Évek óta szeretnék kezdeni valamit az Evil Dead franchise-zal, szóba jött a negyedik rész és jó ideig úgy volt, hogy a főhős, Ash összeméri erejét két kultikus horrorikonnal a Freddy vs. Jason vs. Ash-ben. Ám ez idáig nem valósult meg egyik sem. Sam Raimi és a Ghost House Pictures jelenleg egy feldolgozásban gondolkodik, újrakezdenék az egészet az elejéről.
Rob Tapert producer a Freepnek a következőket mondta a remake-ről. “Megvalósulhat, még e hónapban kezünkbe kerül a forgatókönyvet. Az az érdekes, hogy az Evil Dead-et kevesen látták azon a helyen, ami számára készült, azaz a moziban. ” – hozzátette, hogy szerinte Raimi azért forgatná újra, hogy mindenki a moziban élhesse át ezt az embert próbáló, borzalmas terrort.
Az Evil Dead 1983-ban készült el, majd 1987-ben futott be a folytatás, hat évre rá, 1993-ban mutatták be a harmadik részt, aminek már A sötétség serege volt a címe és a trilógia legsikeresebb darabja volt, 11 millió dollárt hozott. Ezek a filmek alapozták meg Bruce Campbell hírnevét.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Már eleve a második rész az első rész újrafeldolgozása volt…
Én is úgy tudtam, hogy csak két részes! A sötétség serege nagy kedvenc volt, a másiknak nem ugrik be a címe!
szerintem rá férnne egy remake.nekem is nagy kedvencem volt és sokszor láttam gyereként.viszont mai szemmel nézve már gyenge trükkök vannak benne.eljárt felette az idő.
Evil Dead 1, Evil Dead 2 és A sötétség serege. Folytatások voltak.
amúgy aki látta az EVil Dead 1-2-t, annak simán leesik, h a második rész voltaképpen az 1-nek a remake-je. Voltaképpen igazi kapcsolat csak a 2 meg a 3 között van.
Amúgy ellenzem a remakeelését, de az megnyugtat, h a rendező ugyanaz marad. Így még egész jó is lehet.
Őszinte leszek: sosem értettem, mi ez a nagy felhajtás az Evil Dead filmek körül. Az első rész szimplán szar, a másik kettőt meg csak egy-két jobb poén menti meg a méla unalomtól, pedig kitartóan végignéztem a trilógiát. Mondom ezt úgy, hogy általában szeretem a gagyi/retro horrorokat. Jöhetnek a kövek… 🙂
Persze a fentiek csak a magánvéleményem, nekem édes mindegy, hogy lesz-e belőle remake, sőt, ha lesz valószínűleg meg is nézem, hátha…
Pár hónapja láttam az első részt és ,akármilyen kultfilm is, én borzalmasan untam.
há jó há majd huszév mulva az ávátárra is eszmongyák
@Blassius: pontosan.
A mostani filmipar termései annyira felpörgött eseményeket,jeleneteket tartalmaznak, hogy ezek a régebbi filmek egyszerűen unalmasak sokak számára. Meg ugye a rohanó élet miatt is az emberek nehezebben lazítanak, a film közben is: LEGYEN MÁR VALAMI!! mondat lebeg a szemük előtt:)
Kultfilm,szeretem, 2 jobban tetszik:D
Kevés ennél feleslegesebb remake-et tudnék mondani, még akkor is, ha Raimi előző filmje alapján talán van egy kevés ok a bizakodásra. A trükkök pedig úgy tökéletesek, ahogy vannak, nagyban hozzájárulnak a film hangulatához, illetve sokkal valóságosabbak és undorítóbbak bármilyen cgi effektnél.