5

Van rendezője a Jurassic Park 4-nek

Évekig beszéltek róla, egyszer azt mondták, hogy lesz, a következő alkalommal pedig úgy fogalmaztak, hogy meg fog valósulni. Az Universal aztán gondolt egy merészet és 2014 június 13-ra lőtte be a Jurassic Park 4 bemutatóját. Merész húzás, hisz még rendezője se volt a projektnek…eddig.

Colin Trevorrow dirigálhatja le a Steven Spielberg által elindított franchise következő részét és ezúttal úgy tűnik, hogy a T-Rex-et és más dinókat jövőre tényleg szabadjára engedik a vásznakon. A Deadline oldal azt írja, hogy a stúdió és a producerek úgy gondolták, hogy Trevorrowról lerítt, hogy hatalmas rajongója az előző három résznek és gyakorlatilag már a megbeszéléseik elején látszott, hogy közös nevezőn vannak, amit ugye kifejezetten kedvelnek. A rendező a Kockázatos túra (Safety Not Guaranteed) indie sci-fi drámával tette le névjegyét Hollywoodban.

A forgatókönyv legutóbbi verzióját Rick Jaffa és Amanda Silver tették le az asztalra, ebben már nincsenek fegyvereket markolászó dinók. A konkrét sztorit egyelőre nem tették közzé.

0

Tomorrow You’re Gone előzetes

tomorroweyouregoneAz egy dolog, hogy Stephen Dorff a B kategóriában ténykedik és Willem Dafoe-t is sajnálom, hogy néha efféle filmekre bólint rá. Na de Michelle Monaghan asztalán nem landolnak jobb ajánlatok? A Penthouse North után a Tomorrow You’re Gone is egy olyan thrillernek tűnik, amit DVD-n fognak közzétenni.

Dorff játssza Charlie Rankint, épp kiengedték a sittről, de nem sikerül távol maradni a bajtól. A rácsok mögött egy Buddha nevezetű (Dafoe) fickó védte és most jelentkezik, hogy behajtsa rajta az adósságát.  Charlie találkozik egy nővel (Monaghan), akivel gyorsan egymásra hangolódnak, már csak az életét kellene sínre tenni.

A rendezői teendőket David Jacobson, a San Fernando völgye (Down in the Valley) és a Kannibál (Dahmer) alkotója látta el.

4

Pi élete 4DX-ben

pielete3dx

A 4 Oscar-díjjal büszkélkedő Pi élete 4DX-ben is megtekinthető a Cinema City WestEnd-ben.

A 4DX™ a 4D mozis technológiát ötvözi az egész estés hollywoodi filmekkel. A 4DX™ új paradigmát állít fel a moziba járás élményében, amely felülmúl minden várakozást és új szabványt teremt, megteremtve a világ legjobb 4D élményét.

Az első 4DX™ színházakat 2009-ben hozták létre a CGV hálózatában Dél-Koreában. Jelenleg a világ 29 pontján működik és 2016-ig több mint ezer helyen kívánják bevezetni.

4D programozók csapata kizárólag azzal foglalkozik, hogy olyan tartalmakat keressen és dolgozzon ki, amelyek a moziba járást valóban egyedülálló élménnyé varázsolják.

A 4DX™ szorosan együttműködik a vezető stúdiókkal és Hollywood legnagyobb kasszasikereit ülteti át a 4D vásznakra.

A 4DX™ a világ legfejlettebb filmszínházi technológiája a legmodernebb 3-DOF (szabadságfok) mozgó ülésekkel, amelyeket összehangolnak a környezeti hatásokkal. Minden egyes film a részletesen megkoreografált levegő-, víz-, illat-, mozgás-, vibrációs, stb. hatásokkal a hagyományos moziterem audiovizuális ingereit messze felülmúlva hat a nézőkre, akik teljesen elmélyülhetnek és az akció részeseivé válhatnak. (cinemacity)

1

Sexy Evil Genius előzetes

sexyevilA Lionsgate thrillere a mozikat elkerülve DVD-n fog landolni április 19-én. Katee Sackhoff alakítja Nikkit, a börtönviselt vonzó, rafinált , felettébb kiszámíthatatlan és kissé őrült nőt. Los Angeles egyik bárjába hívja össze egykori szeretőit, ajelenlevők hamarosan rádöbbennek, hogy egy igen-igen jól kitervelt játékba csöppentek, aminek a végét lehet, hogy nem érik meg.

Shawn Piller, a Haven és a Futótűz sorozatok rendezője dirigálta a filmet Scott Lew forgatókönyvéből. Seth Green, Michelle Trachtenberg, Anthony Michael Hall és William Baldwin bukkan fel a filmben.

 

5

Kiütötte a biztosítékot a Spring Breakers – Csajok szabadon a korhatárbizottságnál

iPhone_12-03-3_IMG_1417.JPGHarmony Korine (Tétova lelkek) legújabb filmje, a Spring Breakers – Csajok szabadon 18-as korhatár besorolást kapott Magyarországon.

Itt minden a drogról, a szexről, a pénzről és a ribanckodásról szól…” – nyilatkozta Vanessa Hudgens (High School Musical), aki a film másik főszereplőjével, Selena Gomezzel együtt eddig inkább jókislány szerepeiről volt híres, most pedig az idei év egyik legprovokatívabb filmjében domborítanak. A tavaszi szünetre rablással pénzt szerző csajok felettébb lenge öltözetben buliznak féktelenül az éjszakában, jókora fegyverekkel rabolnak, és ölnek.

A megszokott filmes fordulatoktól mentes, az Óz szelíd varázslóját, James Francot keménydrog-dílerként bemutató alkotásban minden összejött ahhoz, hogy egy fedetlen keblekben, szexben és erőszakban tobzódó vad bulifilm kerüljön a hazai mozik vásznaira. A hamisítatlan partyhangulatról pedig a Drive – Gázt! zeneszerzője és Skrillex gondoskodnak.

Csajok, buli, drog, erőszak – ahogy még sosem láttuk. A Spring Breakers – Csajok szabadon március 21-től a hazai mozik műsorán.

csajokszabadon

2

A Horrorra akadva 5 következő előzetese

Hét évvel ezelőtt látott napvilágot a Horrora akadva 4 és valószínűleg senkinek sem hiányzott még egy felvonás Ha akarjuk, ha nem, idén Malcolm D. Lee rendezésében befut az ötödik rész is. Anna Faris, az előző részek sztárja ebben már nem lesz benne, terhessége miatt maradt ki. Regina Hall, Kevin Hart és Anthony Anderson előtt nyitva állt a kapu, azonban nem éltek a lehetőséggel.

Ezúttal főleg a Paranormal Activity, Mama, Fekete hattyú, Evil Dead filmeket parodizálják ki, de azért A majmok bolygója, Eredet, Gyerekjáték, Az éhezők viadala, Végső állomás alkotásokat is kifigurázzák néhány jelenet erejéig. Ashley Tisdale és Simon Rex egy boldog házaspárt formálnak meg, előbbi balett táncos, utóbbi majmokkal kapcsolatos kísérletekben vesz részt. Miután hazahozzák kórházból gyereküket fura jelenségekre figyelnek fel. Több kamerát is felszerelnek, hogy kiderítsék mivel állnak szemben.

 

Olvasd tovább

0

Evil Dead Wondercon teaser

Április elején mutatják be az Evil Dead remake-et, így a készítőknek előtt még áll egy nagy lehetőség a horror reklámozására. Ez pedig a március végén induló WonderCon. Bruce Campbell, Fede Alvarez rendező és Rob Tapert producer is ott lesz, a teaser elején lelkesen elmondják, hogy ők sem hagyják ki az eseményt.

 

0

Grahame-Smith írja a Beetlejuice folytatását

Tim Burton általában ugyanazokkal az emberekkel szeret dolgozni: John August, Johnny Depp, Helena Bonham Carter. A rendező tavaly Seth Grahame-Smith-szel barátkozott össze, két produkciót is közösen hoztak össze, habár mindkettő gyengén szerepelt a kasszáknál Burton bizalma nem rendült meg az íróban.

Régóta beszélnek a Beetlejuice következő részéről, néhány hónapja szóba hozták, hogy Grahame-Smith fogja írni a forgatókönyvet. Az úriember nemrég az alábbi képet tette ki twitterére, amivel azt jelzi: “Hozzáláttam a szkripthez!”