11

Folytatódik a Red

Bruce Willis tavalyi filmje, a Red nem volt bukás, korrekt eredményt hozott, amivel a Summit stúdió teljesen elégedett volt. Ezért gyorsan be is rendelték a folytatást, Jon és Erich Hoebert állították rá a forgatókönyvre. Az úriemberek dolgozták át az első részt úgy, hogy az alig hasonlítson a képregényre, ezen túlmenően a Vakító fehérség (Whiteout) forgatókönyvét is ők pötyögték le.

Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a történet, Warren Ellis nem folytatta képregényét, így saját kútfőből kell dolgozniuk, bár ez nyílván nem esik majd nehezükre.  Arról sem esett szó, hogy az eredeti szereplőgárdát,  Willist, Helen Mirrent, John Malkovichot visszahozzák-e a második részre.

11 komment

  1. @koimbra: Mondjuk nem Bruce Willis miatt nézném meg. Nekem az a pali nem tud sokat nyújtani. Szerintem nem jó színész. :/

    Majd lehet, hogy előtte elolvasom a képregényt. Vagy utána, és akkor a film egy ideig jó lesz a fejemben. 😀

  2. Hát tuti hogy visszahozzák az előző rész gárdáját. Miattuk lett viszonylag sikeres a film. Legyen a Red 2 tényleg az amit a cím igér. Legyen Willis bácsi extremely dangerous, és a végén ne egy korosodó hölgy (minden tiszteletem Helen Mirrennek) stukker lóbálása legyen a végső nagy akció. Inkább olyan legyen mint amikor Willis szétrúgta Karl Urban seggét az irodájában.

  3. korrekt film volt, de sajna nem több. Mindenki hozta formáját (nekem egyedül Malkovich nem jött be), a rendezőn és a forgkönyvírón múlt hogy nem lett maradandó darab…

  4. Igazi egyestés egyszer nézős film .Szerintem a folytatás egyértelmű bukás lenne ,amúgy is a legtöbb folytatás bukás.
    Ez a film és az alaptörténete pedig egyértelműen gyenge a következő részhez, bármekkora színészek is játszanak benne .
    Sablonos akcióvígjáték .
    10/5

  5. annyira azért nem volt nagy szám,hogy folytassák. (Én csak az öregek miatt néztem meg,de ők se tudtak nagyon mit kezdeni magukkal.Mondjuk Helen Mirren aranyos volt a fegyverekkel :D)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *