattuk: azonnal rámozdulnak az élőkre, szemernyi értelmet nem lehet bennük felfedezni és fejlövés után szépen elterülnek. Barry nejével és lányával fogja menekülőre, majd úgy alakul, hogy kénytelen mindkettővel végezni. Amikor összefut egy másik alakkal, aki részletesen ecseteli, hogy mi történt és miképp végzett egy zombivá lett ismerősével, Barry csak annyit mond „Szögbelövővel végeztem feleségemmel és lányommal, jobban nem tudom kifejteni.”
Azt hihetnénk, hogy a zombiműfajban már elmondtak és bemutattak mindent, amit csak lehetett. A társadalomkritikától kezdve a moralizáláson át a nagyobb sebességre kapcsolt fertőzöttekig megkaptunk mindent. Dráma, horror, paródia, volt választék. És mégis, a Wyrmwood képes arra, hogy újabb, eddig nem látott jeleneteket mutogasson és meg kell hagyni, hogy kiválóan szórakoztat.
Ízig-vérig B kategóriás filmről van szó, tehát ne várja senki, hogy a forgatókönyvben gondosan megrajzolt karakterek és aprólékosan kidolgozott világot fogunk látni. De ettől függetlenül a felvonultatott díszes társaságot jól játsszák a színészek. A tragédia után öngyilkosságot fontolgató, majd túlélő üzemmódba kapcsoló Barry (Jay Gallagher) megfelelő főhős és akad kemény, szexi csaj (Bianca Bradey) is. A show-t viszont ellopja a kísérletező kedvű zakkant tudós, Berynn Schwerdt lubickol szerepében.
Habár van itt tét is, de a film mégsem veszi túl komolyan magát. A zombik, a világvége hangulat, a gyász és a kínzás közben is képes a rendezőpáros elsütni egy-egy geget vagy bedobni valamiféle humoros pillanatot vagy szöveget. És ugye egyetlen produkcióban sem tudta senki javára fordítani hosszabb távon a „fertőzötteket”, egészen egyedi módon használják fel a bezombult egyedeket. Kiah Roache-Turner és Tristan Roache-Turner nem csupán a tempóval próbálta eladni művét, hanem próbált alakítani a zsáneren és telerakták egészen élvezetes ötletek garmadájával. És hogy ki marad életben? Nem lehetünk biztos abban, hogy egyik-másik karakter kihúzza a végéig, van aki pár perc után távozik az élők sorából.
És van még valami, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Potom 160.000 dollárból olyan látványt, gore-t, humort és hangulatot kapunk, amelyet nagyobb költségvetésű produkciókban keresve sem találunk. Bámulatos, hogy ennyi pénzből a kategóriához mérten milyen lenyűgöző filmet sikerült kreálni. Még akár azt is rá merném sütni, hogy Mad Max light. Leharcolt, lepukkant környezetben folyamatosan zajlanak az események és az akciók. A logikát ne kérjük számon, a karakterekben pont az a legviccesebb, hogy nem is filozofálnak túl sokat a történéseken. Ha így történik, hát így történik, ha ez lett belőle, akkor ez lett belőle. Mi meg csak örüljünk, hogy így sikerült. 85 %
imdb: 6,2
rottentomatoes: 80 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Hát ez egy nagyon szórakoztató alkotás volt. Meglepő módon sokkal jobban élveztem mint a minap nézett jupiter felemelkedését. Köszönöm az ajánlást!