0

InterCom hírlevél

intercom

Egy éjszaka a múmiákkal (6E)

Amióta Ben Stiller elkezdte nagy sikerű Éjszaka a múzeumban-sorozatát, tudhatjuk, hogy záróra után a legkomolyabbnak tűnő múzeumépületben is hatalmas buli folyik: az új rész, az Éjszaka a múzeumban – A fáraó titka (6E) (Night at the Museum: Secret of the Tomb , hazai bemutató: december 25.) is ezt bizonyítja. Kivételes élményt ígér a Múmiavilág című vándorkiállítás is, melyet Európában és Amerikában már több mint 2 millióan láttak; és most a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg. 28 így együtt még sosem kiállított emberi és 10 állatmúmia képezi a tárlat anyagát, de a látogatók egy berendezett, működő antropológiai laboratóriumban ki is próbálhatják, hogyan dolgoznak a tudósok. Akár éjszaka is.
December 12-én ugyanis különleges eseményre kerül sor az MTM Kupolacsarnokában. Délután 6 órától levetítik az Éjszaka a múzeumban 1. és 2. részét; azok, akik előzőleg regisztrálnak, vezetővel járhatják be a Múmiavilág kiállítást.
Ezen a napon kerül sor egy rendkívüli eseményre is. Egy kilencszáz éves Buddha-múmiáról eltávolítják az üvegburát, és a szakemberek egy aranypálcát helyeznek a kezébe: ezzel állítják helyre eredeti formáját.
A British Museumban viszont egyre nagyobb lesz a rendetlenség: a digitális trükkökkel különlegessé tett vígjátékban Ben Stiller, Robin Williams, Owen Wilson és a többiek hatalmas ramazurit csapnak.
IC Press

Asterix győz (6)

Asterix erősebb, mint valaha. Még varázsfőzetre sincs hozzá szükség. A talán legismertebb francia képregény 17. kötete alapján készült 3D-animációs film az Asterix – Az istenek otthona (Asterix: le domaine des dieux, hazai bemutató: december 25.) november 26-án került a francia mozikba, és fantasztikus sikert aratott.
A majd 50 millió dolláros költségvetéssel készült film 696 moziban kezdte pályáját, és egy hét alatt több mint 935 ezren vettek rá jegyet: vagyis nagyobb sikert aratott Franciaországban, mint a Jégvarázs, az Aranyhaj és a nagy gubanc, a Szörny Rt vagy a Verdák.
Asterix, Obelix és barátaik ezúttal egy ravaszul lakóparképítésnek álcázott hódítási kísérletet igyekeznek visszaverni. De a maguk szokatlan eszközeivel mindig a legyőzhetetlen római hódítók ellen harcolnak. Mai utódaik pedig az angolszász kulturális úthengertől féltik saját filmjeiket: ám most a nagy sikert jórészt egy a Pixartól hazacsábított francia rendezőnek tulajdonítják – Louis Clichy a Fel! és a Wall-E elkészítésében is közreműködött.
IC Press

cameron-diaz

Csábító Diaz (6E)

Cameron Diaz nem játszott még ilyet. Az Annie (6E) (Annie, hazai bemutató: január 22.) című családi vígjátékban egy rendetlen nevelőszülőt alakítja, aki azért nem törődik a rábízott kislányokkal, mert egész nap csak arra vár, mikor állít be George Clooney – vagy bárki más –, aki végre feleségül kérné őt.
A valóságban persze minden másképp van. A színésznő május óta boldog kapcsolatban él a nála hét évvel fiatalabb Benji Madden-nel, a Good Charlotte frontemberével, akivel a jelek szerint hosszú távra tervez… Októberben már megírták az újságok, hogy Diaz ujján egy hatalmas ékköves gyűrű jelent meg – ezek szerint talán el is jegyezték már; és bár titkolózik, a nyilatkozatai azt bizonyítják, mostanában sokat gondolkodik a témáról.
– A lényeg, hogy jó ritmusban jöjj össze valakivel – magyarázta nemrég egy újságírónak a színésznő. – A korkülönbség nem számít. Az a fontos, hogy a srác éppen ugyanazt akarja, amit te. Rábeszélni úgysem lehet senkit semmire.
Az Annie-ben – melyben a gyerekszereplő Quvenzhané Wallis mellett Jamie Foxx alakítja a másik főszerepet, Diaz szintén megpróbál valakit rábeszélni a házasságra. Hogy milyen sikerrel, az maradjon meglepetés…
IC Press

00cd2

Nolannel kezdődik a díjözön (12)

A következő két hónap a filmes díjak jegyében telik. A jövő februári Oscar-díj átadás jelenti majd a csúcspontot, de addig sok ország és sok szakmai szervezet teszi majd közzé, hogyan vélekedik 2014 filmterméséről. Az idei egyik nagy esélyes természetesen Christopher Nolan, aki a Csillagok között-tel (12) (Interstellar, már a mozikban) nemcsak a nézők, hanem a szakmabeliek csodálatát is kivívta.
Az Amerikai Látványtervezők Kamarája (Art Directors Guild) saját díját, a Cinematic Imagery-díjat máris a rendezőnek ítélte. Az év leglátványosabb filmjének járó elismerést 19. alkalommal adják át. Az ünnepélyes ceremóniára január 31-én kerül majd sor a Beverly Hilton Hotelben.
A díjat az kaphatja, aki „munkájával gazdagítja és fejleszti a moziban átélhető vizuális élményt”. A korábbi díjazottak között volt Martin Scorsese, Warren Beatty, Clint Eastwood, Norman Jewison, John Lasseter, George Lucas, Steven Spielberg és Blake Edwards is.
Nolan máris a csillagok között érezheti magát – de ez a díjszezon biztosan tartogat még számára jó néhány elismerést.
IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *