5

Jövő év augusztusában megint lecsapnak A feláldozhatók

A Lionsgate hivatalosan is közzétette, hogy a The Expendables 3 2014 augusztus 15-én kerül bemutatásra. Az előző két felvonást is augusztusban küldték a filmszínházakba. A megszokott színészgárda – Sylvester Stallone, Jet Li, Jason Statham, stb. – visszatér és elviekben egy csomó új arcot is láthatunk.

Stallone Wesley Snipes felbukkanását már megerősítette és Jackie Chan is elmondta, hogy ő rábólint a dologra, ha nem mellékszerepet kap és tetszik neki a szkript. Nicolas Cage és Milla Jovovich jelenlétére is elég szépek a kilátások.

Ezzel együtt az is napvilágot látott, hogy a Stallone és Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett The Escape Plan akciófilmet október 18-ra tolták. A filmet eredetileg nyáron adták volna le, majd a premiert szeptemberre rakták, most pedig úgy fest, hogy talán már októberben beülhetünk rá.

0

Rontó Ralph törölt jelenet

rontóralphA Rontó Ralph az utóbbi évek legjobb Disney animációs filmje volt. A címszereplő több arcade játékban is megfordult, az eredeti elképzelések szerint az Extreme Easy Living 2-ben is tiszteletét tette volna. Azonban a rendező elmondása szerint úgy gondolták, hogy ez már túl sok lenne, de ugyanakkor nem merült fel bennük, hogy esetleg majd a folytatásba beleteszik. Ez a világ a Sims, a Grand Theft Auto és a Saint Row ötvözete lett volna, egy olyan világ, ahol az emberek rendszeresen robbantanak, zúznak le dolgokat. Így nézett volna ki a világ.

3

Itthon nagy siker a Másnaposok 3

masnaposok3A Másnaposok 3. (The Hangover Part III, már a mozikban) világszenzáció – és Magyarországon is megdöntött minden rekordot. Az őrült vígjáték 2009-ben meglepetésként robbant be a köztudatba, és azon nyomban klasszikussá vált. Todd Phillips rendező és stábja: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Ed Helms, Justin Bartha és Ken Jeong most harmadszor is bebizonyította, hogy népszerűségük nem véletlen. Újra elvarázsolták, megnevettették és zavarba hozták nézőiket.

Az egész világon összesen kis híján már 200 millió dollár bevétellel büszkélkedő vígjáték hazánkban is szemtelenül népszerűnek bizonyult. A Másnaposok 3. a bemutatója utáni első hétvégén elsöprő sikert aratott: majdnem 110 000 néző, egészen pontosan 109.210 rajongó váltott rá jegyet! A film majd húszezer nézővel többet csábított a moziba, mint az eddigi listavezető, és alaposan felülmúlja az éves toplista harmadik helyezettjét is.

Bár a Másnaposok és a Másnaposok 2. nézőszámai alapján mindenki arra számított, sokan sietnek majd a multiplexekbe, hogy megnézzék a trilógia fináléját, ez az eredmény igazi meglepetés – azt sejteti, hogy a Másnaposok 3. az év egyik legnagyobb, ha nem a legeslegnagyobb sikere lehet. Nem is csoda – a Másnaposok 3. sok kritikus és még több néző szerint a sorozat legviccesebb, legvadabb és legötletesebb része.

IC Press

0

Embry és Cummings a Late Phases vérfarkas horrorban

ericcummingsErin Cummings (Spartacus sorozat, Bitch Slap) és Ethan Embry (Egyszer volt, hol nem volt) játsszák a Late Phases vérfarkas horror főszerepeit, felbukkan még Nick Damici és Tina Louisi is.  Adrian Garcia Bogliano dirigálja a filmet, a spanyol rendező korábban a Penumbrát tette le az asztalra, de e mellett még készített jó néhány horrort.

A történet szerint egy férfi új környékre költözik, ha esetleg jobban utána nézett volna talán mégis más helyet választ. Ugyanis a körzetben megnő a hullák száma, érdekes módon minden áldozat esetében kutyatámadást könyvelnek el. Rögtön megérkezése őt is megtámadják és csak a szerencsének köszönheti, hogy túléli az esetet, de döbbenten tapasztalja, hogy itt többről van szó, mint nagyra nőtt ebekről.

6

A Ha/Ver 2 következő előzetese

A Ha/Ver (Kick/Ass) folytatása kissé nehezen valósult meg, de a lényeg, hogy elkészült. Matthew Vaughn sajnálatos módon átpasszolta a lehetőséget Jeff Wadlownak, aki remélhetőleg nem rontja el a második részt. A Cry_Wolf – Kiálts farkast! (Cry Wolf) és  Sose hátrálj meg (Never Back Down) filmekkel a háta mögött elképzelhető, hogy csak egy középszerű alkotást kreált.

Olvasd tovább

0

Fantasmania Star Trek Nyereményjáték 2. kérdés

tn_1star-trek-nyeremeny-jatek-2

Következzen a második forduló a Star Trek játékban.  Fantasmania, az online játékbolt egy Kirk vagy egy Spock figurát kínál fel, illetve a Pólus Filmszínház 2 mozijegyet biztosít, a szerencsés nyertes akár ezt is választhatja. Három kérdésre kell helyesen válaszolni, a játékosok a facebookon (https://www.facebook.com/events/144665265720015/ ) jelezzék, hogy mit szeretnének: Kirk figurát, Spock figurát vagy a páros mozijegyet a Pólus Filmszínházba!

2. kérdés
“Mikor készült az első (régi), Star Trek: Csillagösvény (The Motion Picture) mozifilm?”
A választ a fantasmania.jatek@gmail.com címre várjuk, a levél tárgya
legyen ‘FILMDROID – Fantasmania Star Trek Nyereményjáték 2. kérdés’ Olvasd tovább