A folytatásban Casey Jones is felbukkan, a karaktert Stephen Amell alakíthatja. Michael Bay producer nemrég osztott meg róla egy hivatalos képet.
Author: Koimbra
Channing Tatum az Örök háború főszereplője
Joe Haldeman 1974-ben kiadott Örök háború (Forever War) sci-fi regénye gyorsan klasszikussá vált. Richard Edlund effektes szakember gyorsan beszerezte a jogokat, de a filmre hiába vártunk. 25 év után Ridley Scotthoz vándorolt a lehetőség, azonban ő sem jutott a tervezgetésnél tovább, pedig többek között David Peoples, Matthew Michael Carnahan és Dante Harper is dolgozott a forgatókönyvön. A jogok nem sokáig hevertek parlagon, néhány stúdió versengett egymással, amiből a Warner jött ki győztesen.
Jon Spaihts, a Prometheus és a Doctor Strange írója láthat hozzá a szkripthez, a főszerepet Channing Tatum kapta, rendező most még nincs. A könyv tartalma: Az emberiség élethalálharcát vívja az űrbéli ellenséggel, melyről legalább olyan keveset tudnak, mint a szolgálatra jelentkező újoncok a térgörbület és az időeltolódás sajátosságairól. A néhány éves hadjáratok a szubjektív érzékelés szerint több évszázadosra nyúlnak, és a csillagközi pokolból csak a legkitartóbbak – vagy legszerencsésebbek – számára van visszatérés….
Remake lesz A kockából
Vincenzo Natali karrierje A kockával (Cube) startolt el, a sci-fi horrorra a mai napig boldogan emlékeznek vissza az emberek. A folytatás és az előzmény talán nem kellett volna. De újabb részekre ne számítsunk, mivel a Lionsgate úgy döntött, hogy elérkezett a remake ideje. A Cubed címre keresztelt filmet Saman Kesh dirigálhatja. Rá a Controller rövidfilm kapcsán figyeltek fel pár évvel ezelőtt, Shawn Levy produkciós cégénél meg is valósul az egészestés film. Ráadásul A kocka új változatának a gondolata Kesh-től származik, Phil Gawthorne írhatja a forgatókönyvet.
A remake-ben szintén hét idegen próbál kijutni egy hatalmas kockaszerű szobákból álló helyről, ahol minden egyes lépést alaposan meg kell fontolni, hiszen a következő mozdulat akár végzetes is lehet.
Alább megtekinthető a Controller Olvasd tovább
A sötét ötven árnyalata teasere
Az általános vélemények és kritikák alapján nem hiányzik senkinek A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey). De igazság szerint a stúdiónak 569 millió érve van, hogy miért akarja a következő részt. 569 millió ropogós dollár. Habár csak 2017-ben érkezik A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker), de az Universal máris közzétett egy teasert. Nem mutat sokat, Jamie Dornan felteszi a maszkot és nem azért, hogy szétrúgja pár rossz fiú fenekét. Az Universal egyik fejese, Donna Langley azt találta mondani, hogy a következő rész inkább thriller lesz, ráadásul komolyan gondolta. Olvasd tovább
Fantasztikus Négyes karakterposzterek
A reboot karakterposzterei. Augusztusig még bizonyára jön még pár, nem csak a főszereplőkről, hanem Dr. Doomról és az összes valamit is számító mellékfiguráról.
Jean Grey és Jubilee
Heti bemutatók
Argo 2: Balog Tibi (Kovács Lajos) és bandája (Scherer Péter, Bicskey Lukács, Kiss József) tíz év után sem lett okosabb. Továbbra is pitiáner, suttyó bűnözők, akik nagymenőknek hiszik magukat és a nagy lóvéra vágynak. Olvasd tovább
Legend előzetes
2013 őszén jött a hír, hogy Brian Helgeland a hírhedt Kray ikrek egyikéről ír forgatókönyvet és egyúttal a kamera mögé is beállna. Helgeland jól ismert társukkal, Freddie Foremannal beszélgetett a projektről, ami úgy zajlott, hogy a törzshelyén iszogattak. Az író-rendező távozáskor rákérdezett, hogy mi lesz a számlával, de Foreman csak annyit mondott, hogy nem kell fizetni.
Az ikreket Tom Hardy formálja meg, Emily Browing játszhatja Frances Shea-t, aki 16 évesen találkozott Reginald Kray-jel és 22 éves volt, amikor elvette. Colin Morgan formálhatja meg az ikrek sofőrét, Christopher Eccleston bújhat Leonard Read nyomozó bőrébe. David Thewlis lesz a testvérek üzleti menedzsere és elborzasztja az erőszak. Chazz Palminteri pedig a phiadelphiai keresztapa lesz.
Történet? A 60-as évek alvilágát mutatja be, leginkább Reginald Krayre összpontosít a sztori. A testvérek nem ismertek kegyelmet, nem voltak finnyásak és mindenben benne volt a kezük. Olvasd tovább
Risen előzetes
Kevin Reynolds ázsiója kicsit megcsappant a Waterworld után, de szerencsére ezt követően is kapott melót, viszont A Hatfield-McCoy viszály (Hatfields & McCoys) minisorozattal remek kritikákat gyűjtött be. Jelenleg a Risen utómunkálatain dolgozik, amelyet 2016 január 22-én mutatnak be.
Joseph Fiennes alakítja Clavius római tribunust, aki a Tom Felton által játszott segédjével együtt azt a feladatot kapja, hogy vizsgálja ki, mi történt Jézussal keresztre feszítése után. Konkrétan elvárják tőle, hogy cáfolja meg a feltámadását, hiszen így elkerülhetővé válna, hogy Jeruzsálem népe fellázadna. Olvasd tovább
Stb…
A híresztelések szerint a 21 Jump Streethez készül egy csajos spin off. Illetve megint előkerült a Men in Black crossover eshetősége.
Pletykálják, hogy a Bryan Singer-féle X-Men franchise-nak az X-Men: Apokalipszis és a harmadik Wolverine film után vége lesz. (Még egyszer: pletyka!)
2016 vége felé indul a Bosszúállók 3. és 4. forgatása, 9 hónapig zajlanak a felvételek.
A Fox akarja a Kingsman folytatást.
Joss Whedon azért lobbizott, hogy a Fenegyerekből inkább film készüljön, mint sorozat.
Valószínűleg Asa Butterfield lesz Pókember, legalábbis a fejesek listájának az élén az ő neve szerepel.
Állítólag Dr. Strange felbukkan a Vasököl sorozatban. Olvasd tovább
James Wanra bíznák a Robotech filmet
James Wan kisebb költségvetésű horrorokkal foglalkozott, mielőtt őt választották ki a Halálos iramban 7 (Furious 7) megrendezésére. Sikerült helyt állnia, ugyanakkor műve inkább egy képregényfilmre hasonlított, mint verdákkal megspékelt akcióra. A Warner úgy érezte, hogy pont ő lenne a megfelelő az Aquaman ledirigálására, de még nem biztos, hogy Wan rábólint az ajánlatra. Most a Sony is felkereste, ajánlatot csúsztatott az asztalára. A stúdió szeretné, ha levezényelné a Robotech sci-fit.
A projekt elég régóta a tervezőasztalon pihen és nem elképzelhetetlen, hogy még éveket kell várni, mire valóban elkészül a film. A Robotech a népszerű animeszéria alapján formálódik, az emberiség űrlények technológiáját felhasználva hatalmas robotokat építenek, hogy azokkal verjék vissza az idegenek invázióját.
Wild Horses előzetes
Robert Duvall az 50-es évek óta közepe óta aktív, az eltelt évtizedek alatt egy-két alkalommal beállt a kamera mögé is. A veterán színész utoljára 2002-ben adta ki kezei közül a Bérgyilkos tangót (Assassination Tango), idén pedig újabb rendezéssel jelentkezik. A Wild Horses forgatókönyvét szintén Duvall írta, illetve a főszerepet is eljátssza. A cowboy drámában egy Texas Rangert formál meg, aki egy 15 évvel ezelőtti, eltűnt személy ügyében kezd vizsgálódni. James Franco, Josh Hartnett, Angie Cepeda és Jim Parrack láthatóak a további szerepekben. Olvasd tovább





