2

Steven S. DeKnight rendezi a Tűzgyűrű 2-t

pacificA Tűzgyűrű (Pacific Rim) folytatásával kapcsolatban igazán dűlőre juthatnának már. Lesz vagy nem lesz? Olykor úgy tűnik, hogy elkészül, de aztán arról beszélnek, hogy a fejesek továbbra is gondolkodnak rajta. Ennek ellenére Jon Spaihts megírta a forgatókönyvet, Gullermo del Toro pedig mindig optimistán nyilatkozik.

Most éppen a “biztos, hogy megvalósul” hírrel szolgálhatok. Érdekes, de del Toro helyett Steven S. DeKnight vezényelheti le a következő részt. Az úriember eddig még készített mozifilmet, sorozatok terén szerzett hírnevet. Ő indította útnak a Spartacust, illetve a Fenegyereket (DareDevil), de köze volt a Smallville-hez, az Angelhez és a Dollhouse-hoz.  Egyelőre a film történetének részletei nem ismertek, de nem nehéz kitalálni, hogy a gigalények megint összecsapnak az óriásrobotokkal.

Eredetileg 2015 végén indulhatott volna a forgatás és 2017 nyarára tűzték ki a bemutatót, ám még a munkálatok előtt behúzták a vészféket. Del Toro a Fantasztikus utazás (Fantastic Voyage) és a Scary Stories to Tell in the Dark projektekkel kezdett foglalkozni.

 

1

A kínaiak 3,5 milliárdért megvették a Legendary-t

legendary3,5 milliárd dollárért vette meg a Dalian Wanda Group kínai cég a Legendary Entertainment-et. A stúdió élén továbbra is Thomas Tull marad. A felek természetesen közleményben tudatták mindenkivel, hogy mennyire nagy öröm számukra, hogy létrejött az egyezség, megtisztelve érzik magukat, és remek lesz, hogy együtt dolgozhatnak.

A Legendary olyan filmekből vette ki a részét, mint az Eredet (Inception), a Batman trilógia, a Godzilla vagy a Másnaposok (The Hangover). Ezeket még a Warnerrel közösen készítették. És hamarosan érkezik a Warcraft, illetve a The Great Wall is, amelyek szintén a stúdió logója alatt jöttek létre.

Mivel a Tűzgyűrű (Pacifim Rim) Kínában eléggé sokat hozott, nagyon is elképzelhető, hogy a folytatás terveit újra előveszik.

4

Mégsem lesz Tűzgyűrű 2?

pacificA Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim) éppen most ütközött bele egy kaiju méretű problémába. Guillermo del Toro sci-fi akciójáról már a múlt héten is suttogták, hogy parkolópályára kerül és ma a THR arról számolt be, hogy a filmet határozatlan időre félretették. Tehát ne számítsunk rá, hogy a 2017 augusztus 4-re kitűzött időpontban jegyet válthatunk rá.

Egyelőre nincs konkrét információ arról, hogy a Legendary és az Universal miért döntött így, de valószínűleg a költségvetés lehet az oka. Hiszen az első rész is 190 millió dollárba kóstált és Amerikában 101 millió dollárt tudott összekaparni, a kínai piacról befolyt összeg miatt döntöttek úgy, hogy mégis jöhetne a következő rész.

2

Del Toro Godzillát is szeretne betenni a Tűzgyűrű 3-ba

godzillaMár tudjuk, hogy a Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim 2) 2017-ben kerül a mozikba. De Guillermo del Toro rendező itt nem állna meg, már a harmadik felvonáson gondolkodik és szeretné, ha abban Godzilla is benne lenne.

Persze jelen állás szerint nem valószínű, hogy szó lehet egy crossoverről, de korábban voltak pletykák, hogy a Legendary a Godzilla 2 után elgondolkodik más eshetőségeken is.  Még del Toro is elmondta egy interjúban, hogy ő nagyon is szeretné, de egyelőre nincs betervezve, hogy az esetleges harmadik részben ez az óriásszörny is feltűnjön. Mindenesetre ő boldog lenne, ha jaegerek mellett megjelenne Godzilla is.

2

Ősszel indul a Tűzgyűrű 2 forgatása

pacificrimA Tűzgyűrű (Pacific Rim) hatalmas bukás volt Amerikában és végső soron a költségvetéséhez mérten az összbevétele sem volt kiemelkedő. A stúdió egy ideig gondolkodott a folytatáson, majd megadta a zöld utat Guillermo del Toronak. A forgatókönyv elkészült és a forgatás ősszel kezdetét is veszi. A sztori részletei nem ismertek, de annyi biztos, hogy a történések néhány évvel az első rész után fognak játszódni.

