Az előző részekről itt és itt olvashatsz.
Az elmúlt évek egyik legjobb, legizgalmasabb és legfélelmetesebb horrorja a spanyol [REC] volt, amely természetesen nem kerülhette el a sorsát és összehoztak belőle egy amerikai másolatot. A folytatásra sem sokat kellett várni, ami úgy félidőig még nagyjából működött is. Jaume Balagueró és Paco Plaza rendezők persze rögtön előálltak két folytatásra elegendő ötlettel, sőt megegyeztek abban, hogy ezúttal megpróbálnak egyedül elboldogulni a rendezői feladatokkal. Először Plaza vetette be magát a harmadik felvonással, a végeredmény azt igazolja, hogy jobb lett volna, ha mégis közösen hozzák el a következő zombi/démonfertőzést.
Ezúttal nem a karantén alá vont ház folyosóin és emeletei között bolyongunk, egy vidám esküvőre csöppenünk be, ahol a szerelmespár kimondja a boldogító igent, majd kezdődhet a mulatság. Azonban az egyik rokon szemmel láthatóan egyre rosszabb állapotba kerül, végül emberi húst kóstol és mire kettőt pislantunk a násznép nagy része máris átváltozott. Férj és feleség különszakad, ám a szerelmesek megpróbálnak újra egymásra találni. Ásó, kapa, nagyharang.
Nem erőltetik túl a found footage jelleget sem, csupán a film első 20-25 percében láthatjuk a történéseket egy vendég kameráján keresztül, majd a hagyományos úton-módon folytatódik a mészárlás. Plazának ugyanis humorizálni támadt kedve és bedobja a nagy kérdést, amely gyakorlatilag a kézikamerás horrorok többségénél mindig felvetődik: Ha beüt valami hatalmas probléma, miért nem dobják el egyszerűen a kamerát?
Míg az első résznél legalább érdekes volt a felvezetés (a folytatásban meg szinte azonnal belecsaptak a lecsóba), addig a harmadik rész első percei esetleg csak azok számára lehetnek szórakoztatóak, akik éppen esküvőre mennek vagy arról jönnek. Plaza roppant unalmasan tálalja a vérengzés kitörése előtti időszakot, már-már összetesszük a két kezünket, hogy végre történjen valami. Felpöröghetne az izgalom, jöhetnének a szaftosabbnál szaftosabb jelenetek, sőt akár ki lehetett volna bontani az előző részben megpendített vallási hátteret, esetleg több háttérinfóval is szolgálhattak volna. E helyett a derék rendező mit csinált? Humorizál!
A [REC] franchise-ból egyáltalán nem hiányoztak a poénok, de mivel másra nem volt képes, így bedobott egy-két vicces momentumot és figurát. Nem csak nálunk, de a spanyoloknál is felbukkanhat egyes vigasságokon – rendezvényeken egy-egy ellenőr azt vizsgálva, hogy tud-e büntetni a lejátszott számok után. De nyilván az volt a cél, hogy a feszültséget kissé enyhítsék a SpongyBobszerű kosztümben rohangáló fickóval vagy a templomban talált Szent György páncéljában és buzogányával felvértezett férj szabadító akciójával. Ezzel csak az a gond, hogy Plaza képtelen megemelni az adrenalinszintet, amely az első pillanattól az utolsóig nem mozdul a holtpontról. Márpedig az előző [REC] filmek fontos eleme a feszültség, e nélkül az egész nem ér semmit.
Szomorú, de Plaza műve egyáltalán nem emelkedik ki a dvd-n érkező gyenge horrorok tucatjaiból, lesilányította ezt az ígéretes franchise-t. Ha legalább a véres jeleneteken próbált volna javítani vagy emlékezetessé tenni, de egy rövid láncfűrészes aprításon kívül semmi említésre méltó jelenet nem akad. A [REC[ 3 25 %-nál nem ér többet, reméljük, hogy a Jaume Balagueró remek negyedik résszel javít az összképen.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Az első rész nagyon tetszett, de szerintem, ezt már nem nagyon kéne erőltetni!
rohadtul tetszett az első 2 rész, de valszeg tényleg nem lehetett ugyanazt folytatni, hisz a rec 2 is tulajdonképpen egy újrázás volt
ennek ellenére már most szívesen leülnék megnézni a 4. részt :)))
ebben sok poén van, meg jó helyszínek, de tényleg lehetne benne több hentelés
és kicsit el is hülyülték
A REC 2-nél már látszott, hogy ebből a franchise-ból kifogyott a puskapor, így szvsz nagyon jó döntés volt a stílusváltás, mert ha ugyanazt a vonalat folytatják, csak egy kínlódás lett volna ez a rész. Így viszont friss volt és energikus, tele öniróniával és akcióval. A feszültség meg nem hiányzott, kaptunk helyette bőven mást. Én nagyon jól szórakoztam, végigröhögtem az egészet és a véres részekkel is meg voltam elégedve. Egyedül a hosszú felvezetés és a drámai részek nem jöttek be. 7/10.
Én is pénteken láttam. Mintha egy vígjátékot néztem volna. Az első két rész sokkal, de sokkal jobb volt. Nem tudom, hogy lehetett idáig süllyedni. Azért bízom abba, hogy a 4. rész az Apocalypse alcímmel azért nem vall kudarcot.
@Atkakukac1989: “Mintha egy vígjátékot néztem volna”
Tulajdonképpen azt is néztél 🙂 Persze nincs nyíltan kimondva, de csak a vak nem látja, hogy a készítők önmagukra és a korábbi részekre reflektálva, szándékosan viccelték el a filmet.
@Atkakukac1989: már van a 4. résznek címe?
hurrá hurrá !!!
@Dr.Jones: Eléggé szomorú, hogy az izgalmakat kispórólták.
Lényegében erre épült az első két rész. De jó, legyen vicces a harmadik felvonás, nem gond. Na de mire futotta? Egy-két poén, de többre nem.
en is most neztem meg. egyetertek az irassal. nekem sem tetszett. sot..nem is igazan ertem, hogy hol itt a genesis??..megallnak egy helyben a zombik mikor a papnak hallatszik a beszede?..akkora hulyeseg. szerintem csak az volt a lenyeg, hogy egy combfixes menyasszony lancfuresszel elindul levagni a zombikat. a volegeny abban a pancelban meg tokrohelyes. amugy az egesz egy komediara hajazo, balfaszul elmeselt szerelmi tortenet.
mar a film kezdete gyanus volt nekem, nagy buli, nagy hangulat, nagy szorakozas..mar nekem is megjott a kedvem :), s mind arra gondoltam, hogy a picsaba lesz ebbol egy felelmetes zombis horror???..sehogy.