0

Cocain Cowboys-ból HBO sorozat

Jerry Bruckheimer és Michael Bay közös ügyködésükből olyan sikeres filmek születtek, mint a A szikla, Bad Boys vagy az Armageddon. Most megint összejönnek egy TV-s sorozat erejéig, a Cocain Cowboys dokumentumfilmet veszik alapul ehhez a produkcióhoz.

A sorozat a 80-as években Miami-jában játszódna és a központban a drogkereskedelem állna. Láthatóak lennének benne a drogdílerek és bemutatná a kolumbiai kokainbárokat is.
A Warner finanszírozza majd a sorozatot és a HBO mutatja majd be.

2

Matthew McConaughey lehet Amerika kapitány

A Marvel a Vasember sikere után bejelentett néhány képregényfilmet, ezek között van Thor, amelyet 2010 júniusában terveznek bemutatni és amely a legutóbbi tervezet szerint 400 millióba kerülne. Na de a legjobban várt produkció a képregényfanok részéről talán a Bosszú Angyalai (Avengers), amelyben jó pár ismert szuperhős található.
El is érkezik 2011 júliusában, legalábbis a tervek szerint, jómagam kisé szkeptikus vagyok ezzel a dátummal kapcsolatban. 2011 május hatodikára pedig belőtték azt az időpontot, mikor bemutatják az Amerika kapitány mozifilmet.El is kezdtek találgatni már, vajon ki fog belebújni a jelmezbe. Matthew McConaughey állítólag a fő esélyes a szerepre. Ha levágatja a haját, el tudom simán képzelni kapitányként.
Persze ez még ugye csak egy név, bedobnak még a köztudatba néhány ilyet, aztán valamelyiken majd felháborodik a nép, valamelyikre meg bólogatni fognak.

0

Vámpírok vs. Lovagok

Timur Bekmambetov, a Wanted rendezője lesz a producere a The Knights Templar horrornak.

A történetben a középkorban templomos lovagok védik a Szent Grált a vámpír hadak ellen.
A forgatókönyvet Adam Torchia és Justin Stanley írták. Az utóbbi úriember még nem tett le semmit a filmes asztalra, Stanleynek pedig 3 film fűződik a nevéhez, egyik sem cseng ismerősnek.

0

Rapper a Skynet ellen

Common is csatlakozott a Terminator 4 szereplőgárdájához. Ő is a Skynet ellen küzd majd és John Connor egyik bizalmasa lesz.

A sztori egyik fő szála egy Marcus nevezetű emberre koncentrál majd, aki a posztapokaliptikus világban küzd a terminatorok ellen. Őt Sam Worthington alakítja majd. Christian Bale lesz John Connor és Anton Yelchin pedig Kyle Reese. Moon Bloodgood pedig a női vonalat erősíti.

A filmet május 22-én mutatják be, jövőre.

2

A filmtörténelem legnagyobb buktái: Alamo – A 13 napos ostrom (The Alamo)

Tartalom: “Elkeseredett küzdelem folyik Texas birtoklásáért az amerikaiak és a mexikóiak között. Santa Ana tábornok vezetésével mexikói hadsereg indul észak felé 1836-ban. Csak a ferences rendi misszióból átalakított erőd, Alamo áll az útjukban. 186 texasi katona és önkéntes néz farkasszemet az ötezer főnyi támadóval. A maroknyi ellenálló tizenhárom napon keresztül hősiesen védte az erődöt a túlerővel szemben, verte vissza a rohamokat. Áldozatvállalásuknak köszönhetően az amerikaiak rendezni tudták soraikat, felkészülhettek a végső összecsapásra.”(port.hu)Nem kezdődött simán a forgatás. Ron Howard csücsült a rendezői székben eredetileg és főszerepre Russel Crowe volt kinézve, ő alakította volna Sam Houstont, Ethan Hawke pedig William Barret Travist. Howard 200 millió dollárt szeretett volna a film részére, de a Disney stúdió ezt elutasította, ezek után Crowe, Hawke elhagyta a produkciót, Brian Grazer producer szintén távozott. Howard is inkább a produceri teendőket vállalta el, a rendező pedig az egyik forgatókönyvíró, John Lee Hancock lett és a film költségvetése  107 millió dollár volt. Az eredetileg kinézett szereplőgárdából csak Billy Bob Thornton maradt, a főszerepre Dennis Quaidet sikerült megnyerni. 2003 decemberében szerették volna bemutatni a filmet, de áttették 2004 áprilisára.A bevételek csalódást okoztak. 9,1 millió dollárral indult a hétvége és 22 millióval zárt.

Olvasd tovább

2

MacGyver mozifilm

Nem vagyok egy MacGyver – szállóigéve lett már ez mondat, ezzel gyakorlatilag letolta a trónjáról a Nem vagyok egy Grabowsky klasszikust.

A MacGyver sorozatban Richard Dean Anderson összebütykölt bármit bármiből pár perc alatt, ezzel megmentve az életét és másokét is. Lee David Zlotoff a sorozat kitalálója jelentette be, hogy mozifilmet tervez a régi népszerű sorozatból. Persze Andersonnal a főszerepben, mert nélküle nincs MacGyver.

És mikor jön a T.J. Hooker, amiben William Shatner lehetne a rendőrfőnök?

0

Box Office: Vashatalom

A Vasember (Iron Man) kezdett az élen, nem is lepődött meg ezen senki, inkább az volt a kérdés, hogy mennyit fog hozni. 4105 moziban a csütörtök estével együtt 104,2 milliót keresett. Elmondható, hogy a GTA negyedik rész nem befolyásolta túlzottan Tony Stark kalandját. Bőven kétszáz felett fog hozni, a folytatás már tervben van, 2010-ben újra a vásznon láthatjuk a Vasembert. Az imdb-n 8,4 ponton áll, azaz a 159. legjobb film, ez a pont még azért csökkenni fog. Nemzetközileg pedig plusz 96 millió társul máris az amcsi bevételhez.A hétvégén a Made of Honor romantikus vígjáték szállt szembe a képregényhőssel, nem sok eséllyel. 15,5 millióval nyitott Michelle Monaghan és Patrick Demsey főszereplésével 40 millióból forgatott film. A nézők általában kedvelik az ilyen filmeket, olyan 50 millióig van esélye, hogy eljusson. Az imdb-n 4,3 ponton áll.

Harmadik helyre csúszott a Baby Mama, 10,3 milliót hozott, így már 32,3 milliónál jár, 30 millióból készült.

Negyedik helyen tartózkodik a Lepattintva (Forgetting Sarah Marshall) 6,1 millió dollárral. 44,8 milliója van. 60-ig még elmehet, 70-et már nem éri el.

Harold and Kumar Escape from Gunatanamo Bay 6 millió dollárral gazdagodott, így már 25 milliója van. Le merném fogadni, hogy dvd-n többet fog hozni.

Hatodik helyen Jackie Chan és Jet Li verekszik a The Forbidden Kingdomban. Jelenleg 4,2 millió plusszt tudhat magáénak, így már 45,1 millió dollárja van. 55 millió dollár körül fúj ki.

A Nim’s Island 2,7 milliót hozott, így már 42,5 milliót tudhat maga mögött. 37-ből készült.

A Prom Night bejött a népnek, már 41,4 millió dollárt hagytak ott a kasszáknál a nézők, ezen hétvégén 2,5 milliót.

Kilencedik helyet foglalja el a 21, amelyben nagyban folyik a kaszinózás, most 2,1 millió dollárt nyertek ezzel a filmmel, már 79 milliója van. 35-ből készült.

Al Pacino 88 perce (88 Minutes) 1,6 milliót hozott, amivel együtt már 15,4 millliója van. Édeskevés.
.
.
.
A Fugitive Pieces háborús dráma 108 ezer dollárt keresett 30 moziban. Gyenge

David Mamet Redbelt filmje 6 moziban 68,600 dollárt hozott. Ez elég jó, a jövőben biztos több moziba is benyomják. 7 millió dollárból készült.

Bemutatták a Son of Rambowot is 5 moziban, 52,500 dolláros eredményt ért el. Itt is bővítik majd a mozik számát.