5

The Hateful Eight előzetes

hatefuleight2013-ban derült ki, hogy Quentin Tarantino újabb forgatókönyvön dolgozik, méghozzá egy westernen. Több reménykedtek, hogy esetleg a Django elszabadul (Django Unchained) folytatásáról van szó, de egy teljesen más projektről volt szó. 2014-ben a szkript kiszivárgott, ami alaposan felbosszantotta Tarantino-t, dühében le is tett arról, hogy belevágjon a forgatásba és inkább regény formában szerette volna kiadni. Később lehiggadt, eszközölt néhány változást a forgatókönyvön, majd leszerződtette a színészeket. Samuel L. Jackson jött az első hívó szóra, Kurt Russell, Walton Goggins, Jennifer Jason Leigh, Zoe Bell, Bruce Dern, Tim Roth, Michael Madsen, James Parks szintén aláírt.

Évekkel a Polgárháború után egy postakocsi halad a havas Wymong-i tájon. John Ruth fejvadász (Russell) foglyával (Leigh) tart Red Rock felé, hogy a nőt az igazságszolgáltatás elé állítása. A kocsira kéredzkedik fel a szövetségesek oldalán harcoló Marquis Warren (Jackson), aki most hírhedt fejvadászként keresi a kenyérre valót. Találkoznak a déli Chris Mannix-szel (Goggins), elvileg ő lenne az új sheriff a városban. Szörnyű jégvihar tör rá a tájra, így postakocsi állomáson kénytelenek meghúzni magukat. Itt találkoznak néhány idegennel, a rodeós Joe Gage-gel (Madsen), egy konföderációs tábornokkal (Dern), Red Rock városának ítéletvégrehajtójával (Goggins). Amerikában december 25-én kezd a film. Olvasd tovább

0

Kép a The Hateful Eight-ből

Quentin Tarantino is elmegy a Comic Conra, ahol szó lesz a The Hateful Eight-ről is, tehát a következő hétvégén biztosan megosztanak a néppel egy rakat képet a filmből és talán egy újabb előzetes is jön. Tarantino mindenesetre azt mondta, hogy rendezése az leghumorosabb valaha készült western lesz. Az EW-ben jelent meg a filmből egy kép, amelyen Kurt Russell és Samuel L. Jackson látható.

hatefuleight

0

A Budapest Rooftop Cinema bemutatja: rendezte Quentin Tarantino

tarantinoA Budapest Rooftop Cinema június 1-jén levetítik Stanley Kubrick klasszikusát, a Mechanikus narancsot. De előtte pár nappal, május 28-án Quentin Tarantino kultfilmjét, a Kutyaszorítóban alkotást nézhetik meg a Corvintető látogatói. A vetítésre nincs regisztráció, a helyek elfoglalása érkezési sorrendben történik, így érdemes időben érkezni! Kapunyitás: 18:30, támogatói jegy 300 Ft. Az esemény facebook oldalának eléréséhez kattints ide.

0

Képek a The Hateful Eightből

Quentin Tarantino következő filmje afféle western lesz. A zord időjárás, a mínuszok és egy jégvihar miatt 8 ember fut össze egy postakocsiállomásnál.

hatefuleightkepek10

Kurt Russell alakítja John Ruth fejvadászt, a karaktert így jellemezték: hard-as-nails sonavubitch. A színész megemlítette, hogy ő az elefánt, a film pedig a porcelánbolt. Olvasd tovább

4

Milyenek lettek volna ezek a folytatások?

indianajones

Régen volt már igazán hosszú iromány, ugye? A Development Hell két felvonása után terveztem még egy részt, de úgy gondoltam, hogy inkább másképpen közelítem meg. A meg nem valósult folytatások után várható egy cikk érdekesnek tűnő, végleg behalt tervekről, illetve lesz szó elkészült filmek korábbi változatairól is. Olvasd tovább

0

Hozzálátnak a The Hateful Eight-hez

Összegyűjt a The Hateful Eight szereplőgárdája, Samuel L. Jackson meg is ragadta az alkalmat, hogy készítsen egy fotót és feltegye a twitterére. Quentin Tarantino westernjében Jacksonon kívü,  Kurt Russell,  Jennifer Jason Leigh, Walton Goggins, Demian Bichir, Tim Roth , Michael Madsen,  Bruce Dern, Channing Tatum beszélhet sokat és húzhatja elő fegyverét.

hatefuleight

2

Quentin Tarantino 10 film után kiszáll

tarantinoQuentin Tarantino már 2006-ban is elmondta, hogy nem tervez annyira hosszú távra, úgy 15 évet adott még magának mielőtt hátat fordít a filmiparnak. 2012-ben ismét megemlítette, hogy nem akar vénségére is rendezéssel foglalkozni, egy bizonyos ponton, úgy tíz film után ki akar szállni. Szerinte ugyanis az öregedéssel egyetlen direktor sem lett jobb.

