5

Mary Jane-t kivágják A csodálatos pókember 2-ből

A csodálatos pókember folytatásában Mary Jane Watson is feltűnt volna, bár csak néhány perc erejéig, túl sokat nem lett volna jelen. A karaktert Shailene Woodley játszotta el, jeleneteit felvették, de ezt a filmben nem fogjuk látni.

Marc Webb rendező ugyanis kihagyja Watsont a filmből, inkább a harmadik részre tartogatják, ahol elvileg amúgy is rengeteg karakter fog feltűnni. Állítólag a Baljós Hatoson kívül bemutatják Venomot és a Fekete Macskát, de bizonyára a stúdiónál is rájönnek, hogy ez így túl sok lesz.

A direktor elmondása szerint nehéz döntés volt Watson kihagyása, de inkább Peter és Gwen kapcsolatára akartak fókuszálni. Természetesen hozzátette, hogy Woodley tehetséges színésznő és jó volt vele dolgozni.  Az EW-nek adott interjúban Woodley azt mondta, hogy eléggé meglepődött, de megérti, hogy így határoztak az alkotók.

A THR azt írja, hogy  harmadik felvonásban valószínűleg már nem Woodley fogja játszani a karaktert, másra bízzák karaktert.

gwen

 

20

Keselyű A csodálatos pókember 2-ben

Nos, mint ismeretes A csodálatos pókember folytatásában mindenki kedvenc Falmászója Elektróval fog sokat csatázni, de e mellett Rinóval is megmérkőzik. A comicbookmovie most érdekes információk birtokába jutott, kiderült, hogy Colm Feore játszhatja Adrian Toomes-t, ismertebb nevén a Keselyűt. És ez még mind semmi, mert Zöld Manó felbukkanására is van esély, állítólag a forgatáson látták Chris Coopert beöltözve.

Túl sok ellenfél lesz? Nos, ne vegyünk rá mérget, valószínűleg gyors meccsek lesznek és Keselyű talán csak a következő részben fog repkedni. Ő lesz majd a harmadik felvonás nagy gonosza? Is! Mivel megalakul a Baljós Hatos, aminek ő, Manó, Elektro és Rinó lesznek a tagjai, de azt egyelőre nem tudni, hogy rajtuk kívül mely két bűnözőt hozzák be a csapatba.

keselyu

7

Giamatti Rinó göncben

A csodálatos pókember 2 forgatásáról érkezett fotókon eddig Paul Giamatti nem viselte a Rinó göncét. Ma azonban közzétettek néhány képet, ahol a színész már kvázi Rinóként látható, persze ezt még szépen megeffektelik. A látottak alapján elmondható, hogy nem a hagyományos kosztümöt ölti fel Giamatti, hanem az Ultimate képregénybelit, ahol a hadsereg egyik raktárában lel rá egy gépezetre és ebbe mászik bele. Továbbá a főhős egy rendőrautó tetején feszít, míg egy másik képen egy gyerek Pókember álldogál.

tn_1forgataspokember20 Olvasd tovább

1

Alekszej Szicevicset, azaz a Rinó

A csodálatos pókember 2. részében a Hálószövő fő ellenfele Electro lesz, de ezen túlmenően Rinóval összemérheti erejét. Marc Webb rendező tette közzé az alábbi képet, Paul Giamatti formálja meg Alekszej Szicevicset, azaz Rinót. Webb jól tudja ha a forgatás nem egy zárt térben zajlik, akkor könnyen megeshet, hogy egy bámészkodó/járókelő/paparazzi gyorsan készít egy-két fotót a helyszínről. És igaza is volt, hisz nem sokra rá már fel is került pár fotó a világhálóra.

A képregényben a karakter így néz ki, elképzelhető, hogy a fenti képen még nem vált betonkeménnyé és szupererőssé. Bár ki tudja, lehet, hogy nem is lesz kosztümben?

rino

4

Képregényfilmes hírek

Sejthető volt, hogy Thanos felbukkanása csak afféle mézesmadzag volt a Marvel fanok számára a Bosszúállókban. Joss Whedon megerősítette, hogy egyelőre még pihentetik a Titánt, későbbi alkalomra, egy nagy összecsapásra tartogatják. Elmondása szerint nem sietnek, mellesleg Thanos nem az a figura, akit csak úgy össze lehetne ereszteni egy-két szuperhőssel, annál ő sokkal erősebb, hogy néhány pofontól kifeküdjön.

A héten röppent fel a pletyka, hogy a Fantasztikus Négyes rebootban 16 évesek lesznek a főszereplők és amikor átalakulnak a kormány fegyverként fogja használni őket. Jeremy Slater forgatókönyvíró gyakorlatilag azonnal cáfolta a híresztelést. Viszont nem sokra rá jött még egy hír, miszerint a Láthatatlan Lányt Allison Williams fogja megformálni.

Anthony Mackie szerint az Amerika Kapitány folytatását afféle Bosszúállók 1,5-ként is fel lehet fogni, hiszen sok hőst és ismert karaktert fog felvonultatni. Sólyom, Fekete Özvegy és Kap’ vállvetve harcolnak, de ott lesz Nick Fury, Maria Hill és még sok más szereplő.

Olvasd tovább

1

A Ravencroft Institute

Marc Webb rendező rendületlenül teszi ki a képeket A csodálatos pókember 2 munkálatairól, így néhány hete az is kiderült, hogy a Ravencroft Institue is helyet kapott a folytatásban. A képregényben a különösen veszélyes bűnözőket és elmebetegeket zárták ide, bizonyára a filmben sem lesz másképp. A filmesek a SUNY Maritime főiskola egyik épületét alakították át Ravencrofttá, ennek kinézetéről befutott néhány fotó is. Elképzelhető, hogy itt fog akcióba lendülni Electro és talán Harry Osborn is felbukkan. Olvasd tovább

3

Andrew Garfield kaszkadőre megmutatja Pókember egyik göncét

A csodálatos pókember folytatásában elvileg más lesz a főhős ruházata. William Spencer kaszkadőr is dolgozik a film(b)en, ő szaladgálhat a Hálószövő kosztümében és hajthat végre különleges feladatokat, mielőtt az effektessrácok kipofozzák a felvett anyagot. Spencer az alábbi képet tette közzé, ez még a régebbi ruha, amely a forgatáson hamarosan “elhasználódik”.

amazinspidermandublor

4

Ravencroftba is ellátogatunk A csodálatos pókember 2-ben

Tehát: A csodálatos pókember 2-ben felbukkan Mary Jane, megalapoznak Venomnak, benne lesz Rinó és a fő ellenfél Elektro lesz. Marc Webb rendező ezúttal egy olyan képet osztott meg twitterén, amiből könnyedén leszűrhető, hogy a Ravencroftba is ellátogathatunk.

Mi is ez a hely? Tulajdonképpen ugyanaz, mint a DC-nél az Arkham, azaz ebbe az elmegyógyintézetnek nevezett börtönbe zárják kőkemény bűnözőket. A képregényekben itt vendégeskedett Vérontó, Vermin és sok-sok hírhedt gonosz figura. Felhívnám a figyelmet a Voltage Cells helyre, ahol szinte biztos, hogy ott lesz Elektro lesz.

ravencroft