„Nem közvetlen folytatásról van szó. A világ megszabadult a kaijuktól, bemutatjuk, hogy mi történt azután, mi lett a jaeger technológiával, miután a fenyegetés elmúlt.” – mondta del Toro, hozzátette, hogy néhány héttel ezelőtt kezdtek hozzá egy gigantikus csata megtervezéséhez, ami a film utolsó harmadában lesz látható. Egyelőre nem tudni, hogy kik fognak játszani a filmben, de vélhetően hamarosan bejelentik. Bemutató: 2017. augusztus 4.

A Tűzgyűrűben hatalmas lények bukkannak elő az óceán mélyéről, irgalmatlan nagy pusztítást visznek végbe. Az emberek megalkotják a jaegereket, az óriásrobotokat, amelyeket két pilóta irányít és fel tudják venni a harcot a szörnyekkel.

2

2015 végén indulhat a Tűzgyűrű 2 forgatása

Apacific Tűzgyűrű (Pacific Rim) bevételeit szemlélve osztott-szorzott a stúdió, majd bejelentették, hogy jöhet a folytatás, méghozzá 2017-ben. Guillermo del Toro a Collidernek adott interjút, a beszélgetés során mondta el, hogy úgy 2015 novemberében indulhatna el a forgatás.

„Megvan a forgatókönyv első vázlata. Úgy négy vagy öt hónap kell még, hogy elkészüljünk a végleges szkripttel, majd belevágunk az előkészületekbe. Ez úgy augusztus/szeptember környékén történhet meg. A forgatás novemberben, esetleg decemberben veheti kezdetét. Az elsőhöz képest teljesen más irányba indulunk el. Nem mondhatok sokat, csak annyit, hogy a közönség néhány kedvenc karakterét visszahozzuk, párárat nem, viszont felbukkanhatnak a második végén, mivel reméljük, hogy lesz harmadik is.”

9

Hivatalos: lesz Tűzgyűrű 2

pacificA költséges Tűzgyűrű (Pacific Rim) súlyos bukásnak bizonyult Amerikában, de a nemzetközi bevételek kihúzták a pácból és a stúdió vezére megemlítette, hogy házimozis forgalmazásban is jól teljesített. Guillermo del Toro rendíthetetlenül írta a folytatás forgatókönyvét, mivel neki nem szólt senki, hogy nem tartanak igényt a következő részre és a Legendarynél is úgy beszéltek róla, hogy nincs kizárva a következő rész.

Véget ért a várakozás, a Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim) el fog készülni. Hivatalos! 2017 április 7-re tűzték ki a bemutatót, de még előtte leadnak egy animációs sorozatot is. Annyi változás már biztos lesz, hogy a Warner helyett ezúttal az Universal forgalmazza a produkciót.

7

Guillermo del Toro és Zak Penn írja a Tűzgyűrű 2-t

pacificMivel a Tűzgyűrű (Pacific Rim) hazai földön durván alulteljesített a Legendary annyira nem erőltetné a folytatást, de mivel a sci-fi a nemzetközi területeken jó eredményeket ért el és a stúdió a házimozis forgalmazásból befolyó összegekkel is elégedett, így lehetséges, hogy talán egyszer rábólintanak a következő részre.

Guillermo del Toro a Buzzfeednek adott interjút a The Strain sorozatával kapcsolatosan. Szóba került a Tűzgyűrű is: “Én és Zak Penn eléggé keményen dolgozunk a forgatókönyvön. Már hónapok óta írjuk titokban. Travis Beachammel (az előző film társírója jelenleg a Hieroglyph szériával van elfoglalva) gondoltuk ki a történetet, de ő mivel tévésmogul lett belőle így Zakkel folytatom.”

Cáfolta azokat a pletykákat, miszerint előzményfilmet akarnának összehozni,  kiderült az is, hogy a Charlie Hunnam és Rinko Kikuchi lehetnének újra a főszereplők. A rendező soha nem is akarta hosszabban taglalni a szörnyek inváziójának első hullámát és a következő felvonásra van jó néhány eléggé őrület elképzelése.

