31

David Ellison lesz a producere a Terminator 5-nek

A Terminátor negyedik részével alaposan befürdött a Halycon, a csőd után kénytelenek voltak megválni a jogoktól is, amelyet Megan Ellison szerzett meg 20 millió dollárért.

Ellison az Annapurna tulajdonosa, eleddig főleg buktákhoz adta a pénzét, ő volt a producere a Végjáték (Passion Play), Ölni kíméletesen (Killing Them Softly) és a The Master alkotásoknak. A Terminátorral viszont nagyot szakíthat (persze így sem érzi meg a veszteséget, hiszen milliárdos), de eddig nem történt túl sok minden a tervezet háza táján. A hölgy most testvérét, David Ellisont is bevonta a projektbe, aki otthonosabban mozog a nagyobb költségvetésű, látványosabb filmekben. David Ellison többek között a Mission Impossible 4, Jack Reacher és a Z világháború létrejöttében segédkezett.

Forgatókönyv még nincs, a rendezői szék is üresen árválkodik (Justin Lin ült benne egy ideig). De ha 2018-ig nem tudnak semmi érdemlegeset kezdeni a Terminátor 5-tel, akkor a jogok szépen visszaszállnak James Cameronra. Szerintem sokan pezsgőt bontanának, ha ez bekövetkezne.

31 komment

  1. És Cameron mit kezdene vele? Már megmondta, hogy nem érdekli, ő inkább Avatar-t rendez! Valószínű, hogy eladná a jogokat!

    • A rajongók örülnének, hiszen a negyedik részben rengetegen csalódtak és a harmadikra is sokan fújtak. Mellesleg ki tudja, hogy Cameron mit fog mondani 6-7-8-20 év múlva.

  2. nem értem, hogy aterminátorral is meg az alien filmekkel mit kell szenvedni

    semmit nem várunk a folytatástól, mint tömény akciót, és dollármilliós trükköket

    nem túl bonyolult képlet, erre mindig elcseszik valami gyenge sztorival, vagy idióta filozófiával

    komolyan a Prometheus is ilyen emos szar

    faszért nem rendeznek egy olyan filmet ahol az alienek megtámadják a Földet, és több ezres tömegben megy a csata, meg az iszonyatos gépágyúzás
    ennyi kéne

    • Hú b*szki!
      Te se írjál forgatókönyvet…

      OFF:
      A Prometheusban pont az volt a jó, h nem az Aliens továbbgondolása volt. Bőven tovább mutatott az Alien frenchise-on. Sokkal komolyabb témát feszegetve. Én örülök, hogy hagyták ott az Alient ahol van. Nem kell neki folytatás, a Terminator is nyugodhatna békében, miért kell megerőszakolni egy legendát?

      • mi is volt ez a komolyabb téma, elárulnád nekem???

        kb egy ufó magazon színvonalával bírt az egész film

        plusz a jelenetek 90 %át egyszerűen lemásolták a korábbi alien filmekből, az űrhajó, a tojások, a vihar, az android, mind olyan elem ami csak ismétlés volt

        de tényleg érdekelne mi volt annyira komoly abban filmben, írd le légyszi

        nekem inkább nevetséges volt ahogy az 500 tonnás űrhajó ” gurul ” baszki a nő után, még szerencse hogy pont nem esett rá ( úristen ez mennyire gáz jelenet már )

        • Szerintem is korrekt flm volt. Tiszteletben tarottta az Alien kánont, volt benne pár jó fordulat és szinvonalas szórakoztató produkció lett. Ennél többet nem nagyon hozott ki senki.

          Jelenleg a Ternminátor franchise nak kellene egy reboot, Cameronnnak pedig valami történet mert a Navik az első réstzben is unalmasak voltak.

          nagy premier plűán 3D-s gyolkolászás apokalipszis halálhörgés, a szokásos 🙂

          • nekem nagyon tetszett az Avatar, csak kicsit nyálasnak tartottam benne a lényeket

            de én pont a 3D-s gyilkolászós apokalipszis miatt megyek moziba, nem azért, hogy üzbég drámákat nézzek

            ez a mozi lényege

        • “Ufó magazin” meg “komolytalanság” meg “nevetséges” szavakat használod, ugyan akkor ezt akarod:

          “faszért nem rendeznek egy olyan filmet ahol az alienek megtámadják a Földet, és több ezres tömegben megy a csata, meg az iszonyatos gépágyúzás
          ennyi kéne”

          Hát ez neked is való lenne…

          A Prometheus meg az Emberiség eredetéről szól. Honnan származunk? A tudományos kutatás vagy a vallásos hit mindennek az alapja? Örök élet vagy eredő életforrás?

          Ezek sokkal komolyabb és elgondolkodtatóbb kérdések, mint amit bármelyik Alien film is fel tudna mutatni.

          • haha és mi köze egy alien univerzumban játszódó kitalált filmnek az emberiség eredetéhez te csökevény ????

            hahaha
            te most elhitted ezt vagy mi? ez csak egy film hahóóó

            haha

            hallod az élet értelmét alegtöbb ember 10 éves korára megérti, ha te nem akkor nagyon sajnállak :)))))

            na igen ez tipikusan rámutat, a Prometheus azoknak tetszett, akik súlyos mentális problémákkal rendelkeznek, csak sajna az erdeti Alien nem erről szól

            haha ezért írtam, hogy ufó magazin, ennyi erővel a piramisok is ufók ugye?
            miért nem olvasol mindjárt spiritualiszta könyveket??

            nem jártál be történelem órákra??? 1ős anyag az emberiség kialakulása, Istent meg ne filmekben keresd, hanem önmagadban

            úristen……

            te biztos az a biciklizős, szandálos típus vagy

        • Nem ez a mozi lényege, hanem, hogy szórakoztasson. És engem a Prometheus 2x is szórakoztatott IMAX-ban…

          • igen szórakoztatna, ha értelmes története lenne

            áruld már el mi értelmes volt abban, hogy mikor a kapitány életet talált a bolygón, akkor elment aludni

            vagy hogy az öreg embert aki az örök élet forrását kereste 2 másodperc alatt lecsapták

            akkora gagyi volt az egész

        • Mi az hogy “te csökevény”?

          Arra kérlek téged és a kedves olvasókat is, h olvassák el a kommenteket és kiderül, ki milyen emberke.

          Viszont szívesen találkoznék veled, hogy kitapossam a beled. És nem a más véleményed, hanem a stílusod miatt. Ez az írás, modor meg nyelvezet…

          • abszolút nyugodtan leírtam a véleményem, te kezdtél el kötekedni,

            ugye, ha visszaolvassuk akommenteket, akkor én írtam valamit, de meg elkezdtél kritizálni, hogy na te ne legyél forgatókönyvíró, de látom a te fejedben fordítva vannak a dolgok, és te sosem vagy hibás

            csak az volt furcsa, hogy ezek szerint a te logikádat követve, most a Prometheus című film válaszolt az emberiség több ezer éves kérdéseire

            na ha te ezt elhiszed akkor tényleg a diliházban a helyed

            de a magatartásod is világosan rámutat, hogy a magukat békésnek, spiritualisztának, Isten keresőnek hívő emberek valójában milyen erőszakosak is

            tele vagy gyűlölettel

            pedig ez csak egy filmes blog, ahol jó hangulatnak kellene lennie, ezek meg amikről beszélünk csak filmek

            nem értem miért veszed komolyan?

        • kossuthmozialdi: ezt már korábban lejátszottuk.

          Indulj ki abból hogy Vickers nem volt érdekelt a misszió sikerében mert őt csak a hatalomátvétel érdekelte. Minden műás csak bizonytalansági tényező.

          Enenk megfelelően érdemes újraértelmezni pár dolgot ami a filmben történt vagy mondtak (pl morcosan, hpgy enm mindenkit ő választott, míg tudva hogy a tudósokat az öreg hozta a fedélzetre, a lúzerek (a két bennragadt pojáca, a maga módján a kapitány)) vélhetúően Vickers választása.

          • a korábban alatt a korábbi blog.hu-s bejegyzést értettem. Valemlyikben ezt már átvitattuk jópáran.Én fenntartom hogy nincs abban önellentmondás hogy a kutatócsapat nem az emberiség legjobbjaiból ált, sőt…

        • ááá :))) most komolyan mi bajod van ember???

          ez csak egy mozis blog, azért van, hogy megbeszéljük a véleményünket

          ne vedd már komolyan

          itt egymás barátainak kellene lennünk

  3. Kellemesen gyilkoljátok egymást….”öröm” olvasni…:(((( Azt kivánom az ilyen embereknek…hogy egyszerre menjenek moziba..és ott vitassák meg az éppen nézett filmet..lehetőleg ordibálva….szánalmas…sicc!:(

  4. én szivesen látnám az első T prototípusról szóló történetet a vásznon, amikor visszakerül a lovagkorba, és ott kezdi el írtani a Connor klánt 🙂

    • Tegnap pont erre gondltam én is! A könyveket nagyon szerettem! Jó kis scifi kalandfilmet lehetne belöle csinàlni!

    • Lehetne, de nem fognak. Mark F Wilson meg úgy rémlik, hogy egy magyar úriember írói álneve, nem hiszem, hogy Hollywood látókörébe került volna.

        • Nem tudom biztosan, hogy magyar-e, de ezt követően már tuti, hogy magyarok írták a többi regényt: Anthony Sheenard, Christopher Shetfield és a többi

          • Nekem is úgy rémlik, hogy Mark F. Wilson egy magyar írói álnév.
            Viszont ez a lovagkorba került Terminátor sztori nekem is tetszett.

          • Ha jól tudom, Mark F. Wilson nem egy ember, hanem egy komplett magyar csapat által használt írói álnév (illetve egy a sok közül). Nemes István, Kornya Zsolt biztosan benne volt…

  5. Épp itt lenne az ideje, hogy Cameron a kezébe vegye az ügyet. Gyér lett a Terminátor franchise.

  6. A Terminátor halott, de újra lehetne éleszteni. Pl. erős forgatókönyv, időutazás, és nem a jövőbeli háborút bemutatni, nem kell semmi extra gép, csak a klasszikus Terminátor, emberek ellen, valahogy az első film hangulatát visszahozni. Ja és nem kell Swarci, mert öreg. CGI meg fos. Hát, kb ez kellene, ja és a klasszik zenét visszahozni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *