0

Paul Dano a For Ellen főszereplője

Paul Dano rábólintott a For Ellen főszerepére, az indie dráma Kim So Yong (In Between Days) rendezésében fog készülni, a forgatókönyvet is ő maga írta. Februárban hozzá is látnak a forgatáshoz. Jon Hader egy mellékszerepben lesz látható. A történet egy feltörekvő, független rockzenészről szól, aki egy hosszú éjszakai vezetés során majdnem összetöri autóját, majd megérkezik egy közép-nyugati kisvárosba, ahol a küszöbön álló válásával kell törődnie.

11

Egy kép az Inceptionból

Egyetlen fotó került napvilágra az Inceptionból, a filmben  Leonardo DiCaprio és Ellen Page mások elméjében mászkál. A rendező, Christopher Nolan azt mondta, hogy sokkal nagyobb kihívás volt A sötét lovag-nál, mint az új sci-fije. Ezen kívül Nolan még arról is beszélt, hogy anno nagy kedvelője volt James Bondnak és az összes kémfilmnek, hasonló mozi lebegett a szeme előtt az Inception kapcsán, ám itt az volt a célja, hogy a főszereplők térben és időben is utazzanak.

8

Padalecki is esélyes a Conan főszerepére

Korábban kiderült, hogy a Conan, a barbár feldolgozás főszerepére hárman esélyesek. Az egyik Kellan Lutz, akit az Alkonyatban ismerhet a közönség, a másik pedig Jason Momoa, ő a Stargate Atlantis sorozatban látható.

A harmadik kilétét eddig homály fedte, ám végre ez is kiderült, az illető nem más, mint Jared Padalecki, aki az Odaát (Supernatural) sorozatban és a Péntek 13-ban volt a középpontban. A forgatás márciusban kezdődik, szóval hamarosan kiderül ki kapja a szerepet, mindazonáltal Padalecki tavasszal megnősül és ez hátráltathatná a forgatást, valószínű, hogy így Lutz és Momoa közül fognak választani a producerek.

20

James Cameron kifigurázza saját filmjeit

Mostanában James Cameron újra a rivaldafényben álldogál, készült vele jó néhányan interjú, valahogy úgy egyikben sem sütött el nagy poénokat, de most eljött az idő, hogy ezt pótolja. Sigourney Weaver volt a Saturday Night Live házigazdája és két videóval is érkezett. Az egyikben James Cameron új filmtervezetét, a Laser Cats 5-öt mutatja be, amelyben Weaveren kívül Andy Samberg és Bill Hader is főszerepet játszik. Van néhány utalás a Terminátorra, az Aliensre, a Titanicra és az Avatarra is. Én végigmosolyogtam. A másodikban az Avatar szexjelenetét figurázzák ki.

4

Fin Fang Foom feltűnik a Vasemberben

Jon Favreau korábban megjegyezte, hogy egy nap majd szeretnék, ha Fin Fang Foom nevezetű sárkány is benne lenne a Vasemberbe mozifilmben. “Éppen egy képregényen dolgozom Adi Granovval (a Marvel egyik rajzolója), a történetben pedig Fin Fang Foom az ellenfél. Szeretném majd a filmben is látni, de nem vagyok benne biztos, hogy ennek most jött el az ideje. De majd eljön az idő, mikor be tudjuk mutatni a filmben.” – mondta Favreau

Granov nemrég elárulta hamarabb fogjuk látni a sárkányt, mint ahogy azt gondoltuk volna. Alább megnézhető, hogy miképp képzelte el ezt a lényt, a moziverzióhoz készítette el ezt a dizájnt és az Iron Man Viva Las Vegas képregényben is felhasználták. A filmben is látható lesz majd egy jelenetben, amolyan easter egg lesz a rajongók részére.

14

A 67. Golden Globe díjazottai

Ma hajnalban átadták az Arany Glóbusz díjakat. A legjobb film és a legjobb rendező kategóriában az Avatar győzedelmeskedett, James Cameron na’viul is köszönetet mondott a Másnaposok pedig a legjobb vígjáték lett. A legjobb drámai színész Jeff Bridges lett, így valószínűleg a limitáltan futó dráma hamarosan kap még pár száz (ezer?) mozit, ebben a kategóriában egyébként George Clooney volt az esélyes.  Sandra Bullock a The Blind Side-ért kapott elismerést, talán a díj és az éltető kritikák, no meg a hatalmas bevétel után többször fog vállalni hasonló szerepet? Az Egek ura csupán egy jelölését váltotta díjra. Alább látható az összes kategória, a díjazottakat kiemeltem, a listát az odeon oldaláról másoltam be.

Legjobb film – Dráma:
Avatar – már a mozikban
A bombák földjén – hazai bemutató: február 18.
Becstelen brigantyk – már DVD-n is
Drágaság: Készült Sapphire Nyomás című regényéből (Precious: Based On The Novel ‘Push’ By Sapphire)
Egek ura  – hazai bemutató: február 18.

Legjobb film – Musical vagy vígjáték:
Másnaposok – már DVD-n is
A nyár napjai ((500) Days of Summer)
Egyszerűen bonyolult – már a mozikban
Julie & Julia – Két nő, egy recept – hamarosan DVD-n is
Kilenc – hazai bemutató: február 4.

Olvasd tovább

31

Sherlock Holmes – 2 in 1 iromány

 

koimbra

Sir Arthur Conan Doyle klasszikus nyomozóját több, mint 130 éve ismerhette meg a közönség. Az író négy regényt és több tucat (szám szerint 56-ot) novellát írt Sherlock Holmes főszereplésével, ezekben a művekben a detektív fején a megszokott sapkájával és szájában az elmaradhatatlan pipájával oldotta meg a furmányos bűntényeket, az olvasó pedig minden alkalommal elámulhatott a figura híres-neves megfigyelőképességén és intelligenciáján. Számos film dolgozta már fel Doyle műveit, de talán egyikben sem ábrázolták még úgy a figurát, mint Guy Ritchie alkotásában, ebben ugyanis Holmes akcióhőssé válik. A készítők nem is titkolták azon szándékukat, hogy kicsit másképp mutatják majd be ezt a klasszikus karaktert, jó előre közölték, hogy képregényes jelleget fog ölteni a produkció, tehát aki a megszokott, jól ismert Holmest akarja látni a vásznon, az bizonyára messzemenőkig csalódni fog.

Olvasd tovább

4

Box Office: Washington jobb volt Channél

 

 

Észak-Amerikai box office:

Két új filmet küldtek be a mozikba, Jackie Chan akció-vígjátékától nem reméltek túl sokat, az Eli könyvére (The Book of Eli) várt a feladat, hogy letolja az Avatart az első helyről, pénteken ez még sikerült is neki, ám a hétvége győztese ismét James Cameron sci-fije lett. A Hughes tesók évek óta nem jelentkeztek mozifilmmel, legutóbb A pokolból alkotás került ki a kezeik közül, amely annyival zárt a kasszáknál, mint amennyivel az új alkotások nyitott. Denzel Washington karrierje második legjobb nyitányának örülhet (az első az Amerikai gengszter volt 43 millióval). Bátor húzás volt a stúdió részéről januárra rakni a 80 millió dollárba került művet, ez a hónap nem arról híres, hogy hatalmas bevételeket termeljen ki, ugyanakkor volt már rá több olyan produkció is, amely ebben a hónapban aratott. Az Eli könyve január negyedik legjobb nyitóhétvégéjét produkálta, előtte a Clovefield, A pláza ásza és a Csillagok háborújának a felújított változata áll.

Pár száz szavazat után az imdb-n 7,6-en áll a Hughes tesók rendezése, a kritikusok nem voltak oda érte, 45 %-uk nyilatkozott pozitívan a posztapokaliptikus filmről.

A Washington Times írója szerint a film olyan, mintha a The Roadot a Wachowski testvérek forgatták volna újra. A Minneapolis Star Tribune-ban pedig ez olvasható: Travoltának ott van a Háború a Földön, Kevin Costnernek a Waterworld, na most már Washingtonnak is van egy rémes sci-fije. A BDK Reviews kritikusa azt mondja, hogy annyira ütős a vége, hogy újra meg kell nézni a filmet.

Jackie Chan sokat letett már az asztalra, nincs is olyan ember, aki megkérdőjelezné ezt, a karrierje során szinte minden egyes csontja eltörött már, a végeredmény viszont őt igazolta, látványos, szépen megkoreografált akciójeleneteknek örvendhetett a közönség. Azonban a The Spy Next Door előzetesét elnézve többen is megemlíthették, hogy Chan talán az agyát erősen beüthette. Ám ha megnézzük több akciósztár is nagy sikert ért el, mikor az adott filmben gyerekekre kellett vigyáznia. Arnold Schwarzeneggernek bejött az Ovizsaru, Vin Dieslnek pedig a Gorilla bácsi. Channek ez most nem jött össze. A hatodik helyen tudott indítani 9,7 millió dollárral, ami a 2924 mozihoz képest nem túl szép eredmény. (A medál 8,1 milliós indítás után 22,2 millióig vitte, a 80 nap alatt a Föld körül 7,5 milliós kezdés után 24 millióval fejezte be pályafutását) A kritikusok utálták a filmet, csupán 9 %-uk írt róla pozitívan.

Olvasd tovább

1

Új Kick-Ass poszter

Még egy Kick-Ass posztert vehettek szemügyre. A film Mark Millar képregényén alapul és a történet szerint egy képregénykedvelő tini úgy dönt, hogy szuperhőssé válik, fel is húzza álarcát, aztán elindul igazságot osztani. Az a Batman szerű figura a plakáton Nicolas Cage.

1

Cameront nem érdekli a Pókember

Több rendező is felmerült a Pókember reboot kapcsán, ismét szóba került James Cameron, aki anno ügyködött a forgatókönyvön és meg is rendezhette volna a filmet, ám később meggondolta magát és a stúdió átiratta teljesen a szkriptjét. Elég kevés az esélye annak, hogy Cameron visszatér a Falmászóhoz, illetve a producerek fejében megfordult volna, hogy ő rendezhetné a produkciót,  az MTV News azonban csak sikerült megkérdezték “A Világ Urát”,  hogy beszéltek-e vele a Pókember kapcsán.

“Nem, nem hívtak még fel, de nem is számítok rá, biztos vagyok benne, hogy ezután sem fognak megkeresni. Egyébként sem érdekel a dolog” – válaszolta Cameron.

Ezen kívül az is szóba került, hogy vajon az Avatar le fogja-e előzni a Titanic bevételét. “Be fog következni. Csak idő kérdése” – mondta Cameron magabiztosan.

4

Még egy The Back-Up Plan előzetes

Jennifer Lopez pár éve eltűnt a mozik közeléből, ám idén újra megpróbálja megmutatni, hogy neve igenis tömegeket vonz a filmszínházakba. Az énekes-színésznő Zoe-t játssza, aki egyszerűen nem lel rá rá a nagy Ő-re, ám igen-igen szeretne már teherbe esni, ezért úgy dönt, hogy inkább a másik utat választja, azaz a mesterséges megtermékenyítés mellett dönt. Ám csak összefut egy olyan férfival, aki tökéletes lenne számára, terhességét viszont titokban tartja előtte, nehogy ez elijessze a fickót. Alan Poul első mozis rendezési munkája a romantikus vígjáték, eddig a tévé világában tevékenykedett.