Emlékeztek még erre a videóra?
Egy lelkes Fűrész rajongó ezzel próbálta bizonyítani, hogy Dr. Lawrence Gordon, aki az első rész egyik főszereplője volt, a többi filmben is feltűnt. Nemrég felröppent néhány pletyka, hogy Gordon valóban visszatér a Fűrész hetedik felvonására, a Lionsgate pedig ma megerősítette, hogy valóban benne lesz a karakter és Cary Elwes újra eljátssza a férfit, aki levágta a lábát és így életben maradt. Rajta kívül a következő színészek fognak feltűnni Tobin Bellen kívül a következő fűrészelésben: , Costas Mandylor, Betsy Russell, Sean Patrick Flanery , Gina Holden , Chad Donella , Laurence Anthony, Dean Armstrong és Naomi Snieckus. Flanery a Testvérbosszúból, míg Holden az AvP:R-ből és a Végső állomás 3-ból lehet ismerős.
A Fűrész hétben a Jigsaw teszteket túlélők összefognak és szeretnék maguk mögött tudni még azt az embert, aki ugyancsak túljutott az elhunyt “sorozatgyilkos” furmányos feladatán, az illető, Bobby Dagen azóta önsegítő guruként tevékenykedik. Csakhogy Dagennek megvannak a saját sötét kis titkai, ezek pedig a terror új hullámát indíthatják el.
A mozinet.hu jóvoltából most ismét belépőt nyerhetsz egy premier előtti vetítésre, ezúttal a Revans Oscar-jelölt filmet nézheted meg. Annyit kell tenned, hogy a produkció rendezőjének a nevét e-mailben megírod, (a Filmdroid alatt megtalálod a kapcsolatot) határidő április 26 déli 12 óra. A nyerteseket e-mailben értesítem, akik még magukkal vihetnek még egy embert. A vetítés április 28-án, szerdak este 19.30-kor lesz a Csepel Cinamaban.
Jennifer Lopez soha nem döngette meg túlzottan a box office kapuit, bár tény, hogy akadt néhány olyan produkció, amellyel szép bevételt ért el, bizonyított horror (Anakonda), thriller (Most már elég) és romantikus vígjátékok (Anyád napja) terén is, ám fel tud mutatni jó néhány buktát is. A 100 milliót az Álmomban már láttalak filmmel tudta megközelíteni, 94 millió dollárt termelt a produkció. Utoljára 2007-ben láthattuk az énekes-színésznőt mozifilmben, A tánc szenvedélye eléggé észrevétlen maradt, a következő alkotás, amelyben Lopez feltűnt (Borderland) már csak DVD-n jelent meg. A Back-Up Plan a CBS Films második bemutatója, az Extraordinary Measures Harrison Forddal a főszerepben elhasalt a pénztáraknál, annyit sikerült összegyűjteni mozis pályafutása alatt, mint Lopez új filmjének három nap alatt: 12 millió dollárt. Ha megnézzük, hogy a Hölgyválasz 11,7 millós nyitány után 57 húzta vagy a Szeretném, ha szeretnél 13,5 milliós hétvége után 60,4 milliót hozott, akkor a stúdió joggal remélhet 50-60 milliós végösszeget a filmmel kapcsolatban, bár az imdb-n 4,4-en áll, de ez sosem volt hátráltató tényező, hisz’ az amerikaiak szeretik az idióta vígjátékokat.
John Milius Dzsingisz kánról készül filmet forgatni. Milius neve nem csenghet túl ismerősen a mostani mozikba járó közönségnek, anno azért letett néhány klasszikust az asztalra. Milius írta és rendezte Conan, a barbárt és a Vörös hajnalt, a Piszkos Harry forgatókönyve pedig az ő kezei közül került ki és a Róma sorozat (egyik) atyja volt. Immár 13 éve, hogy nem állt be a kamera mögé, 1997-ben is egy tévéfilmet hozott össze, ám most ismét egy nagyobb alkotást készíthet. A címszereplőt Mickey Rourke formálja meg és a kán fia és unokája visszaemlékezései során ismerhetjük meg a legendás hadvezért.
Roland Emmerich profi abban, hogy miképp kell megtépázni a Földet, illetve veteránnak számít azon a téren hogyan kell egyes nagyobb városokat leamortizálni. A sváb Spielberg rendezte a 2012 katasztrófafilmet a Paramount égisze alatt és igen szépen muzsikált a produkció a kasszáknál, közel 770 milliót termelt az alkotás. A stúdió ezért keresett egy hasonló témájú forgatókönyvet, no nem éppen Hollywoodban, hanem Németországban leltek rá a nekik tetsző témára, a Tim Fehlbaum által papírra vetett szkriptet nagyon megkedvelték , ezért be is álltak a produkció háta mögé és a tervek szerint 2011-ben már be is mutatnák a filmet, a rendezői feladatokat Fehlbaum bízták. Elképzelhető, hogy Emmerichnek komoly vetélytársat kap a katasztrófa bizniszben?
A titánok harcát az utolsó pillanatokban konvertálták át 3D-be, az Avatar hiszti után mindenki több millió dolláros bevéli pluszt lát ebben a technikában. Azonban Louis Letterrier feldolgozása nem lett éppen a legjobb, többen arra panaszkodtak, hogy a film egyes helyein csak homályos foltok láthatóak.
