Imposztor (Impostor, 2001)

Nehéz volt az Imposztor megszületése, hiszen eredetileg a Light Years címre hallgató sci-fi antológiában kapott volna helyet és sokkal rövidebb lett volna a játékideje, együtt mutatták volna be a The Last Questionnel és a Mimic-kel. Az előbbit Bryan Singer rendezte volna Isaac Asimov novellája alapján , míg az utóbbit Matthew Robbins készíthette volna, amihez Donald A. Wollheim írása szolgáltatta az alapot. Végül a projekt darabokra hullott, ám ekkorra az Imposztor már nagyjából kész volt, a másik két tervezetből később a Mimic ugyan megvalósult, de már más rendezővel és más forgatókönyvíróval. A producerek úgy döntöttek, hogy a vágószoba padlóján landolt jelenetekkel és az utóforgatáson felvett anyaggal kiegészítve az Imposztort csak beküldik a mozikba, csak ne vesszen már kárba az anyag.

Az alkotás Philip K. Dick 1953-ban kiadott novelláján alapszik, az író neve hallatán pedig beugorhat az Emlékmás, a Szárnyas fejvadász vagy éppen Az elhagyott bolygó. Ezen alkotások közös ismertetőjele, hogy a sci-fi műfajába tartoznak és egy sötét, komor világot mutat be. Nincs ez másképp az Imposztor esetében sem, 2079-ben járunk, a Föld pedig háborúban áll, megtámadtak minket az Alfa Centauriak, akik nem ismernek kegyelmet, lesöpörnék az emberi fajt a planétáról. Az űrből érkező nagy hatóerejű rakéták ellen a nagyobb városok fölé védelmező energiapajzsot húztak, az emberekbe pedig SIM-kódokat ültettek, így azokat egyszerűbben meg lehet lelni, a szimpatizánsokat, a bűnözőket könnyedén kézre lehet keríteni. Spencer Olham (Gary Sinise) kiváló tudós, éppen létrehozza a legpusztítóbb fegyvert, ami valaha létezett, mikor a titkosszolgálat ügynöke (Vincent D’Onofria) megvádolja azzal, hogy ő nem más, mint a földönkívüliek kéme, egy kiborg, aki maga sem tudja, hogy a másik félnek dolgozik. Emberünk azonban nem hagyja magát, megszökik, hogy bizonyítsa igazát.

Olham folyamatosan menekül, Hathaway pedig a sarkában liheg, eléggé hasonlít a Szökevényre, ott Harrison Fordot vádolták meg és Tommy Lee Jones pedig levakarhatatlanul és kitartóan üldözte őt, az Imposztorban Ford helyett Sinise menekül, néha túljár a hatóságok eszén, majd újra menekül, aztán megint kiagyal valamit, majd újra felköti a nyúlcipót. Sinise remekül formálja meg a bujkálni kényszerülő, bizonyítani vágyó főhőst, drukkolhatunk, hogy sikerüljön véghezvinni a tervét. D’Onofrionak nem akadt más dolga, csak keményen előadni magát.

Gary Fleder nem egy Ridley Scott vagy Paul Verhoeven kaliberű rendező, a Ne szólj száj vagy Az ítélet eladó nézhető, de nem kiemelkedő alkotások voltak, viszont az Imposztorból a sok problémát leküzdve kihozta (elsősorban magából) a legtöbbet, amit lehetett. A látványvilágon lehetett volna még mit pofozgatni és a díszleteket jobbá tenni, többször elég B kategória-szerű dolgot kapunk a képünkbe.  A sztori viszont elég szépen, tempósan halad előre, még rá is csodálkozhatunk, hogy egyáltalán nem tűnik toldozott-foldozottnak a produkció. Külön dicséret illeti az utolsó percekért, mivel a film végén (kicsit vagy nagyon, de) meg lehet döbbenni. 75 % -ot megérdemel a film, érdekelne milyen lett volna a rövidebb verzió, úgy gondolom egy felettébb pörgős és feszült alkotás lett volna, a mozifilmből a nagy fércelgetés közepette gond adódott az izgalom-faktor egyensúlyban tartásával.

imdb: 6,0
rottentomatoes: 15 %

Büdzsé: 30 millió dollár
Amerikai bevétel: 6,2 millió dollár
Összbevétel. 8,1 millió dollár