1

A Foxnál készül el a Superior képregényfilm

superior2011-ben a képregényes körökben eléggé ismert Mark Millar egy interjúban elhintette, hogy Matthew Vaughn megvette tőle a Superior megfilmesítésének a jogait. Még szép, hogy eladta neki, hiszen a Ha/Ver (Kick-Ass) is remek film lett és ahhoz szintén Millar képregény szolgáltatta az alapanyagot. Ám az eltelt időszak alatt nem haladt semerre a projekt, a jogok a Foxhoz vándoroltak, de Vaughn kitart a projekt mellett producerként.

A történetben egy népszerű 12 éves srác élete összeomlik, amikor szklerózis multiplexet diagnosztizálnak nála. Egy éjjel megjelenik nála egy földönkívüli majom és valóra váltja a beteg egy kívánságát. A fiú azt szeretné, hogy nézzen ki úgy, mint kedvenc hőse, Superior. De mielőtt még túlzottan belemerülne a bűnüldözésbe és a különféle képességek használatába kiderül, hogy a majom nem más, mint egy démon a pokolból és a lelkére lenne szüksége, ha nem szerzi meg,  a srác újra a régi testében találja magát.

Forgatókönyvíró nincs, a keresés gőzerővel folyik.

33

Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier)

amerikakapitany

Az előző részről itt írtunk.

Ha megkérdeznénk néhány ismertebb embert, a világ vezető politikusait vagy egyes szervezetek irányítóit, hogy szerintük mit kellene tenni ahhoz, hogy a Földön béke honoljon és rend legyen biztos, hogy nem kapnánk megegyező válaszokat. Nyilván, hogy jönne sok-sok szép körmondatba csomagolt magasztos szöveg, de akadnának, akik nyíltan megmondanák, hogy ki kellene iktatni néhány tucat, esetleg pár ezer embert, le kellene tarolni ezt vagy azt az országot, hogy eljöjjön a várva várt nyugalom. Tehát: ami egyeseknek a békét jelenti, az egy másik szemszögből terrornak felel meg, ahhoz, hogy egyesek nyugodtan tudjanak kapirgálni ezen a gigantikus szemétdombon el kell érnie, hogy ne legyen konkurencia, sőt a tisztogatások után senkinek ne legyen egy árva szava sem. Kevin Feige politikai thrillerként írta körül az Amerika Kapitány folytatását, ami nem véletlen, hiszen teljesen eltérő gondolkodású vezető beosztású személyek eltérően gondolkodnak a békéről, ami végső soron felér egy világuralommal is. Olvasd tovább

5

Pár kép A galaxis őrzőiből

Az EW közölt le pár újabb képet A galaxis őrzőiből. Az elsőn a nagy csapat kapott helyet,  a másodikon Star Lord,  Gamora és egy gömb látható, a harmadik pedig a forgatáson született. James Gunn rendező megerősítette, hogy Thanos is felbukkan majd a filmben, motion capture technikával keltik életre. Elárulta, hogy Star Lordot/Peter Quillt 8 éves korában rabolták el a Földről, majd a Ravagers nevezetű tolvajokból és csempészekből álló csapat nevelte fel. Nagyon szerencsés, ugyanakkor többször eléggé nagyképű. Gamora és Nebula családját, népét Thanok kiírtotta, majd a két lányt magához vette, előbbi viszont idővel ellene fordult.

Olvasd tovább

0

A csodálatos Pókember 2. / London live stream premier

Csütörtökön, április 10-én tartják Londonban A csodálatos Pókember 2. (12) vörös szőnyeges világpremierjét, amelyen ott lesz többek között Andrew Garfield, Emma Stone, Marc Webb, Jamie Foxx és sokan mások is. 18.30-kor kezdődik az esemény, amit Ti is követni tudtok élőben.

Olvasd tovább

0

A lefújt Igazság Liga szereplőgárdája

2007-ben nagyon úgy tűnt, hogy a Warner végre rászánja magát az Igazság Ligája (Justice League) mozifilmre. George Miller kitartóan dolgozott a projekten, de előbb a forgatókönyvírók sztrájkja miatt állt egy helyben a tervezet, majd a költségvetés környékén adódtak gondok. Nem igazán sikerült 200 millió alá lenyomni a költségvetést, ami ekkoriban nem tetszett a stúdiónak.  Végül inkább lefújták az egészet. Pedig már a szereposztás is megvolt. Adam Brody lehetett volna Villám, Megan Gale domborított volna Csodanőként , Armie Hammer ölthette volna fel a Batman gúnyát, D.J. Cotrona repkedhetett volna Supermanként.

Alsó sor:  George Miller, Jay Baruchel, Hugh Keays-Byrne. Következő sor Santiago Cabrera, Adam Brody, Teresa Palmer, Greg Van Borssum, Barrie Osbonre producer, Armie Hammer, DJ Cotrona.

 

De itt van még egy kép

Olvasd tovább

0

Jelenet A galaxis őrzőiből és infó a pótforgatásról

Mint kiderült A galaxis őrzői (Guardians of the Galaxy) pótforgatásra megy. Teljesen megszokott, hogy egyes filmeknél utólag felvesznek néhány jelenetet, általában akkor kondítják meg a vészharangot, ha a stábnak több hétig kell dolgozni. Erről jelen esetben szó sincs. Zoe Saldana twitterére rakott ki egy képet, a színész Karen Gillannal gyakorol. Előbbi Gamorát, utóbbi Nebulát játssza a produkcióban és a játékidő egy bizonyos pontján egymásnak esnek. Ezt a harcot bővítik ki.

saldanagalaxis

Itt az első jelenet  filmből. Peter Quill, azaz Star Lord éppen ellopna valamit, de hirtelen betoppan néhány fegyveres. Olvasd tovább

2

Box Office: Áprilisban Amerika Kapitány a legjobb

evansamerikaÉszak-Amerikai box office:

Szépen megalapozott a Marvel hőseinek, bár tény és való, hogy a közönség leginkább Vasemberre volt igazán kíváncsi, a milliárdos, emberbarát playboyt karolta fel leginkább. A Bosszúállók megasikere után Tony Stark 400 millió dollár felé repült, Thor pedig átsuhant a 200 millió dolláron. Már csak Amerika Kapitánynak kellett bizonyítania, de nem együl indult csatába, mellé tették Fekete Özvegyet és Sólyom is bemutatkozott, de felbukkan még egy-két ismert karakter a képregényekből. Anthony Mackie úgy fogalmazott, hogy olyan érzése volt a forgatáson, mintha a Bosszúállók 1.5 készülne. Kevin Feige pedig azt mondogatta, hogy míg az első felvonás egy világháborús akciófilm volt, addig a következő rész inkább egy politikai thriller. Az előzetesek meggyőzték a tömeget, a héten a Fandango online jegyeladással foglalkozó cég jelentette, hogy hatalmas az érdeklődés a film iránt és olybá tűnik, hogy a Kapitány & Co lekörözi az eddigi áprilisi csúcstartót, a Halálos iramban: Ötödik sebesség-et. S lőn. 96 millió dollárt kasszírozott, ami egy tízessel több, mint Vin Dieselék rekordja és harmincassal több, mint az első rész nyitánya. A kritikusok többségének is tetszettek a látottak, 89 %-os átlaggal bír a Rotten Tomatoes-on, az imdb-n 47.000 szavazat után 8,3-en áll. Olvasd tovább

3

Karl Urban továbbra is akarja a Dredd 2-t

A Dredd reboot bukása után reménytelennek tűnt, hogy legyen folytatás. A stúdió le is mondott a további filmekről, de a rajongók nem adták fel és továbbra is szeretnék elérni, hogy a fejesek rábólintsanak a következő részre. A petíciót több, mint százezren írták alá, Karl Urban szintén arra buzdítja az embereket, hogy hallassák a hangjukat, ne adják fel. Az alábbi videóban Urban arról beszél, hogy ők is keményen azon vannak, hogy megvalósulhasson a Dredd 2.