27

Zöld Lámpás (Green Lantern)

Genzo küldte az alábbi írást.

Az idei év távlatából nézve szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy a Zöld Lámpás című film a legvárósabbak közé tartozott. Az Amerikában igen nagy – errefelé már jóval kisebb – népszerűségnek örvendő képregénysorozat végre megihlette a filmeseket is, és azt gondolták, hogy van ebben a történetben egy (esetleg több) filmre való anyag. Ebben nem is tévedtek.

A Zöld Lámpás univerzum igen sok történetet, és hőst valamint antihőst tudhat magáénak, és ez csak egyre bővül és bővül a szinte töretlen sikereket arató képregénysorozatnak hála. Ez a töretlen siker azonban a filmre sajnos nem jellemző, méltán.

Olvasd tovább

8

Újabb concept art a Riddickhez

Vin Dieselnek tegnap volt a szülinapja, a színész facebook oldalán illedelmesen megköszönte a jókívánságokat és közzétette az alábbi vázlatot, ami a Riddick filmhez készült, David Twohy küldte át neki. Most azért szoríthatunk, hogy az Universal ne gondolja meg magát ezzel a projekttel kapcsolatban, hiszen nemrég A setét torony filmtervet jégre tette. Bár nagy aggodalomra nincs ok, hiszen Dieselék filmjének a költségvetése nem lesz túl sok.

2

UIP hírlevél

0uip

Harrison Ford: haljon meg Indiana Jones!

Feltétlenül szeretne szerepelni egy ötödik Indiana Jones-filmben is Harrison Ford, de arra vágyik, hogy a végén haljon meg a legendás régészprofesszor. – Van még bennem egy ötödik film, ezért amint Spielberg és Lucas rám telefonál, már rohanok is az ostoromért – tréfálkozott Ford, aki most éppen új filmjét, a Cowboyok és űrlényeket népszerűsíti Amerikában. – Viszont Indynek meg kell halnia, hogy utána csak a legendája éljen tovább. Nem vagyok vérszomjas, de a dolognak ez a dramaturgiája, hiszen nem tudjuk őt elképzelni megöregedve a kandalló előtt. Annak idején hasonló okból győzködtem George Lucast, hogy öljük meg Han Solót A jedi visszatér végén, de nem volt rá hajlandó.

Ford egyébként hezitált, hogy elfogadja-e a Cowboyok és űrlények főszerepét, mert nem értette a koncepciót. – Zavart a cím: hogy jön a western a sci-fihez? Aztán elmagyarázták, hogy a dolog nagyon is jó lehet, ha komolyan vesszük. Közben rájöttem, a western-része mindenképpen érdekel. Világéletemben szerettem volna vadnyugati filmben szerepelni, de alig készül ilyen, mert nincs divatja. Most viszont összejött, és kiderült, tényleg működik akár ufókkal is.

(Cowboys & Aliens – hazai bemutató: 2011. augusztus 25.)

22

A kis Conan nem puhapöcs

Az eddigi előzetesekben és tv spotokban látható volt, hogy Conan úgy aprít ahogy kell és bátran beleveti magát a csatába. Ezúttal a filmből  közel három percet pakoltak ki a világhálóra, amiből azt is leszűrhetjük, hogy már kiskorában sem volt az a srác, aki megijedt saját árnyékától.

14

Egyesített hatalmatokból én vagyok a Bolygó Kapitánya

A 90-es években futott a Bolygó Kapitánya (Captain Planet) rajzfilmsorozat, amely 113 részt élt meg. A fő célja a nevelés volt, a környezetszennyezésre és a társadalmi problémákra hívta fel a fiatalok figyelmét, e mellett azért a szokásos kaland és akció is megvolt. Don Murphy producer a Cartoon Networkkel karöltve közzétette, hogy  Bolygó Kapitánynak el fog készülni a moziverziója, méghozzá nem animációs produkcióra, hanem élőszereplős filmre van kilátás.

A rajzfilmsorozatban Gaia, a Föld lelke szomorúan látja, hogy az emberek nem törődnek a bolygóval, ezáltal sajnos az ő ereje is gyengül. A Tűz, a Víz, a Föld, a Szél és a Szív gyűrűjét adja 5 fiatalnak, akikre ettől kezdve az a feladat hárul, hogy megakadályozzák a további szennyezést és a ujjukon lévő “drágaságban”  rejlő erővel tegyék tisztábbá a Földet. Ha túl nagy a baj, akkor a gyűrűk egyesített erejével megidézik a Bolygó Kapitányát,

4

The Grandmasters előzetes – Wong Kar-wai új filmje

Wilson Yip nemrég készített filmet Bruce Lee oktatójáról, Yip Manről, amelynek a folytatása is elkészült. A Wing Chun mester élete viszont Wong Kar-wait, a My Blueberry Nights – A távolság íze és a 2046 alkotóját is megihlette, rendezésében Tony Leung játssza a főszerepet, mellett Zhang Ziyi bukkan fel, bár a hölgy az előzetesben nem látható. Csak zuhog az eső és keményen odacsapnak. Az imdb szerint még zajlik a forgatás és csak jövőre fogják bemutatni. Mivel már a Yip Man is elég nehezen akar megérkezni Magyarországra elképzelhető, hogy erre is sokat kell várnunk.

0

Tillman Jr. filmet készít Peter Buckley bokszolóról

Temérdek bokszoló élt és él, akiknek pályafutása és meccsei remek alapanyagot szolgáltathatnak a filmeseknek. Megannyi ökölvívó harcolt keményen a szorítóban és rengetegen szurkoltak a stadionban vagy éppen a tévé képernyő előtt. George Tillman Jr, a Rohanás (Faster) rendezője viszont Peter Buckley életéből fog filmet készíteni, akinek karrierje enyhén szólva sem rózsás és senki nem tenné ki ablakba eredményeit.

Buckley 300 meccséből 256-ot elveszített és csupán 32 győzelmet aratott. A forgatókönyvet Alex Davidson írja, a forgatás kezdete nincs kitűzve, Tillman Jr.-nak még le kell tudnia a The Inevitable Defeat of Mister and Pete filmet, csak ezt követően tudja teljes figyelmét ennek a produkciónak szentelni.

1

Cowboyok és űrlények jelenetek és tv spotok

Az Amerika Kapitány (Captain America) és a Majmok bolygója (Rise of the Planet of the Apes) elé ékelték be a Cowboyok és űrlények (Cowboys and Aliens) western sci-fit. Az biztos, hogy a Marvel képregényhősére sokan lesznek kíváncsiak, de a Harry Potter, a Transformers után tettek-e még félre pénzt Jon Favreau filmjére is? Egyáltalán érdekli-e a népet egy vadnyugaton játszódó űrlényes produkció?

4

Eric Thomas Wilson is Luke Cage akar lenni

Luke Cage körül elég nagy a mozgolódás, mióta a Marvel bejelentette, hogy szeretné, ha a képregényhős is fellépdelne a vásznakra. Legutóbb Isaiah Mustafa, az Old Spice-os fickó dobott össze egy promó anyagot, amivel azzal győzködte a stúdiót, hogy ő lenne a megfelelő a főszereplő. Most pedig Eric Thomas Wilsonnal is készült egy fan made trailer. Mit mondhatnék? Sweet Christmas.

8

A Setét torony nem épül fel az Universalnál

Az Universal úgy döntött, hogy mégsem szeretné, ha náluk készülne el a Setét torony (The Dark Tower). A döntés okai egyelőre nem ismertek, de az most már biztos, hogy Ron Howardnak más otthon kell találnia a Stephen King regénysorozatából készülő tervezetnek.

Howard, Brian Grazer és Akiva Goldsman három filmet szeretett volna elkészíteni a könyvek alapján és két sorozatot is meg akartak valósítani. Az első évad a második film előtt ment volna a tévében, a következő évad pedig a trilógia záró darabjának premierjét megelőzően vetítették volna a kisképernyőn. Elvileg nyáron hozzá is láthattak volna az első filmhez, a főszerepre Javier Bardem szerződött le, azonban az Universal problémái támadtak a költségvetéssel és a forgatókönyvvel és februárra tolták át a forgatás kezdetét. Mark Verheiden dolgozott a szkripten, ott faragott a büdzséből ahol csak tudott, ám ezek szerint a fejeseknek ez sem volt elég. Bizonyára hamarosan kapunk valamiféle hivatalos sablonszöveget, de elég nagy a valószínűsége, hogy a stúdió beijedt.

Guillermo Del Toro produkciójánál is behúzták a vészféket, Az őrület hegyei 150 milliós költségvetése és R kategóriája láttán inkább jegelték a projektet.

2

Nincs elfelejtve a Jetson család film

Egy ideje tervezgetik már a Jetson család rajzfilmsorozat mozis verzióját, ám egyelőre még hallhattunk túl sokat a projekt környékéről, csak annyit, hogy lesz, majd egyszer megvalósul. Denise Di Novi producert a comingsoon oldal faggatta a tervezet felől és ismét csak annyi derült, hogy nincs elfelejtve.

“Régóta próbálom összehozni, éppen múlt héten mutattuk be a stúdiónak az új forgatókönyv vázlatot, szóval is szeretném megvalósítani. Még mindig úgy gondolom, hogy lehetséges a mozifilm. Robert Rodriguez fogja rendezni és az elképzelései egyszerűen fantasztikusak, de őszintén szólva nem olyasmi, mint amit egy nagyobb stúdió elgondolásaiba beletartozik.” – mondta a producer, hozzátéve, hogy a műfaj időnként némi változáson megy keresztül és reméli, hogy a megfelelő pillanatban sikerül belevágni a forgatásba és soha nem fog lemondani arról, hogy filmre vigye a Jetson családot.