1

Peter Jacksonról röviden

Pénteken mutatták be a District 9 filmet, melynek egyik producere Peter Jackson, az ő munkásságáról írok pár sornyit.

Jackson Ray Harryhausen filmjein nőtt fel, ezen kívül nagy rajongója volt a Monty Python Repülő Cirkusza és a Viharmadarak sorozatnak. Miután a család egyik barátja egy Super 8-as kamerával ajándékozta meg Jackson a barátaival együtt rövidfilmeket kezdett forgatni. 9 évesen a King Kong ramake-jével próbálkozott, amihez saját maga által gyártott figurákat és stop-motion technikával forgatott. Nem volt filmes képzettsége, de elég hamar megtanulta, hogyan tud olcsón speciális effekteket és maszkokat gyártani, így nagy tapasztalatokra tett szert. Tiniként nagy rajongójává vált J.R.R. Tolkien munkásságának, miután megnézte a Gyűrűk ura animációs filmet. Mikor abbahagyta a sulit fényképészként dolgozott egy újságnál, közben pedig egy vámpír filmen dolgozott, amit végül nem fejezett be.

Ezek után egy 16 mm-es kamerával hozzákezdett egy sci-fi rövidfilmhez, amit nem fejezett be, később ebből saját pénzből, négy év alatt egy 90 perces produkciót hozott össze. A Bad Taste-ban saját haverjai színészkedtek ingyen, a forgatás pedig hétvégeken zajlott, mivel csak ekkor értek rá teljesen. Jackson szerepelt is az alkotásban, van egy olyan jelenet, ahogy saját magával harcol. Végül a filmet befejezték, köszönhetően annak, hogy az új-zélandi kormány is besegített a finanszírozásba. 1987-ben pedig még Cannes-ban is bemutatták a produkciót, ahol nagy sikert aratott és el is keltek a jogok, 20 országban mutatták be. Ma már kultfilmként tekintenek a Bad Taste-re. Ez után néhány forgatókönyvön kezdett ügyködni, dolgozott pl a Rémálom az Elm utcában folytatásának a forgatókönyvén, de ebből nem lett semmi, a több szkriptje pedig nem jutott el a megvalósításig és a Hullajó is átírásra szorult még ekkor.

Olvasd tovább