1

James Wanra bíznák a Robotech filmet

robotechJames Wan kisebb költségvetésű horrorokkal foglalkozott, mielőtt őt választották ki a Halálos iramban 7 (Furious 7) megrendezésére. Sikerült helyt állnia, ugyanakkor műve inkább egy képregényfilmre hasonlított, mint verdákkal megspékelt akcióra. A Warner úgy érezte, hogy pont ő lenne a megfelelő az Aquaman ledirigálására, de még nem biztos, hogy Wan rábólint az ajánlatra. Most a Sony is felkereste, ajánlatot csúsztatott az asztalára. A stúdió szeretné, ha levezényelné a Robotech sci-fit.

A projekt elég régóta a tervezőasztalon pihen és nem elképzelhetetlen, hogy még éveket kell várni, mire valóban elkészül a film. A Robotech a népszerű animeszéria alapján formálódik, az emberiség űrlények technológiáját felhasználva hatalmas robotokat építenek, hogy azokkal verjék vissza az idegenek invázióját.

3

Megint próbálkoznak a Robotech filmmel

2robotech008-ban kezdet testet ölteni a Robotech élőszereplős film és 2010-re szerették volna a mozikban tudni a produkciót. De nem igazán haladtak semerre.  A rendezésre Sylvain White-ot, a Vesztesek bosszúja (The Losers) és a Lökd a ritmust (Stomp the Yard) alkotója volt az esélyes. Végül csend borult a tervezetre.

Gianni Nunnari és Mark Canton, a 300 producerei futhatják a következő kört, Michael Gordont kérték meg, hogy vesse papírra a forgatókönyvet. Gordon eddig két szkripthez nyúlhatott bele, a 300 után a folytatáshoz is köze volt. Nunnariék szeretnék elérni, hogy Andy Muschietti, a Mama horror direktora vezényeljen a forgatáson. Ha ez összejön, akkor biztosra vehető, hogy egy komorabb, sötétebb hangvételű sztorit kapunk, hiszen a rendező A múmia (The Mummy) rebootra éppen azért mondott nemet, mert nem akart családi kalandfilmet készíteni.

A 80-as években nagy népszerűségnek örvendett a rajzfilmsorozat, amelyben az emberiségnek űrlények támadásaival kell számolnia.  A földiek felhasználják az idegenek technikáját, amivel hatalmas robotokat képesek gyártani.

.

0

Reklámfilmesre bízzák a Robotechet

A Pacific Rim közeledtével újra erőre kapott a Robotech, amelyet már 2008 óta próbálnak vászonra vinni. 2010-be még Sylvain White nevét emlegették lehetséges rendezőként, de talán a Vesztesek bosszúja (The Losers) után a fejesek gyorsan meggondolták magukat. A Warnernél úgy vélik, hogy Nic Mathieu reklámfilmes lehetne a legmegfelelőbb ember az élőszereplős film ledirigálására.

A produkció a 80-as években népszerű rajzfilmsorozaton alapulna, a történet a jövőben játszódik, ahol az emberek egy lezuhant földönkívüli űrhajót tanulmányozva hatalmas robotokat építenek, ezekkel veszik fel a harcot az űrlényekkel szemben.

Milyen reklámokat készített Mathieu? Alant kettőt is láthattok Olvasd tovább