0

Jön a Lucy 2 és Colombiana 2

lucyTavaly nyáron Luc Besson még arról beszélt, hogy Lucy nem azért készült, hogy majd később folytatást készítsenek hozzá, el sem gondolkodott a lehetőségen, de ha esetleg mégis eszébe jutna valami nagyon jó sztori, akkor talán belevágna a következő filmbe. Besson csak kitalált valami ütőset, de lehet, hogy csak a pénz motiválta, mindenesetre bejelentették, hogy el fog készülni a Lucy 2. Az elsőben Scarlett Johansson szervezetébe bejutott drog hatására természetfeletti erőre tett szert és hallhattunk sok-sok áltudományos magyarázatot is. De ami számít: 458 millió dollár folyt be a mozikból.

Egyúttal tervezőasztalra kerül a Colombiana 2 is, ami elég érdekes, mert a Zoe Saldanával forgatott akció szerény 72 millió dollárt gyűjtött be világszerte. Saldana a 2011-es filmben ebben egy bosszúszomjas bérgyilkost alakít. A történetről nem lehet tudni semmi, de nem valószínű, hogy Besson annyira megszenvedett volna a sztori kitalálásával.

2

Pine és Quinto aláírt a következő Star Trek részre is

startrekAmikor a Star Trek rebootra a színészek rábólintottak, szerződésükben vállalták, hogy két folytatásban is játszaniuk kell. Telik az idő rendesen, a harmadik film forgatásához hozzáláttak és a Paramount természetesen akar majd egy újabb részt is. Így tárgyalóasztalhoz ültek Chris Pine-nal és Zachary Quinto-val, az egyeztetések nem húzódtak el túlságosan, létrejött az egyezség. Pár millió dollárral többet kap Kirk kapitány és Spock megformálója. És vajon a többiekkel mi lesz? A soron következő Star Treket már nem J.J. Abrams rendezi, mivel eléggé elfoglalt volt a Star Wars 7-tel kénytelen volt másnak átengedni a lehetőséget. Justin Lin lépdelhetett fel az Enterprise fedélzetére, a forgatókönyvet Simon Pegg és Doug Jung szállította le.

1

Elkészült a Narnia 4 – Az ezüst trón forgatókönyve

narniaÖt éve mutatták be a Narnia krónikái 3 – A Hajnalvándor útját (Voyage of the Dawn Treader), amely Amerikában elhasalt, de világszerte sikerült 415 millió dollárt összehoznia. Hallhattunk arról, hogy esetleg lesz negyedik rész, de mivel jó ideje nem jött semmi újdonság a franchise felől, így joggal gondolhattuk, hogy feledésebe merült a franchise.  Viszont David Magee, a Pi élete (Life of Pi) írója twitterén nemrég bejelentette, hogy végre befejezte Az ezüst trón (The Silver Chair) forgatókönyvét, amelyen egy évig dolgozott. Persze ez még nem jelenti azt, hogy meg is valósul a film. Ha a stúdiót még érdekli a projekt valószínűleg hamarosan jön valamiféle hivatalos közlemény.

A regényszéria negyedik felvonásában a megöregedett Caspian király Aslan segítségével találná meg az elveszett utódját, Rilian herceget. Eustace Scrubb és Jill Poole egy év után újra Narniába kerülnek, de míg ők továbbra is fiatalak, addig a másik helyen évtizedek teltek el. Ők is segítenek a herceg keresésében.

Az első Narnia film 745 millió dollárt kaszált, ebből Amerikában 291 millió dollárt gyűjtött be. Jött is a folytatás, de a 225 millió dolláros büdzsé mellé csalódást keltő eredmény társult, hazai földön csak 141 milliót szedett össze, összesen pedig 419 millió dollár volt a végösszeg. Így a Disney inkább passzolta a franchise-t, ezért a Walden Media új partnert keresett és a Fox élt a lehetőséggel.

0

Statham is benne lesz a Halálos iramban 8-ban

stathamVárható volt, hogy a Halálos iramban 7  (Furious 7) hatalmas sikert fog aratni, de arra valószínűleg kevesen számítottak, hogy több, mint 1,5 milliárd dollárt fog hozni a mozikban. Természetesen a folytatás bejelentése nem sokat váratott magára. Vin Diesel és Dwayne Johnson már megerősítette, hogy visszatér és bizonyára a „család” többi tagja is felbukkan. A legutóbbi filmben Jason Statham keménykedhetett a Diesel-famíliával és a végén egyértelmű volt, hogy a karaktert félreteszik, hogy majd egyszer újra elővegyék. De elég gyorsan kihozzák a rácsok mögül, mivel Statham egy interjúban arról beszélt, hogy benne lesz a következő felvonásban is. „Éppen a nyolcadik résszel kapcsolatban egyeztetünk. Új vagyok még a csapatban. Csak a hetedikben csatlakozhattam a partihoz és jó tudni, hogy benne leszek a következőben is.”

2

Independence Day: Resurgence concept art

A Függetlenség napja 2-höz készült concept art azt mutatja, ahogyan a katonák az idegen szerkezetet irányítják egy régi, lerombolt város felett. De amit látnak az sokkal inkább hasonlít az Ultron kora utolsó harmadához. Itt is hatalmas terület lebeg a föld felett. Az űrlények technológiáját használva megtanulták használva az antigravitációs eszközöket, így elég gyorsan haladtak az építkezéssel.

fuggetlensegapjaconcept

0

Paranormal Activity – The Ghost Dimension előzetes

paranormalactivityghostdimension2A Paranormal Activity 2007-ben mutatkozott be, a pár ezer dollárból készült horror 193 millió dollárt kaszált világszerte, ami mellett nem lehetett elmenni szó nélkül. Jött és néhány folytatás, az érdeklődés lehet, hogy megcsappant, de a pár milliós filmek így is szép profitot termeltek. Idén októberben befut a következő felvonás, Jason Blum producer azt ígérte, hogy ezzel pontot is tesznek a franchise végére és a rajongók minden kérdésükre választ kapnak.

Greogry Plotkin leginkább a vágószobát ismeri, hiszen eddig ott dolgozott, de most lehetőséget kapott, hogy beálljon a kamera mögé. Chris J. Murray, Brit Shaw és Ivy George játsszák a családot, akik új házba költözvén videókamerát találnak néhány felvétellel. A kamerába belenézve a körülüttök zajló paranormális tevékenységeket tudják követni. Olvasd tovább

0

Ami kiderült a Függetlenség napja 2-ről

independenceday

Sok éven keresztül csak beszéltek róla, de Roland Emmerich végre belevághatott a Függetlenség napja (Independence Day) folytatásába. Néhány órával ezelőtt lezajlott a Q & A sajtóesemény, amely kvázi annyi, hogy a sajtónak bemutatták a karaktereket, beszéltek egy kicsit a produkcióról. A történetet korábban már lehetett tudni, szóval az első részben látott hódító űrlények visszatérnek, de az emberiség azóta tanulmányozta a technológiájukat és saját hasznukra fordították. A Föld kifejlesztette a védelmi rendszert, azaz felkészülten várják az újabb támadást. De a következő invázió sokkal keményebb, mint amire számítani lehetett, csak néhány férfi és nő tudja megakadályozni, hogy végleg kiirtsanak minket. Olvasd tovább

0

Képek a Paranormal Activity: The Ghost Dimensionból

A Paranormal Activity franchise újabb darabja idén ősszel érkezik. És ha hihetünk James Blum producernek ez lesz az utolsó rész. A producer azt mondta, hogy a bevételtől függetlenül nem gyártanak le még egy filmet a későbbiek folyamán. Gregory Plotkin rendezte a horrorban a Fleeges család új helyre költözik, ahol rátalálnak egy kamerára. Döbbenten tapasztalják, ha belenéznek a kamerába látják a körülüttök zajló paranormális tevékenységeket.

paranormalactivityghostdimension3

Olvasd tovább

0

Még egy előzetes a következő Mission Impossible filmhez

missionimpossible102A legutóbbi Mission Impossible film eléggé szépen teljesített. A következő részt nyáron nézhetjük meg. Vajon Ethan Hunt újabb kalandja is meglepő eredményt fog elérni, azaz csatlakozni fog a milliárdos bevételt elért produkciók táborához? Christopher McQuarrie rendezésében Hunt és csapata a Szindikátus nyomába ered. Alec Baldwin karakterét úgy tűnik, hogy nem fogjuk szeretni, Rebecca Fergusont pedig valószínűleg eléggé kedvelni fogjuk, már ha egy csavar következtében ki nem derül róla, hogy a sötét oldalon állt mindvégig. Olvasd tovább

0

A Goon: Last of the Enforcers forgatásáról

A Goon dramedy nem hozott túl sokat, de valószínűleg házimozis forgalmazásban szépen teljesíthetett, mivel jön a következő rész. Seann William Scott újra eljátszhatja az ütésálló Dougot és Liev Schreiber is visszatér. Jay Baruchel és Jesse Chabot írta a forgatókönyvet, a rendezői teendőket Baruchel látta el. A forgatás elkezdődött, a rendező tett ki egy képet a munkálatokról.

goonfolytatas1

 

0

Mortensen eredhetne Bourne nyomába

bourneA harmadik Bourne után Paul Greengrass és Matt Damon is búcsút vett a franchise-tól. A színész visszatért volna, de csak úgy, ha Greengrass dirigálja a filmet. Az Universal nem mondott le róla, hogy valahogy visszaédesgessék őket, végül megtalálták a közös nevezőt, mivel a rendező belevágott a következő Bourne megírásába Christopher Rouse-zal, ennek hallatán Damon is bevállalta, hogy eljátssza a főszerepet.

A történetet eddig nem kötötték az orrunkra, de a bemutató ismert, 2016 július 29-én kerülhet a mozikba a film. Julia Stiles ismét eljátszhatja Nicky Parsons ügynököt és Alicia Vikander feltűnésére is számíthatunk, bár egyelőre nem ismeretes, hogy kit testesíthet meg. A Variety úgy tudja, hogy Viggo Mortensent szeretnék leszerződtetni, ha bevállalja, akkor ő veheti üldözőbe Bourne-t.

A spin off folytatása sincs elfelejtve, ha Greengrassékat nemet mondtak volna, a Bourne hagyaték (Bourne Legacy) következő része készülhetne el.