14

Nem sietős a Tűzgyűrű 2

tn_1tuzgyuruAmerikában csúnyán megbukott a Tűzgyűrű (Pacific Rim), de a nemzetközi színtéren, különösen Kínában szépen helytállt a sci-fi. Szó volt róla, hogy esetleg lesz folytatás, de sejthető volt, hogy a gigaköltségvetésű film hazai csalódást keltő eredményei miatt nem sietnek a következő résszel.  Kínában közel 112 millió dollárt kasszíroztak vele. Így naivan arra gondolhatnánk ha már az alapok megvannak, akkor kevesebb összegből, némi kínai pénz bevonásával nem lenne gond, ha összehozná a Tűzgyűrű 2-t. Sajnos A Legendary vezére, Thomas Tull az I Am Rougue oldalnak adott interjúban arról beszélt, hogy nekik nem igazán sietős a folytatás.

“Guillermo elég közel áll hozzánk, jelenleg a Crimson Peaket forgatja nálunk. A Tűzgyűrű több, mint 400 millió dollárt hozott a mozikban, ami némileg alulmúlta az elvárásainkat, de még így is jobban teljesített, mint sok más film.” – kezdte Tull, megemlítette, hogy DVD-n és Blu-rayen szépen termelt a sci-fi és merchandise-ból befolyt összeggel is elégedett voltak Majd így folytatta. „Egyelőre nem csináljuk meg a folytatát, de Guillermoval beszélünk a lehetőségekről. Ha kitalálnának egy nagyszerű történetet és a be tudná vállalni a rendezést nem kizárt, hogy megcsináljuk. De most még nem tudok semmi hivatalosat mondani az ügyben.”

Érdekes, mivel del Toro korábban azt mondta, hogy örömmel bevállalná a Tűzgyűrű 2-t és már a bemutató előtt belevágott a forgatókönyv megírásába.

0

Guillermo jegyzetfüzete

Ha nézett már valaki extrákat bármilyen Guillermo del Toro film után, biztos észrevette a rendező jegyzetfüzetét. A híresen részlet-igényes alkotó a filmjei szinte minden aspektusáról cizellált, kézel írott és illusztrált jegyzeteket készít, egészen a karakterek sminkjéig. Ebből a jegyzetfüzetből felkerült jó pár oldal az internetre, többek között a meg nem valósult At the Mountains of Madness projektből is. Kiemeltem néhányat, de érdemes végignézni az egész gyűjteményt.

Pacific Rim

Pacific Rim

Olvasd tovább

4

Ismét nőtt az esély a Tűzűgyűrű folytatására

tuzgyuruposzterMivel hazájában irgalmatlanul nagyot zakózott a Tűzgyűrű sokan úgy vélték, hogy a folytatásra keresztet vethetünk. Ám Guillermo del Toro rendező bizakodik és nagy nemzetközi bevételeket vár. A Deadline oldal azt írta, hogy Kínában a sci-fi akció rekordösszeggel, 9 millió dollárral kezdett tegnap, ami nem csak, hogy a Warner legjobb nyitánya, de 22 %-kal több, mint a Harry Potter filmek startja. Ráadásul a bevételi lista első 5 helyezett által összegyűjtött összeg 70 %-át tette ki a film eredménye.

Del Toro alkotása még továbbra is dübörög Amerikán kívül, Spanyolországban és Brazíliában jövő héten mutatják be és Japánban augusztus 9-én indul útnak, ahonnét legalább 70 millió dollárt várnak.

9

Lesz folytatása a Tűzgyűrűnek?

tuzgyuruposzterVajon lesz folytatása a Tűzgyűrűnek? Amerikában piszok nagy bukta lesz, elképzelhető, hogy még a 100 milliót sem lépi át a 190 millió dollárba került sci-fi akció. Elvileg keresztet vethetünk a következő részre, azonban néhány országban várhatóan piszok jól fog teljesíteni a produkció. Az előrejelzések szerint Japánban 70 millió dollárt fog kitermelni, szóval egy igazán ütős nemzetközi szereplés mellett talán a stúdió is bele mer vágni a Tűzgyűrű 2-be.

A forgatókönyvön Travis Beacham dolgozik és van jó néhány ötletük a következő részre. Guillermo del Toro az MTV-nek adott interjút, elmondta, hogy megalkotnák a Gipsy 2.0-át és láthatnánk egy kaiju/jaeger ötvözetet is.

Spoiler: Végül is az óriásrobot ugyan felrobbant, de néhány darabkája nem semmisült meg teljes mértékben.

Olvasd tovább