0

Röviden: Nem / Préda / Az Északi

írta Nikodémus

Nem (Nope) – Jordan Peele egészen elképesztő: nagyon kevesen vannak a kortárs rendezők mezőnyében, akik folyamatosan új utakat keresve gondolkodásra késztetik a nézőt. Néha fejvakarásra, igen, de én ezt nagyon tudom értékelni, még ha a horror műfaja nem is a barátom. Épp ezért megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a Nem inkább (misztikus scifi-)thriller, bár azért a szokásos vér- és ijesztés-adagot ezúttal is megkapjuk. A Hollywood (tehát a szórakoztatóipar) perifériáján tengődő állatidomárok (Daniel Kaluuya, Keke Palmer) története, miszerint egy titokzatos égi jelenséget próbálnak egyre elszántabban megörökíteni (s persze közben menekülni előle) igazi értékét a látszólag szervetlenül illeszkedő másik szál adja meg, azzal a bizonyos végzetesen félresikerült sitcom-epizód forgatással. Peele most is az emberi természetről mesél nekünk: ezúttal az emberi kíváncsiság inspiráló, ugyanakkor nyugtalanítóan kisajátító voltát vizsgálja, jó adag vizuálműfaj-kritikával (ne nézz a szemébe, ugyebár), persze mindezt egy spielbergi látványfilm köntösébe csomagolva. Iróniából, sejtetésből és szimbolizmusból nincs hiány, ám ezúttal mintha jobban lötyögne a szokásosnál a szüzsén a gondolati tartalom.

Olvasd tovább

0

Nem – A kulisszák mögött

Az Oscar-díjas Jordan Peele ízekre szedte és újraértelmezte a modern horrort Tűnj el! (Get Out, 2017) és Mi (Us, 2019 – A kulisszák mögött) című filmjeivel. Most a nagyszabású Nem (Nope) című új thrillerével a nyári moziszenzációt tárja elénk meghökkentő fénytörésben. A rejtélyes sci-fi és az összetett társadalmi thriller házasságából született lidércnyomás az erőszak, a vakmerőség és a megalkuvás elemeiből gyúr robbanókeveréket, ami oly elválaszthatatlan az Amerikai Nyugat hamis romantikával átitatott mítoszától – és persze magától a szórakoztatóipartól is.

Olvasd tovább