Korea felől érkezik (talán hozzánk is befut) a Fists of Legend MMA film, hazájában április 10-én mutatják be, Amerikában két napra rá kerül a mozikba. A produkció Kang Woo-suk, a Two Cops és a Moss alkotója dirigálta le, Hwang Jeong-min sózhat oda ellenfeleinek a főszerepben, a bunyók koreográfiájáért a legendás koreai kaszkadőr Jung Doo-hong lesz a felelős.
Az alkotás a Legendary Fist netes képregény alapján készült, néhány jó barát és riválisaik meghívást kapnak egy neves eseményre, ahol a győztes 200.000 dollárt vihet haza. Eltelik 25 év, a három barát közül csak Sang-hoon egy vállalt fejeseként dolgozik, de Deok-kyu kénytelen volt félretenni nagy álmát, hogy egyszer majd kijuthat az olimpiára és egy kis üzletet üzemeltet. Jea-seok világéletében arra törekedett, hogy elsőosztályú csapatok tagja legyen, de sajnos csak egy harmadosztályú csoportig jutott.
Elvileg június 21-én mutatják be a Z világháború (World War Z) Brad Pitt nevével fémjelzett filmet. Mostanság nem hallhattunk semmiféle botrányról a produkció környékéről, ugyanakkor megnyugtató szavakkal sem léptek nyilvánosság elé a készítők, hacsak azt nem tekintjük előrelépésnek, hogy kidobtak egy újabb trailert.
Wentworth Miller írói babérokra tör. Az úriember A szökés (Prison Break) sorozattal vált ismertté, Paul W.S. Anderson is betette A kaptár: Túlvilág (Resident Evil: Afterlife) filmjébe. 2010-ben vetette papírra a Stoker történetét, a szkriptet mindenki körülrajongta, abban az évben rákerült a legjobb megfilmesítetlen forgatókönyveket tartalmazó Black Listre.
Dwayne Johnson bevezetőjével indul a G.I. Joe: Megtorlás (G.I. Retalitation) új, rövidebb előzetese. Ezúttal képesek voltak megállni, hogy a nindzsaakciót a háttérbe szorítsák.
Vin Diesel több képet is közzétett a közelgő Riddick filmből, de előzetest vagy bármi ilyesmit eddig nem láthattunk. Most befutott egy rövid előzetecske, amely ugyan nem sokat mutat, de az már látható, hogy túl sok világosban játszódó jelenet nem lesz, komor, vészjósló, sötét helyeken zajlik a cselekmény.
Ryan Reynolds az Empire magazinnal szerkesztőjével beszélgetett az Igazság Ligájáról, Zöld Lámpásról és Deadpoolról. A DC-s karakter folytatásáról nem sok szó esett, nem meglepő, hiszen a film nagyot bukott, a Deadpool film pedig túl rizikós a stúdiónak.
Sok-sok évvel ezelőtt, még a Superman visszatér előtt J.J. Abrams is megpróbálkozott összehozni egy filmet krypton-i születésű hősről, de a produkcióból nem lett semmi. Abrams az Empire-nek mesélt egykori tervezetéről.
Joe Carnahan úgy egy évig tüsténkedett a Bosszúvágy (Death Wish) remake háza táján, majd kiderült, hogy az MGM-mel nincsenek közös nevezőn és mivel ő az az ember, aki kitart elvei mellett így el is hagyta a fedélzetet. A John D. Bracantoval és Michael Ferrisszel írt forgatókönyvet azért hátrahagyta, bár még szinte biztos, hogy átfaragnak benne ezt-azt.
A Russo fivérek javában forgatják az Amerika Kapitány folytatását. Míg elvileg a Vasember 3-ban a S.H.I.E.L.D. nem igazán képviselteti magát és az asgardi hős, Thor is más világokban fog járkálni, addig Steve Rogers új kalandjában felbukkan Nick Fury néhány munkatársa és Anthony Mackie Sólyomként repkedhet.