Röviden: A hangok (The Voices)

„Normális vagyok, a hangok is megmondták.” – hogy egy klasszikussal indítsak. Nos, Jerry (Ryan Reynolds) egyáltalán nem épeszű és akkor még enyhén fogalmaztam. A férfi mindenkivel kedves, a munkahelyén is megbízható teljesítményt nyújt és senki nem gondolná, hogy mi zajlik benne. Gyógyszereket kellene szednie, úgy próbál meg normális életet élni, hogy közben a kutyája és macskája tanácsokkal látja el őt. Előbbi pozitív véleményeket mondogat, de az igazán telitalálat a cicus, aki viszont a dolgok sötét oldalát látja. Aztán úgy alakul, hogy lesz még egy beszélgetőpartner, Jerry kolléganőjének (Gemma Arterton) a feje bekerül a hűtőbe és vele is lehet cseverészni.

A film kissé úgy néz ki, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy milyen legyen, ezért inkább mindenből tettek bele egy picit. Lavíroz a fekete komédia, a dráma és a thriller között, de mégsem találja a saját hangját. Habár a sztori eléggé jól hangzik, de a produkció nem tudta teljes mértékben kiaknázni a benne rejlő lehetőséget. Érezhető, hogy a rendezőnő ismét megpróbált valami egyedit felmutatni, de ezúttal nem koronázza siker erőfeszítéseit. Reynolds eléggé jól hozza a hasadt elméjű Jerryt, de ettől függetlenül sajnos nem lehet megkedvelni és nem lehet vele azonosulni (de ha valaki melletted a pattogatott kukoricájához beszél, akkor jobb lesz, ha elülsz). Morbid humor van, de nem túl sok, feszültségre ne számítsunk, a drámai pillanatok vagy éppen a thrillerpercek sem elegendőek ahhoz, hogy igazán élvezni lehessen, ugyanakkor a végén szívesen gondolsz vissza egy-két jelenetére.