0

Aranyélet – 1-3. évad

írta Nikodémus

Meddig kell eljutnia egy embernek, hogy végleg kiölje magából a lelkiismeretet? Hová kell süllyednie, hogy már észre se vegyük a lelkét, csupán üzekedő vagy rúgkapáló állatként tekintsünk rá? Olyan morális végpont ez, amit kevés krimi képes (vagy mer) elérni, nem is szólva az onnan való visszatérés reményéről. Ezt ígérte az HBO magyar fejlesztésű sorozata, amely megjelenése idején alaposan felkavarta a közbeszédet, és sokan máig úttörő tévétörténeti sorozatként emlékeznek rá. Az Aranyélet három évadát mostanság, egyben pótolva tulajdonképpen igazat adok ezeknek a hangoknak, mégis nehéz eldöntenem, mivégre is ez a nagy felhajtás.

Olvasd tovább

0

Víkend előzetes

víkend

Három jómódú, sikeres, boldog ember együtt indul Erdélybe, hogy egy kis hegyi faluban vadászattal töltsék a hétvégét. István (Lengyel Tamás) a milliomos építési vállalkozó, Márta (Gryllus Dorka) az ügyvédje és László (Simon Kornél) az ügyvédnő férje könnyed, békés, boldog napokra számít.
De tévednek.
Egy baleset során meghal egy falubeli férfi.
A látszólagos nyugalom gyorsan semmivé foszlik. Fokozatosan kiderül, hogy mind a három vendégnek megvan a maga titkos terve: a múltjukban rejlő titkok a szövetségesekből ellenséget, az ellenségekből talán újra szövetségest csinálnak. Az isten háta mögött, a Kárpátok sziklái között elszabadulnak a vad, ősi ösztönök – és mindenki csak magára számíthat…

Mátyássy Áron rendező 2009-ben Utolsó idők című első játékfilmjével elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját; az alkotást világszerte számos nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjába is meghívták. A Magyar Televíziónak forgatott Átok című tévésorozata a 2010-es Filmszemlén a Legjobb televízió film díját nyerte el, és megkapta az EuroMedia Awards Seal of Approval díját is. Legutolsó munkája a Csukás István kisregényéből forgatott Berosál a rezesbanda című ifjúsági tévéfilm volt.
Különleges meglepetéseket tartogató új thrillerét igazi sztárparádéval készítette el: Gryllus Dorka, Simon Kornél és Lengyel Tamás mellett Árpa Attila is játszik a filmben. Olvasd tovább