2

Viharlovagok (The Finest Hours)

viharlovagokposter

Gigantikus hullámok között hánykolódva agódóva próbál kitartani a legénység maradéka, e közben lassan halad feléjük a parti őrség néhány bőrig ázott kitartó embere. Látványos katasztrófafilm, ahol az ismert színészek hősien próbálnak helyt állni és még a romantikát sem spórolják ki. És mindezt a Disney prezentálja? Nyilvánvaló, hogy egy izgalmas, családokat megcélzó produktumot akartak gyártani, ahol még esetleg egy kis giccs belefér és esetleg „Most vedd elő a zsebkendőd” pillanatok is várhatóak. De ezúttal eléggé félrement az elképzelés.

finesthours

1952-ben Cape Codnál egy tanker szó szerint kettétört a hatalmas viharban. A tisztek odavesztek, hiszen a kapitányi híd gyakorlatilag megsemmisült. A túlélők egy része mentőcsónakkal menekülne, de a sokat láttot gépész inkább arra ösztökél mindenkit, hogy maradjanak és tartsanak ki, amíg lehet.

Ha a Viharlovagok nemes egyszerűséggel arról szólt volna, hogy a legénység milyen eszközökkel, milyen feltételek mellett próbálja megúszni a szörnyűségeket talán egy egészen jó film is kisülhetett volna. Azonban mindenképpen bele kellett erőltetni egy romantikus szálat is, amelyet abszolút gyengén tálaltak és írtak meg. De ha kibírod az első 15-20 percet és letudtják Chris Pine és Holliday Grainger megismerkedését, illetve egymásba habarodását félig-meddig belendül a történet.

finesthours1

Lehet-e a parti eseményeket kellőképpen izgalmasan tálalni? Naná, még szép. Csak éppen magasról tettek rá, „Jól van az úgy” hozzáállással legyintettek rá. Úgy próbálták feszültté tenni a jeleneteket, hogy Pine menyasszonya könnyes szemekkel rohangál fel és alá, az Eric Bana által megformált felettest pedig mintha nem tartanák sokra. De ha átváltunk a tengeren hánykódó hajóra, máris jobb a helyzet. Habár itt is kliséfigurák próbálják tenni a dolgukat, ám lehet értük szorítani és adrenlinszint is megnő kissé. Casey Affleck van olyan jó színész, hogy elhiggyük, hogy valóban egy hozzáértő gépész és hal szavaira érdemes odafigyelniük a többieknek, ha élni akarnak.

Mintha a rendező a félbevágott tanker jeleneteit letudván a forgatás maradékát átaludta volna. A hatalmas hullámok láttán a néző hátrahőköl, hátrébb gurulna a székkel, ha nem lenne rögzítva. Valóban látványos vihart tár elénk és jobb lett volna, ha inkább csak a nyílt vízen zajló jelenetek maradtak voln a a szkriptben és a többit minimélisra redukálták volna. Eléggé felemás lett a végeredmény.

imdb: 6,8
rottentomatoes:  63 %

Büdzsé: 80 millió dollár
Amerikai bevétel: 27,5 millió dollár
Összbevétel: 52 millió dollár

2 komment

    • Szerintem azért, mert ahogy kiválasztottam a youtube-ról az előzetest és még a posztban írogattam valamit, addig a videó végig ért és átváltott egy következő előzetesre.:)

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *