5

Duchovny benne lenne a harmadik X-Akták mozifilmben

David Duchovny  a The Joneses vígjáték kapcsán ad interjúkat, az MTV-nek is sikerült  beszélnie vele, a riporter pedig megkérdezte a színészt, hogy várható-e a harmadik X-Akták mozifilm, szeretné-e megcsinálni. Duchovny erre azt felelte, hogy természetesen, nagyon szerette a sorozatot és Mulder karakterét és úgy egyébként mindenki mást is, aki részt vett a munkálatokban, nagyon büszke erre a franchise-ra és addig csinálná, amíg fűzőt meg parókát nem kell viselnie.

A második film elég gyengén termelt a mozikban, ám ennek ellenére 2009 őszén azt mondták, hogy várható a következő felvonás.  Elvileg a harmadik rész 2012-ben érkezne a mozikba, mivel nagyon fontos dátum az X-Akták történelmében.

0

Predators: Ismerjük meg Edwint

Látható volt már korábban egy Predators videó, amelyben Adrien Brody karakteréről ejtett Robert Rodriguez néhány szót, akkor azt mondtam, hogy a ragadozók bolygójára szállított többi alakról is érkezhet majd külön anyag. Most a Topher Grace által játszott fickóról, Edwinről beszél Rodriguez, a karakter nem éppen egy harcos típus, hanem doktor, aki már látott néhány szörnyű dolgot az életben.

0

Stb…

Phil Lord és Chris Miller készíti a Derült égből fasírt második részét.

– A Pajiba oldal egy forrásra hivatkozva azt írja, hogy a következő Jack Ryan filmben a főhőst Moszkvában átverik, terroristának nézik, menekülnie kell, közben pedig azon van, hogy tisztázza magát.

Kevin Bacon leszerződött a Stupid, Crazy Love vígjátékba.

– A DreamWorks megvette Jeremy Slater forgatókönyvét, amelynek története egy repülőtér körül zajlik, műfaja thriller.  Alex Kurtzman és Roberto Orci lesznek a producerek.

David Fincher rendezi A tetovált lány amerikai verzióját, ez már ismert, viszont olyan szerződést kötött, hogy a folytatást is ő készítheti. Ha a stúdió végül úgy dönt, hogy nem akarja a második részt vagy annak élére más direktort akar Fincher akkor is megkapja a pénzét.

Craig Brewer rendezi a Footloose film feldolgozását, Kenny Ortega dirigálta volna a művet, de kreatív nézetkülönbségek miatt távozott a produkció éléről. Ortega az In the Heights Tony-díjas Broadway darab filmre vitelével vígasztalódhat.

– A Family Guy alkotója, Seth MacFarlane rendezheti a Ted vígjátékot, a történet egy férfiról szól, akinek van egy plüssmacija, ez utóbbit CGI-vel hozzák létre.

Emile Hirsch űrlények ellen fog küzdeni a The Darkest Hourban.

Joel Silver és Todd Phillips prodceri felügyelete alatt készül el egy vígjáték, amiről sokat nem lehet tudni, nagy titkolózás folyik körülötte. Annyit lehet tudni, hogy a brit Nima Nourizadeh reklámrendező fogja dirigálni a filmet és 12 millióba kerül a produkció.

Laura Elena Harring azt mondja, hogy David Lynch betervezte a Mullholland Drive folytatását.

0lh

Olvasd tovább

2

A Harold és Kumar 3 története

Az NY Magazine-nak sikerült megszereznie a Harold és Kumar harmadik részének (A Very Harold and Kumar Christmas) a forgatókönyvet és közzé is tette annak tartalmát.

Harold és Kumar már benne járnak a harmincas éveikben, külön élnek, nem tartják egymással a kapcsolatot. Előbbi megházasodott, abbahagyta a drogozást, egy gyönyörű lakásban él és a Wall Streeten dolgozik. utóbbi ezzel szemben egyedül él régi lakhelyükön, orvosi engedélyét felfüggesztették marihuána birtoklás miatt. Kumar egy nap kap egy csomagot, amit Haroldnak címeztek, ezért fel is keresi régi cimboráját. Kumarnak itt sikerül Harold apósának a karácsonyfáját felgyújtania, ami természetesen a tűz martalékává válik. A duónak ezután fel kell kutatnia egy olyan fát, amivel pótolni tudnák a régit.

A NY Times azt írja, hogy sok füves poént sütnek el a kutatás közepette és néhány @ is bekerül a képbe, sőt Neil Patrick Harris  egy karácsonyi tévéshow házigazdájaként. tűnik majd fel. A stúdió 3D-ben szeretné elkészíteni a filmet és lesz benne egy olyan jelenet (a forgatókönyvben ez öt oldalt ölel fel), amelyben “hőseinknek” sikerül ismét betépniük, ami után egy hatalmas hóember veszi üldözőbe őket.

1

Pompeji utolsó napjai minisorozatban

Néhány évvel ezelőtt Roman Polanski és Robert Harris sok időt töltött azzal, hogy összehozzák a Pompeji címrre hallgató produkciót. A forgatókönyv kettejük munkájának a gyümölcse volt és Harris azonos című könyvén alapult, Polanski ezek után a rendezői teendőket is ellátta volna, a történet a Vezúv kitörése előtti három napot ölelte fel (csak úgy, mint a könyv).

Azonban a tervezet a forgatókönyvírók sztrájka miatt darabokra hullott, azóta se sikerült újra feléleszteni a projektet, Harris néhány hónapja azt mondta, hogy totálisan halott a Pompeji film, már teljesen lemondott róla.

Ám a Pompeji feléledni látszik hamvaiból, Ridley Scott lépett a fedélzetre, igaz csak producerként, de már ez is haladás. Scott viszont nem mozifilmet, hanem egy négy órás minisorozatot készítene. A Szárnyas fejvadász és a Hannibal alkotója azt mondta, hogy ezt az ősi világot szeretnék újra megalkotni és ebben ők a legjobbak. A pompeji egy erős és összetett karakterdráma, bemutatnák a virágzó, ám halálra ítélt civilizáció végnapjait, ebből pedig nagyszerű tévés művet lehet kreálni.

0

Andrew Niccol sci-fi tervezete: I’m Mortal

Andrew Niccol eddig nem volt az a rendező, aki túlhajtotta volna magát, szép nyugodtan készítette filmjeit, eddig szám szerint hármat. 1997-ben jelentkezett a Gattacával, majd a S1m0ne következett 2002-ben, három évre rá pedig a Fegyverneppert küldte a mozikba. Idén azonban már nem is egy, hanem egyszerre négy-öt projekttel hozható összefüggésbe a neve. Úgy nézett ki a helyzet, hogy hamarosan hozzálát a The Cross sci-fihez (erről vázlatok erre lelhetőek fel) és az Alkonyat regénysorozat írónőjének, Stephanie Meyernek az új könyvét is ő adaptálta volna. Ám ezek egyelőre parkolópályára kerülnek, Niccol ugyanis az I’m Mortal sci-fit részesíti előnyben, nyár közepén indul a forgatás.  Ez jó hír a Men in Black rajongóinak, hiszen Niccol így a The City That Sailed filmhez sem tud mostanában hozzálátni és úgy volt, hogy Will Smith legközelebb vagy ezt vagy pedig az MIIIB-t választja. Tehát a Sötét zsaruk jövőre biztosan visszatérnek.

Az I’m Mortal a nem túl távoli jövőben játszódik, ahol rájöttek arra, hogy miként lehet egyszerűen kikapcsolni az öregedésére felelős gént. Azonban ennek ára van,  ha valaki gazdag, akkor az gyakorlatilag örökké élhet, a többiekért pedig előbb-utóbb eljön a jó öreg kaszás. A történet főszereplője egy szegénységben élő fiatalember, akinek egy szerencsés véletlennek köszönhetően sikerül szert tennie még jó néhány plusz évre, ám haldokló édesanyját sajnos már nem tudja megmenteni, ráadásul a korrupt rendőri erők is üldözőbe veszik.

6

Jön a következő fantasy franchise

Hollywood újabb fantasy könyvsorozatra tette rá a mancsát James A. Owen nyolc részesre tervezett The Chornicles of the Imaginarium Geographicajából eddig négy látott napvilágot, az ötödik ősszel kerül a könyvesboltok polcaira. Travis Wright, a Sasszem forgatókönyvírója veti papírra az első két regény szkriptjét, Rick Porras, a Gyűrűk ura egyik producere fogja egyengetni a projekt mozikba tartó útját.

Az első regény története 1917-ben veszi kezdetét, ahol három egymást nem ismerő ember hozzájut egy rejtélyes könyvhöz, ami eddig nem látott térképeket tartalmaz és különféle kalandok olvashatóak benne. Úgy döntenek, hogy követik a térkép által megadott utasításokat és hamarosan fura olyan lényekkel és teremtményekkel hozza őket össze a sors, amelyeket eddig csak fantasztikus történeteket elmesélő könyvek lapjain láttak.

0

High and Low feldolgozás, Chris Rock írja a forgatókönyvet

Jó másfél éve írtam arról, hogy Mike Nichols, a Charlie Wilson háborúja rendezője készíti el  Akira Kuroszava 1963-ban bemutatott alkotásának a feldolgozását. A  High and Low forgatókönyvét David Mamet tette le az asztalra, az eltelt időszakban azonban sok mozgolódás nem történt a projekt környékén, ám most kiderült, hogy Mamet szkriptjét jelenleg Chris Rock dolgozza át. Rock inkább a humoros oldaláról ismert, filmjeiben folyamatosan jár a szája, elég merész húzás volt pont őt ráállítani egy komolyabb hangvételű forgatókönyvre.

Kuroszava anno az elismert amerikai krimiíró, Ed McBain művét, a King’s Ransom regényt használta fel a filmjéhez. A főszereplő Gondo (Toshiro Mifune) egy cipőgyár magas beosztású embere, akinek gyerekét elrabolják és az elkövetők magas váltságdíjat követelnek. Azonban kiderül, hogy nem az ő, hanem az egyik beosztottja fiát rabolták el, Gondo nagy dilemma elé kerül, fizessen-e vagy ne?

1

The Other Guys poszter

A mozgó poszter után befutott a megszokott sima plakát is. Will Ferrell és Mark Wahlberg játsszák a két főszereplőt, akik aktatologató zsarukat játszanak, ám nagyon is szeretnének valami nagy ügyet megoldani és akcióhősként tetszelegni a nyilvánosság előtt, olyanok akarnak lenni, mint a Dwayne Johnson és Samuel L. Jackson által megformált két menő rendőr.  Ferrellt eddig nem láthattuk még igazán akciózni, Wahlberg pedig ritkán alakít humoros figurát, szóval elég érdekes lesz ez a felállás és reméljük, hogy Adam McKay nem Ferrell karakterét fogja kiemelni (már csak azért, mert vele többször dolgozott), hanem egyenrangú partnerek lesznek a bolondozásban és a lövöldözésben.