1

Jason Statham nem unatkozik

Még idén jön a Death Race és a The Bank Job, amiben főszerepet alakít. Aztán a Szállító 3 is tervbe van véve, Luc Besson gondolom pár unalmas óra alatt összedobja a sztorit és a forgatókönyvet. A Crank második részében is szintén szerepelni fog. De hogy ezt hogy oldják meg? Majd jön még egy folytatás A brazil meló.

A hét, sőt szerintem a hónap híre is a következő: Statham akar lenne a Holló. Heath Ledger és Brandon Lee halála között sokan valamilyen párhuzamot húztak. Statham ugyanis szeretne egy képregényhőst alakítana a filmvásznon és alig várja, hogy a Hollót újra elővegyék, no meg szeretné a főszerepet is eljátszani. Mellesleg pletyka szinten szóba hozták egy Marvel képregényfigura, a Torpedó kapcsán is.

A Holló az első rész után megélt még pár részt a tékákban, azonban ezek egyre gyatrább folytatások voltak, szóval talán elképzelhető, hogy a Batman mintájára megújítsák. Legalábbis Statham ezt reméli.

0

Antal Nimród és a páncélótó

Elégedettek lehettek az Elhagyott szoba eredményeivel Hollywoodban, Antal Nimródra ugyanis egy másik filmet is rábíztak. Az események egy páncélautó körül zajlanak majd. Ebben a kocsiban utaznak a nagy értékek és az azt kísérő őrök. Egy ilyen fiatalabb kísérőt beszélnek rá az idősebb kollégái, hogy rabolja el a következő 10 millió dollár értékű szállítmányt.

A filmben már benne figyel Laurence Fishburne, Jean Reno, Matt Dillon, Columbus Short, Fred Ward, Skeet Ulrich és Milo Ventimiglia. Látható, hogy szép szereplőgárdát kapott, valószínű a költségvetés se lesz kicsi.

A film felett Sam Raimi bábáskodik. Bemutató 2010-ben. A film címe: Armored.

0

Sundance nyertesek

A Sundance fesztiválon is kihirdették a nyerteseket.

* Grand Jury Prize: Documentary – Trouble the Water
* Grand Jury Prize: Dramatic – Frozen River
* Grand Jury Prize: World Cinema Dramatic – Man On Wire
* Grand Jury Prize: World Cinema Documentary – King of Ping Pong (Ping Pongkingen)
* Audience Award: Documentary – Fields of Fuel
* Audience Award: Dramatic – The Wackness
* World Cinema Audience Award: Documentary – Man on Wire
* World Cinema Audience Award: Dramatic – Captain Abu Raed
* Directing Award: Documentary – American Teen
* Directing Award: Dramatic – Ballast
* World Cinema Directing Award: Documentary – Durakovo: The Village of Fools (Durakovo: Le Village Des Fous)

Olvasd tovább

2

Vágy és vezeklés (Antonement)

Egy írónő életútja. Egy vágy amiért ő mindent megtett, egy vágy amiért rengeteget vezekelt. Egy vágy amiért egy pár mindent megtett, egy vágy amiért ez a pár rengeteget vezekelt.

Briany 13 éves, színdarabot ír a szerelemről, annak fogalmáról, érzéséről, lángolásáról, sokkal komolyabb dolgokról, mint aminek egy 13 éves lány gondolataiban kéne járnia. Mitöbb ő maga szerelmes: plátói szerelmet érez Robbie iránt. Cecilia és Robbie között viszont forr a levegő, csak egy eltévesztett levél kell ahhoz, hogy egymáséi lehessenek. Leon, a bátyjuk hazatért Paul Marhall-lal, a csokigyárossal, aki kezdetektől fogva szimpatizál Lolával a szintén tizenéves unokahugicával. Lolát megerőszakolják, Robbie ül érte, Cecilia mégis hazavárja, hiszen tudja, hogy Briany hazudott bosszúból. Robbie egy módon tud kiszabadulni a börtönből, Olvasd tovább

0

Friss

Terry Gilliam a napokban elhunyt Heath Ledger szerepére Johnny Depp-et szemelte ki. The Imaginarium of Doctor Parnassus című film így elkészülhet, bár később mint azt tervezték, mivel már csak pár hét volt eredetileg a forgatásból.

2

Nász frász (License to Wed)

Sadie (Mandy Moore) és Ben (John Krasinski) boldogok, szeretik egymást, házasodni készülnek. Az esküvőt abban a közeli templomban szeretnék megtartani, ahol Sadie-t megkeresztelték. A pap (Robin Williams) szívesen összeadja őket, de egy teszt elé állítja őket. Ha az összes általa kitalált vizsgán átmennek egybekelhetnek. Ezt a tiszteletes azért találta ki, hogy csökkentse ezzel a válások számát és kiderüljön, hogy mennyire is szereti egymást a nő és a férfi, jelen esetben Sadie és Ben. A fiatal pár pedig igent mond, hisz mi is állhatna szerelmük útjába? Egy pap és a legjobb ministránsa például.

Olvasd tovább

1

12 dühös ember (12 Angry Men, 1957)

Az amerikai igazságszolgáltatási rendszerről láthattunk már sok filmet. A tárgyalóteremben az ügyész és az ügyvéd szép körmondatokban szónokolnak, bemutatják bizonyítékaikat, hogy állításukat alátámasszák. A döntést 12 esküdtre bízzák, egymást nem ismerhetik és büntetlenek kell, hogy legyenek. Ezekre az emberekre van bízva, hogy végül a vádlott rács mögé kerül vagy szabadon távozhat. Láthattunk erről már jó pár filmet: Ha ölni kell, Az ítélet eladó vagy akár a Becsületbeli ügy.

Olvasd tovább

0

Csak röviden…

Csenő manók: annak idején nem mentem el erre a filmre, pedig meg akartam nézni. De legalább megtudtam, ha valamit nem találok itthon az a Csenő manók miatt van, mert ők szívatják az embert, hogy elcsennek ezt azt. Ezek a manók pár centire nőnek csak meg. Egy ilyen család él a Lender családnál, egy nap azonban a ház tulaja meghal és az ügyvéd szerint nincs végrendelet. Az ügyvéd azonban magának akarja a házat, ezért nem rejtette el a végrendeletet. A manók akcióba lendülnek, hogy ez az írás a Lender családhoz kerüljön. Elég közepes film, nem sok minden dob rajta, sajnos még John Goodman se tudja jobbá tenni ezt az alkotást. 50 %

1997-csenomanok

Hatalmas szív (A Mighty Heart): megtörtént esetet dolgoz fel, Daniel Pearl ihlette a történet, akit terroristák öltek meg. Pakisztánban rabolták el, felesége (Angelina Jolie) pedig megtesz mindent, hogy visszakapja a férjét. A férj utáni kutatásról szól ez a film. 50 %

2007mh

Ragadozó csajok (Decoys): A kollégiumi élet miről is szólhatna, mint arról, hogyan lehetne nyélbe ütni egy kettyintést. Na ugye ez már alap vígjátéki ötlet, de megspékelték némi horrorral is. Néhány csaj ugyanis amolyan idegen lény. Kicsit hajaz a A lény filmre. Egyébként meg kerülje el messzire mindenki ezt a filmet.

2004decoys

3

“Izmos kockahas, üres fej, te is csak kirakatbábú vagy”

A Fool’s Gold első ránézésre (és másodikra is) A tenger vadjaihoz hasonlít. Abban is víz alatt kutakodott pár kigyúrt testű szereplő. Itt is ugyanez van. Kicsit más a sztori, na és akkor mi van? Pár kép a filmből.

 

 

0

Quantum of Solace

Már nem kell Bond 22-nek hívni a következő James Bond mozit. A címe: Quantum of Solace.
Ian Fleming For Your Eyes Only című könyvében az egyik novella címe ez. Azonban ez csak egy vacsoravendégségről szól, tehát valószínű, hogy csak a címet vették innen, a történetet nem. Vagy lehet, hogy a vacsoraasztal körül lövöldőznek és ármánykodnak majd? Á, dehogy.
A sztori szerint Mathieu Amalric által alakított gonosz figura a Föld egyik legfontosabb erőforrását szeretné megkaparintania, ami segíteni terveit. Szövetkezik egy dél-amerikai tábornokkal is, aki jelenleg puccsot szervez az országában.
Gemma Arterton pedig egy MI6 ügynök lesz, aki Bolíviában szolgálja a hazát éppen. A főszereplő jó csajról, Olga Kurylenko-ról, eddig még nem sok derült ki.

Az előző Bond film, a Casino Royale kritikát itt olvashatjátok