7

Gondry megfilmesíti Dick egyik regényét, az Ubikot

2008-ban a Celluloid Dream tette rá a kezét Philip K. Dick Ubik regényének a megfilmesítési jogaira és a tervek szerint 2009-ben szerették volna elkezdeni a forgatást. Ez nem valósult meg, azóta sem jött semmi konkrét info a projekt környékéről. Ma kiderült, hogy Michel Gondry fogja megcsinálni a mozis változatot, de azt nem tudni, hogy a jogok továbbra is a Celluloid birtokában vannak-e vagy hogy Gondry velük dolgozik-e a projekten.

A könyv története: Glen Runciter halott. Nem él. Nincs az élők sorában. Vagy mégis? Mindenesetre valaki meghalt abban a robbantásos merényletben, melyet Glen Runciter üzleti ellenfelei szerveztek. Úgyhogy Runciter temetése hamarosan megtörténik Des Moines-ban, de ennek ellenére gyászoló beosztottai rejtélyes üzeneteket kapnak tőle. A világ pedig egyre furcsább módon viselkedik körülöttük, melyből arra következtetnek, hogy valami végzetes és mindent megváltoztató dolog közeledik feléjük. Esetleg már meg is érkezett? Philip K. Dick birodalmában a végső igazság nem is annyira végső, a valóság és az illúzió pedig ugyanolyan könnyedén cserél helyet, mint a múlt és a jövő. (libri.hu) A wikipedián bővebben olvashatsz a regényről.

7 komment

  1. Érzésem szerint a Mátrix sztorija részben az Ubik-en is alapult. Kíváncsian várom a filmet!

  2. Jaj épp ma kezdtem el olvasni 3.szor!!! A könyv tehát kedvenc..és hát Gondrynak is volt már beteg filmje rendesen, ehez a sztorihoz meg csak ilyen ember jöhetne szóba 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *