0

Végzetes hazugságok (Arbitrage)

vegzeteshazugsagok

Nehéz a pénzemberek élete, folyamatosan számok között élik világukat, amelyeket úgy kell alakítaniuk, hogy leginkább jó legyen. A egyszerű, mezei mozinézőkkel már megtanították, hogy könnyedén bedőlhet egy cég, ha véletlenül arrébb raknak egy tizedesvesszőt vagy esetleg egy nagyobb számot máshova írnak be. Jól tudják a filmesek, hogy a vén, wall street-i ravasz rókák zsonglőrködése könnyen ámulatba ejthet bárkit, aki zavarba jön, ha meglát egy pénzügyi mérleget vagy általában csak azzal törődik, hogy a friss kenyér mellé vegyen-e még friss tejet.

Gordon Gekko húzásai is lenyűgözhettek minket vagy éppen moroghattunk a Bernie Madoff-féle csalókon. Robert Miller (Richard Gere) szintén nagyban utazik, csak éppen a számok ide-oda pofozgatása mellett egyéb fontos dolgokra is koncentrálnia kell. Miller 60 éves és éppen élete legnagyobb üzletét hajtaná végre, csak éppen valahogy pár száz millió dollárt kellene elrejtenie a szintén a családi vállalkozásban ténykedő lánya és a nehéz helyzetben lévő vevője elől.

Nem ez az egyetlen problémája, a sikkasztás mellett még annyi vaj van a füle mögött, hogy azzal jó lakna pár ezer éhező. Emberünk rendszeresen félrelép egy francia művésznővel, azonban csúnya balesetet szenved, aminek következtében szép szeretője elhalálozik. A mentők vagy a rendőrség helyett egy ismerősét rendeli a helyszínre, ám a Tim Roth által alakított nyomozó előtt hamar összeáll a kép, hogy kinek a hibájából hunyt el a hölgy és hamarosan eljut Miller barátjához is.

 

Gere kiváló munkát végzett, érezhette, hogy ezért egyes helyeken komoly díjakra jelölhetik, esetleg rásüthetik az „élete alakítása” jelzőt is. Afféle antihőst formál meg, aki annyira belejön a tények elferdítésébe, hogy már szinte könnyedén csusszannak ki a száján a hazugságok, tisztában van vele, hogy ezzel nem cselekszik a megfelelően, a slamasztikából próbál meg kijutni, úgy, hogy ne essen folt drága öltönyén. Hiába tudjuk, hogy lop, csal, hazudik nap, mint nap mégis lehet szorítani érte. Szomorú, de a többi karakterre kevés figyelmet fordítottak. Susan Sarandon a feleség szerepét kisujjából kirázza, Brit Marling sajnos túl keveset van jelen. Szomorú, de Roth is kevés esélyt kap, hogy megmutassa tud ő ennél többet is, az általa játszott nyomozó kliséfiugura, olyan, mintha egy átlagos sorozatepizódból rángatták volna elő.

Nicholas Jarecki élete első mozifilmjét prezentálta, nem érződik, hogy tanácstalan lett volna a forgatáson, biztos kézzel vezényelte le a thriller-drámáját. Nem veszteget Miller környezetének bemutatására túl sok időt, a pénzembert gyakorlatilag már az elején egy hosszú lejtőn találjuk, ahol nem talál kapaszkodót, egyre jobban csúszik lefele, egyre több füllentést kénytelen kibökni, amelyek talán végzetesek lehetnek számára. Már csak egy jó befejezés kellett volna kitalálni, megkockáztatom, hogy volt is, csak esetleg valami fejes máshogy ítélte meg a helyzetet. Jarecki így is egy feszült alkotást készített, ami ugyan nem mond újat a nagy pénzekkel bűvészkedő milliomosokról és nem is kápráztat el a számokkal való zsonglőrködéssel, de van helyette más. A gazdasági bűncselekmény és csalás mellett szó esik erkölcsről is, de van itt korrupt zsaru, a rendőri túlkapás és a rasszizmus is könnyedén elfér egymás mellett,

A film elején Miller azt mondja, hogy csak 5 dolog számít az életben: pénz, pénz, pénz és pénz. Az egyetlen kiszámítható ebben az alkotásban az, hogy mi már tudjuk, hogy a végén leszűrhetjük a nagy tanúságot: „Ez bizony nem így van”. A pénz nem boldogít! 70 %-ot adnék a Végzetes hazugságoknak.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *