1

Twelve előzetes – Joel Schumacher hallat magáról

Joel Schumacherrel utoljára 3 éve találkozhattunk a mozikban, akkor a 23-as szám thrillert mutatták be tőle, amiben Jim Carrey játszotta a főszerepet. Ezután elkészítette a Town Creek horrort, a film egy ideig dobozban várta, hogy bemutassák, majd szinte nulla beharangozó mellett néhány filmszínházban bemutatták, nem is kell mondanom, hogy reklám hiányában nem hozott semmit a konyhára. Idén a Twelve-vel jelentkezik, a történet ugyan ismert, de az előzetes után többen feltették a kérdést, hogy konkrétan miről is szól a produkció, mert ez alapján nem sok derül ki.

A filmben egy tini otthagyja a gimi utolsó évét, majd marihuánát árul a gazdagoknak. Unokatestvérére egy nap holtan találnak rá, a gyilkossággal a díler srác legjobb barátját gyanúsítják. Emma Roberts, Ellen Barkin, Rory Culkin, 50 Cent játsszák a főbb szerepeket, a narrátor Kiefer Sutherland.

2

A Warner nagy összeget fizetett egy űrlény inváziós forgatókönyvért

Dante Harper vetette papírra az All You Need is Kill forgatókönyvét, a szkript alapjául Hiroshi Sakurazaka japán regénye szolgált. A történet részben hasonlít az Idétlen időkig filmre, ám a sztori nem ennyire vicces, a jövőben játszódik a sztori, mikor az űrlények inváziót indítanak ellenünk. A történet főhőse egy katona, akit harcba küldenek a földönkívüliek ellen, ám végül ott marad vérbe fagyva a csatamezőn, ám mikor kinyitja újra a szemét, rádöbben, hogy ugyanaz a nap van, mikor, mikor az űrlények ellen vonult. Újra harcolnia kell és újra elhalálozik, majd megint újjászületik. Minden egyes nap után több tapasztalatra tesz szert, egyre jobb katonává válik, így meg tud változtatni néhány dolgot, így előbb-utóbb eljön az az idő, mikor nem ugyanarra napra ébred.

A Warner stúdió 3 millió dollárt fizetett a forgatókönyvért és azt szeretné, ha egy éven belül kezdődhetne a forgatás.

10

Killers poszter

A Killers akció-vígjátékban egy bérgyilkos úgy dönt, hogy abbahagyja az eddig profin végzett melóját és a nyugisabb életet választja, elhatározásában segít az a dolog, hogy beleszeret egy nőbe. Ám ahogy az ilyenkor lenni szokott feltűnik a fickó múltjából néhány ismerős, így ismét elő kell venni a fegyverét, az asszony pedig előbb sikítozik, majd egyre jobban belejön a lövöldözésbe. Robert Luketic rendezte a filmet, Ashton Kutcher alakítja a bérgyilkost, Katherine Heigl pedig a feleségét játssza. Az előzetes erre tekinthető meg.

1

Elm utcai tv spot

Mint már tudjátok ahelyett, hogy még egy részt készítettek volna a Rémálom az Elm utcában franchise-hoz, újraindították az egészet. Freddy Kruegert ezúttal más színész kelti életre,  Jackie Earle Haley játssza az égett arcú horrorfigurát, aki több tini életét is megkeseríti. Anno Wes Craven indította utjára az első részt,  a rendező otthon volt a horror terén, azonban a remake direktora, Samuel Bayer csak azt tudja, hogy mi az igénye az MTV-t leső fiataloknak. Kíváncsian várom, hogy miképp sikerült az általa rendezett film.

3

Kém a szomszédban (The Spy Next Door)

Jackie Chan neve hallatán az embernek beugrik az a korszak, mikor nem egy perc alatt zavarta le a hong-kongi sztár a bunyókat, hanem sokkal tovább tartott a dolog és tátott szájjal néztük mire képes Chan. Akár egy bámulatos harcművész bemutatónak is elment volna néhány olyan mű, amiben feltűnt. Filmjeibe sikerült jó adag humort csempészni, még a bunyós jelenetek közepén is el tudott sütni egy poént vagy képes volt olyan grimaszt vágni, ami láttán szélesen elmosolyodtunk. Sajnos felette is eljárt az idő, mint a többi akciósztár esetében. Vegyük csak Steven Seagalt, aki fáradtan üti meg ellenfelét kézélével, aki pedig rögtön kifekszik, már a pisztolyt sem tudja olyan könnyedén célra tartani, mint régen, ugyanez igaz a többi, „csak dvd filmeket” gyártó kollégáira (Wesley Snipes, Jean-Claude Van Damme). Chan még tartja magát a mozik világában, de már ő sem nyújta azt, mint régen.

Olvasd tovább

1

A Titánok harcából a Dawn of Warba

Javában folyik a Dawn of War szereplőválogatása, a fantasy-kalandfilm Tarsem Singh rendezésében készülhet majd el, történet pedig a görög mitológiába kalauzolja el a nézőt, láthatjuk ahogy Théseus seregei élén és az istenekkel karöltve összecsap a barbár hordákkal, akiket a titánok segítik. Henry Cavill már leszerződött a főszerepre, mellette indul csatába Freida Pinto és Stephen Dorff is. Mickey Rourke Hyperion királyt fogja eljátszani.