A Ponyavregény és a Becstelen brigantyk alkotója most ismét szóba hozta, hogy tíz film után nyugdíjba megy. „Nem hiszem, hogy addig kellene a színpadot koptatni, amíg a közönség már a távozásodat követeli. Inkább úgy vagyok vele, hogy jobb akkor lelépni, amikor még mindig várnak tőled valamit. Úgy gondolom, hogy  a rendezés inkább a fiatalokra tartozik és egyúttal jó, ha megvan a kapocs az első filmemtől az utolsóig. Nem nevetem ki a másképp gondolkodókat, de én akkor akarok kilépni, amikor még kedvelnek. Szóval tíz film után abbahagyom és a Hateful Eight után még csinálok kettőt. Nincs kőbe vésve, de ez a tervem”.

Tarantino azért több projekten is gondolkodott az évek során, sőt a Kill Billhez is akart egy harmadik részt, amit végül nem készített el. És eddig ugye a mandarin nyelvű projektből sem lett semmi. Mindazonáltal ha később eszébe jutna egy jó gondolat és le szeretné forgatni, akkor megcsinálja. Csak azért, mert kimondta a bűvös tízet még nem kötelezi arra, hogy csakis a lábát kellene lógatnia. És tegyük hozzá, hogy Tarantinonak mindig jár az agya.

1

Jennifer Jason Leigh a The Hateful Eightben

jenniferjasonQuentin Tarantino nem sokáig mérgelődött a The Hateful Eight forgatókönyvének kiszivárgása után és úgy döntött, hogy mégis leforgatja a westernt. Daisy Domergue megformálását Jennifer Jason Leigh kapta, akire rá is fért már egy jó szerep. Tavasszal Amber Tamblynt hívták be meghallgatásra, majd Jennifer Lawrence is szóba került.

Daisy fogolyként utazik egy postakocsiban, amelyet két fejvadász és egy  seriff kísér a wyomingi kemény télben. Majd valahol a semmi közepén egy szalonban ragadnak 3 gyanús alakkal, ugyanis iszonyatos hóvihar tör rájuk.

Kurt Russell, Samuel L. Jackson, Michael Madsen, Walton Goggins, Bruce Dern, Tim Roth és Denis Minochet vitathat meg az ivóban kényes kérdéseket, mondhatják el gondjaikat-bajaikat. Még szép, hogy Jackson jelen lesz, hiszen ő már a Ponyvaregény (Pulp Fiction) óta benne akar lenni minden Tarantino filmben és ugye Madsen is boldogan jön a hívó szóra.

 

0

The Hateful Eight poszter

Mostanában talán kevesebbet csuklik annak az édesanyja, aki kirakta Quentin Tarantino forgatókönyvét a netre. A rendező annyira berágott, hogy le se akarta forgatni a The Hateful Eight westernjét, de amikor végre lenyugodott bejelentette, hogy csak elkészíti a filmet. Adva lesz egy postakocsi, amelyet egy hatalmas vihar letérít az útjáról, majd a főbb karakterek valahol a semmi közepén egy szalonban tárgyalhatják ki gondjaikat-bajaikat. Többek között lesz két fejvadász, egy renegát konföderációs katona és egy rabnő.  Bruce Dern, Walter Goggins, Samuel L. Jackson, Michael Madsen és Kurt Russell feltűnésére számíthatunk.

0

Minisorozat lehet a Django elszabadul westernből

tarantinoQuentin Tarantino legutóbbi műve, a Django elszabadul (Django Unchained) szép sikert aratott. Úgy volt, hogy a The Hateful Eight filmbe vág bele hamarosan, de a netre kiszivárgott forgatókönyv miatt alaposan berágott és dühében úgy döntött, hogy mégsem forgatja le. De még ne tegyünk le erről, mer Cannes-ban arról beszélt, hogy lenyugodott, némileg átírta a szkriptet és arra készül, hogy újabb változtatásokat hajtson végre. Megjegyezte, hogy neki nem sietős, lehet, hogy végül leforgatja, az sem elképzelhető, hogy könyv formába kiadja, de lehet, hogy színpadra viszi.

A filmfesztiválon árulta el, hogy minisorozat lehet a Django elszabadul westernből.  “Van úgy 90 percnyi felhasználható anyagom, amely kimaradt a Django-ból.  Az elképzelésem az, hogy készítek egy négy órás verziót a filmből.  Nem egy 4 órás filmet, hanem felvonásra osztanám. Lenne egy 4 órás minisorozat. Valamelyik kábeltévén le lehetne adni. Minden egyes felvonást egy részben.” – mondta a rendező, hozzátéve, hogy az emberek nagyon is szeretik a miniszériákat.

2

Csúnya, gonosz bácsik feliratos előzetes

bigbadwolvesEgy kislány eltűnik, néhány nappal később megtalálják egy erdőben: megerőszakolták és meggyilkolták.
A durva modorú rendőr meg van győződve arról, hogy a gyilkos egy magányos tanár. Amikor a tanárt felfüggesztik, megpróbál személyesen elégtételt venni az áldozat apján. A Quentin Tarantino által nemes egyszerűséggel “az év legjobb filmjének” nevezett alkotás igazi fesztiválkedvenc.

Aharon Keshales és Navot Papushado rendeződuó korábban a Veszettség (Kalevet) horrort szállították le.