2

Box Office: Áprilisban Amerika Kapitány a legjobb

evansamerikaÉszak-Amerikai box office:

Szépen megalapozott a Marvel hőseinek, bár tény és való, hogy a közönség leginkább Vasemberre volt igazán kíváncsi, a milliárdos, emberbarát playboyt karolta fel leginkább. A Bosszúállók megasikere után Tony Stark 400 millió dollár felé repült, Thor pedig átsuhant a 200 millió dolláron. Már csak Amerika Kapitánynak kellett bizonyítania, de nem együl indult csatába, mellé tették Fekete Özvegyet és Sólyom is bemutatkozott, de felbukkan még egy-két ismert karakter a képregényekből. Anthony Mackie úgy fogalmazott, hogy olyan érzése volt a forgatáson, mintha a Bosszúállók 1.5 készülne. Kevin Feige pedig azt mondogatta, hogy míg az első felvonás egy világháborús akciófilm volt, addig a következő rész inkább egy politikai thriller. Az előzetesek meggyőzték a tömeget, a héten a Fandango online jegyeladással foglalkozó cég jelentette, hogy hatalmas az érdeklődés a film iránt és olybá tűnik, hogy a Kapitány & Co lekörözi az eddigi áprilisi csúcstartót, a Halálos iramban: Ötödik sebesség-et. S lőn. 96 millió dollárt kasszírozott, ami egy tízessel több, mint Vin Dieselék rekordja és harmincassal több, mint az első rész nyitánya. A kritikusok többségének is tetszettek a látottak, 89 %-os átlaggal bír a Rotten Tomatoes-on, az imdb-n 47.000 szavazat után 8,3-en áll.

Régebben bemutatott filmek: Megcsappant a forgalom a Noé körül, 61 %-ot csökkent a Noé eredménye. Egy hete még nagyon úgy tűnt, hogy könnyedén áthajózik a százason. A beavatott a lista 3. helyén áll, bejutott a száz milliót elért filmek táborába. Még mindig az élvonalban lelhető fel a God’s Not Dead, amely jól tartja magát. Áttotyogott a száz millión a Mr. Peabody & Sherman kalandjai, a DreamWorks örült volna, ha ennél gyorsabban teszi meg a távot, de örömködésre nincs ok, hisz a költségvetés eléggé húzós volt. Közel 64 %-kal esett a Sabotage bevétele, durva. A Need for Speed-nél erősen a fékbe tapostak, a film hazai pályán elbukott, szerény 40 millió dollárt tudhat magáénak, a nemzetközi eredményekkel együtt 178 millió dollár a végösszeg. Szintén a határokon túli bevétel menti meg a 300: A birodalom hajnala fantasy-képregényfilmet a bukástól.

171 helyen vetítették a régóta dobozban lévő Frankie & Alice drámát, a Halle Berry-vel készült film 350.000 dollárt hozott. 4 moziban próbálkozott az Under the Skin, Scarlett Johanassonra 140.000 dollár értékben voltak kíváncsiak, mindez 35.000 dolláros vászonátlagot jelent, szép. 4 filmszínházban adták a Dom Hemingway-t, szerény 41.500 dollár folyt be, a Jinn horrort 200 helyre tolták be, 140.000 dollárt kapart össze.

Becsült hétvégi bevételek, az adatok a boxofficemojo-ról vannak és az eredmények millió dollárban értendőek.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Amerika Kapitány: A tél katonája

96,20

96,20

170

Noé

17,00

72,34

– 61,1

125

A beavatott

13,00

114,02

– 49,3

85

God’s Not Dead

7,72

32,52

– 12,2

2

A Grand Budapest Hotel

6,30

33,38

– 26,2

Muppets Most Wanted

6,28

42,14

– 44,3

50

Mr Peabody & Sherman

5,30

102,20

– 41,6

145

Sabotage

1,90

8,76

– 63,8

35

Need for Speed

1,83

40,83

– 56,6

66

Non-stop

1,82

88,13

– 54,4

50

2 komment

    • Én úgy mondanám, hogy talán a legjobb Marvel film az Avengers óta. (Itt Angliában március 26-tól játsszák, kétszer is láttam már. Egyszer 2D-ben, egyszer 3D-ben 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *