4

Dumapárbaj előzetes

dumapar1Kalmár Tamás (Hadházi László) befutott, negyvenes évei végén járó, kissé elkényelmesedett sztár. Standup nagyágyúként járja az országot fellépéseivel, és övé a legismertebb önálló showműsor az egyik kereskedelmi tévén. Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben.
Egy napon azonban rájön, hogy népszerűsége lassan a múlté, a közönség kedvence az egyre inkább feltörekvő fiatal riválisa – Nagy Tóbiás  (Kiss Ádám).
Tamás – ahelyett, hogy szembenézne önmagával – úgy hiszi, minden bajának Tóbiás és Vigéc, (Eszenyi Enikő) közös menedzserük az okozója, ezért minden igyekezetével azon van, hogy a fiatal humorista fölé kerekedjék. Próbálkozásai rendre balul sülnek el, s míg mi nevetünk szerencsétlenkedésein, Tamás egyre nagyobb slamasztikába kerül.
Romlik a kapcsolata feleségével és legrégebbi barátjával, a súlyosan beteg Vigéccel is. Miközben szeretteitől eltávolodik, szakmailag is lecsúszik, hihetetlen haknikon próbál pénzt keresni. Végül egy mindent eldöntő dumapárbajra hívja ki Tóbiást, de a nagy csinnadrattával előkészített médiaesemény Vigéc, a menedzser rosszulléte miatt félbeszakad. A két rivális humorista ezután jön rá, hogy a jövőjük nem az ellenségeskedés, hanem a két generáció közös, egymást is ugrató poénegyvelege.

4 komment

  1. sajnos trailert még mindig nem tudnak magyarországon készíteni. Borzasztó, pedig lehet, hogy maga a film jó lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *