2

Will Smith egy NFL drámában

willmsithdrWill Smith nemrég kilépett a Brilliance akcióból és inkább a Ridley Scott produceri felügyelete alatt formálódó NFL-drámával kezdett szemezni. Ha a színész aláír, Dr. Bennett Omalut játszhatná. A  törvényszéki patológus volt az első, aki 2002-ben vizsgálta el amerikai focista agyát és felhívta a figyelmet arra, hogy az agyrázkódásoknak krónikus következményei lehetnek. A filmben bemutatják, hogy egyes játékosok milyen áldozatokat hoznak, hogy profi sportolók lehessenek, sokan az egészségüket és testi épségüket sem tartják szem előtt. A tervezetet  A bennfenteshez (The Insider) hasonlították.

Scott tavaly került kapcsolatba a projekttel, akkor még ő szerette volna megírni a forgatókönyvet és elgondolkodott rajta, hogy maga dirigálja le a filmet. Bokros teendői miatt inkább Peter Landesmant, a Parkland alkotójára bízta  a szkriptet és a rendezői székbe is beleültette. A filmet Jeanne Marie Laskas 2009-es cikkéből készülhez.

 

2 komment

  1. NFL az amcsifoci, nem rögbi. A rögbit max fej- és fogvédőben játsszák, míg az NFL-ben kötelező a teljes védőfelszerelés. Emellett az NFL-ben előrefelé támadnak, míg a rögbiben csak hátrafele passzolva épülhet a támadás. Na meg ez utóbbiban nincs is telefújva a gyep a részeg szurkolók és a tévénézők kedvéért…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *