Bizonyára sokat csuklott Damon Lindelof édesanyja a Prometheus bemutatása után. Lindelof rendesen megkapta a magáét, de a bejelentett második rész szkriptjét is rá szerették volna bízni, ám sokak nagy megelégedésére végül visszautasította a felkérést.
“A Prometheusnál csak az volt a feladatom, hogy átírjam a forgatókönyvet Jon Spaihts tette le az asztalra, én pedig átdolgoztam. És mindez egy teljes évet vett el az életemből. Habár teljesen izgalmasnak hangzik, ha belegondolok, hogy a folytatásnál nekem kellene az alapoktól felépíteni a sztori Ridley-vel együtt, de ugyanakkor mindez valószínűleg két évig tartana, én pedig képtelen vagyok arra, amire J.J. Abrams. Erre én nem vagyok képes.” – indokolja a döntését Lindelof. – “Egyszerre csak egyetlen dologra tudok fókuszálni és nem hiszem, hogy képes lennék belekezdeni addig, amíg elfoglalt vagyok egy másik projekttel.” – majd azt is hozzátette, hogy szerinte a közvélemény örülni fog döntésének – “Szóval a rajongók legnagyobb örömére kijelenthetem, hogy nem tűnik úgy, hogy részt veszek a Prometheus 2-ben.”

Nem az Ítélet napja (bár holnap 21.-e lesz, ó jajj), hanem a Dredd bíró képregény alapján készült film, ahol a címszereplő szépen rendet tesz.
Baz Luhrmann újabb nagy költségvetésű filmjének a bemutatóját többször is eltolták, most úgy fest a helyzet, hogy 2013 májusában végre vászonra kerül a produkció.
Sandra Bullock az utóbbi időben komolyabb oldalát mutatta, de három film után (Rém hangosan és irtó közel, A szív bajnokai, Gravity) visszatalált a vígjátékok térfelére.

Michael Bay a Transformers második része után szellőztette meg, hogy szeretne egy kisebb költségvetésű filmet csinálni. Hozzá is látott volna a Pain and Gainhez, de a Paramount a Transformers 3-at erőltette és megmondták Baynek, hogy vele vagy nélküle, de megcsinálják. A rendező inkább visszatért a folytatásra, de aztán végre belevághatott a filmbe.
Az év egyik legnagyobb sikere a Bosszúállók volt, a képregényrajongók többsége is elégedett volt vele. Habár már régen volt a bemutató, tegnap este ismét tartottak egy vetítést, amely után Joss Whedon elárult néhány érdekességet is.
Tavaly év elején az Universal vette meg Laura Hillenbrand regényének, a 