A Titánok harcában Luke Evans (a képen) testesítette meg Apollót, jövőre viszont egy szinttel feljebb lép, ugyanis a Dawn of Warban magát Zeuszt formálhatja meg. Apollót Corey Sevier játssza, Romano Orzari pedig Icarusz lesz. Steve Byers  Herkulesként (Héraklészt) tombolhat a vásznakon.

0

Perzsia hercege tv spotok

A Disney két Perzsia hercege tv spottal örvendeztette meg a Perzsia hercege filmet várók tömegeit. Jake Gyllenhall játssza a főszereplőt, Dastan herceget, partnerét, Tamina hercegnőt Gemma Arterton játssza. Az Idő Homokja körül forognak a történések, erre szeretné rátenné a mancsát a Ben Kingsley által alakított nemes, célja az, hogy átvegye az uralmat a világon. Május 28-án kerül (Amerikában) a mozikba a fantasy-kalandfilm, amely az Ubisoft népszerű számítógépes játékán alapszik.

0

Talán Sylvain White rendezheti a Robotech filmet

Még 2008-ban jelentették be a Robotech mozifilmet, ekkor azt mondták, hogy 2010-ben fog érkezni a produkció a mozikba. De idén biztosan nem fogjuk látni, ugyanis még nem tartanak sehol, a forgatás kezdetét se tűzték ki, rendező sincs még a projekt élén. Lehetséges, hogy Sylvain White fogja elkészíteni az alkotást, a rendező az IESB-nek adott interjújában elárulta, hogy elküldték neki a forgatókönyvet, de még nem írta alá a szerződést.

IESB: Meg tudja erősíteni vagy cáfolni a Robotech körül keringő pletykákat?
White: Milyen pletykákat?

IESB: Azt, hogy Ön rendezi a filmet
White: A produkció még nem kapott zöld utat. Igazi kultsorozatról beszélünk, Franciaországban nőttem fel és mikor francia nyelven levetítették megnéztem az egészet. Lenyűgöző rajzfilm volt. Remélem a film meg fog valósulni.

IESB: Tehát igen? Ön fogja megcsinálni?
White: Szeretném, ám a projektből nem lesz egyhamar film. Még hivatalosan nem írtam alá semmit, csak elküldtek nekem egy forgatókönyvvázlatot, amit kedveltem.

Az eredeti anime sorozat a jövőben játszódott a Földön, az emberiséget megtámadják a földönkívüliek, akik az űrlényektől szerzett technológia segítségével hatalmas robotokat építenek és ezzel védelmezik a bolygót.

0

Anna Friel sötét mezőkre téved

Anna Friel, a Halottnak a csók sorozat főszereplője leszerződött a Dark Fields thriller horrorba. A színésznő Bradley Cooper (aki Shia LaBeouf távozása után kapta meg a szerepet), Abbie Cornish és Robert De Niro mellett jászhat, a thrillert Neil Burger (A mágus) írta. Friel Cooper exét fogja játszani, a nő a válás előtt hirtelen erőszakossá vált.  Alan Glynn regényéből Leslie Dixon kanyarított forgatókönyvet. Dixon már bizonyított, hogy a könnyedebb hangvételű thrillerekhez ért (A Thomas Crown-ügy), remélhetőleg a komorabb szkriptek terén is megállja a helyét.

A thriller egy íróról szól, aki épp sikertelen időszakát éli, nem tud egy valamirevaló irományt felmutatni. Birtokába jut egy szigorúan titkos szer, aminek hatására hirtelen jobb írásokat produkál és ismét dől hozzá a lé, a siker hatására teljesen figyelmen kívül hagyja a szer mellékhatásait. Azonban belekeveredik egy gyilkossági ügybe és ennek tetejébe még egy titokzatos idegen is feltűnik az életében.

4

McGowan helyett Fox?

Ahogy a Conan feldolgozása, úgy a Vörös Szonja is nehezen valósul meg. Eredetileg  Robert Rodriguez rendezte volna a filmet és nagy nehezen elérte a stúdiónál, hogy ne emeljenek kifogást a kinézett főszereplő, Rose McGowan ellen. Egy ideje azonban Rodriguez már csak produceri minőségben tartózkodik a fedélzeten, a rendezői székbe Douglas Aarniokoski, a Hegylakó 4 készítője ülhetett. 2009-re ígérték a filmet, majd 2010-re, jelen állás szerint 2011-ben lesz látható az alkotás.

Néhány hete kiderült, hogy Rose McGowan fel fog tűnni a Conanban, méghozzá egy félig ember, félig boszorkány karaktert fog alakítani (az imdb szerint Vörös Szonjaként fog feltűnni), felmerült a kérdés, hogy a színésznő egy teljesen más figurát fog eljátszani, mint amit a Szonja filmmel kapcsolatban terveztek vagy a Conan csak amolyan bemelegítés lesz számára? A Pajiba ma azt írta, hogy a Millenium Film sutba dobott mindent, amit eddig sikerült összehozni a Vörös Szonja projektben, Aarniokoskitól megváltak, akárcsak McGowantól, most éppen új forgatókönyvírót keresnek. A főszerepet pedig Megan Foxnak ajánlották fel. Mit szól ehhez Rodriguez? Mindenesetre egyelőre hivatalos forrásból még nem erősítették meg a hírt.