6

A Vasember volt múlt héten a 3. legtöbbször letorrentezett film

vasember3sokadikNéhány napja mutatták be a Vasember harmadik felvonását a nemzetközi színtéren, hozott is rögvest 195 millió dollárt, és természetesen volt, aki felvette kamerával a filmet, majd felpakolta a netre.

A TorrentFreak adatai szerint a Marvel szuperhősfilmje azonnal a felkúszott a múlt héten legtöbbször letöltött filmek élvonalába, méghozzá a harmadik helyre. A torrentezők kedvence a Jack Reacher volt, amely immáron második hete tartja pozícióját, a második legtöbbször leszedett alkotás a mozikban csúnyán elvérzett Erőnek erejével volt. Mögöttük pedig ott áll cam-os Vasember 3, ami egyúttal azt is jelenti, hogy rengeteg igénytelen ember torrentezik.

 

 

6 komment

  1. Egyedül a Becstelen Brigantykat néztem meg camos, azt is csak azért mert sikerült lecsúsznom róla, nagyon nem értem azokat akik állandóan így néznek filmeket, iszonyatosan rombolja az egész alkotást.

  2. A telefonunkat ellenőrizték, hogy ki legyen kapcsolva, meg motoztak is, és éjjellátóval figyelték a nézőteret. Ennek örömére amint hazaértem, lecsekkoltam, hogy van-e már CAM-os szinkronos kópia. Volt.

    Most akkor megérte a plusz szekuritit? Jó, hogy nem!
    Felfogják az illetékesek? Áááá, ahogy kettőnél több ikú kellene. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *