20

Írják Az elsők folytatását

Már az X-Men: Az elsők (X-Men: First Class) előtt szóba hozták az esetleges folytatást, a résztvevők jelezték, hogy érdekelné őket a következő felvonás, de a bemutató óta nem sok hivatalos dolog történt. Megszokhattuk, az X-Men környékén mostanában semmi sem megy simán. Hiába beszéltek az X-Men 4-ről, eddig sem mozgolódás nem történt körülötte és Wolverine is csak később engedheti ki adamantium karmait.

A Fox úgy döntött, hogy Simon Kinberget szerződteti le Az elsők második részének a megírására. Kinberg már mutánsszakértőnek mondhatja magát, hiszen az előzményfilm producere volt és az X-Men 3-at ő írta.

Egyelőre nem tudni, hogy miről fog szólni a film, Matthew Vaughn rendező úgy vélte korábban, hogy A Kennedy gyilkosságot összefüggésbe lehetne hozni Magnetoval. A Mágnesesség Ura által irányított lövedék okozná Kennedy halálát, a mutáns azért nyírná ki az elnököt, mert nem tett említést a kubai rakétaválságban betöltött fontos szerepükről.

20 komment

  1. Ajj, caramba… az a fickó írja, aki a hármat is elkövette? Nem tom, hogy ennek mos örüljek vagy tartsak tőle…
    Mi lett azokkal, akik az elsőt írták?

  2. @doggfather: Írtam róla még annak idején kritikát. A lényeg, hogy szerintem semmi sem működött abban a filmben. Az adott karakterekre nem megfelelő színészeket választottak, Jennifer Lawrencen kívül mindenki csapnivaló. A látvány túl ” műre ” sikerült, és a forgatókönyv is túl átlagos. A környezetválasztások egyáltalán nem illenek a cselekmény által megkívánt hangulathoz.

    Ha komolyabban érdekel a dolog, ide linkelhetem a kritikámat, feltéve, ha koimbra megengedi.

  3. Nekem tetszett a film, de nem kéne folytatni. Az első is csak szolíd siker volt, így nem tudom, hogy mit várnak a foyltatástól.
    Inkább az X-Men 4-en dolgoznának, de abból se lesz már semmi.:(

  4. Szerintem jó volt.
    Jöhet a folytatás!
    Gondolati síkon be is vehetnék a régi szereplőket pár jelenet erejéig.

  5. nagy kedvenceim az X-ek, bárcsak készülne már a 4-es..ezt is megfogom nézni, persze, de az nekem is olyan gyanús, hogy semmi hír a 4-esről 🙁

  6. Én nem vagyok X-Men rajongó, de Az Elsők nagyon tetszett, ezzel a szereplőgárdával és rendezővel jöhet a folytatás, mert érdekelne!

  7. @Sanosuke: az x-men konkrétan a politikáról szól, az egyetlen olyan képregény ami csak arról szól. 😀
    kisebbség, rasszizmus, tolerancia, többségi társadalom elfogadás, soroljam még??

  8. Az itt említett összegről senki nem mond semmit?
    Magneto erejével simán hiteles lenne a “mágikus golyó” teória:D

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *