
A Star Wars rajongók tűkön ülve várják 2015-öt, hiszen akkor érkezik meg a hetedik rész, ráadásul abba már George Lucas sem vesz részt (na jó, tanácsadóként azért számítanak rá). Rengeteg rendező neve merült fel pletyka szinten, de a többség nem igazán szerette volna bevállalni eme nemes feladatot.
J.J. Abrams is a jelöltek között volt, be is ismerte, hogy megkeresték a Disney-től, de nemet mondott. Habár nagy rajongója a Star Wars franchise-nak, de nem akar belepiszkálni és mellesleg szeretne lojális lenne a Star Trekhez. Jól tudjuk, hogy a direktor szeret titkolózni, mellébeszélni és most is ezt a taktikát vetette be. Mint kiderült, a Star Wars következő felvonását nem más, mint Abrams fogja ledirigálni. Steven Spielberg erősen lobbizott Kathleen Kennedynél, hogy Abramst szerződtessék le.
A szóba jöhető rendezők listáján előkelő helyen szerepelt Ben Affleck és Matthew Vaughn neve is és úgy hírlik, hogy Chloe Moretz szeretnék megnyerni az egyik főszerepre. Egyébként nemrég Affleck azt mondta, hogy szerinte J.J. Abrams nem lenne alkalmas a feladatra. Úgy véli, hogy Abrams több dologban is jó, de pont ebben nem, csak tönkretenné a franchise-t.