0

Röviden: Rossz szomszédság (Neighbors 2: Sorority Rising)

neighbors2Radnerék (Seth Rogen és Rose Byrne) csendben szexelnek, majd miután a nő néhány apróbb böffenés biztosítja a férjét, hogy abszolút rendben van, telibeokádja az arcát. Ezt követően vidáman közli, hogy valószínűleg terhes. A férfi pedig hányadékkal a képén vidáman örvendezik a hír hallatán és még hozzáteszi, hogy elélvezett.

Így indul a film és mindez talán kicsit rosszul érintheti a nézőt, aki éppen mit sem sejtve nyammogva tunkolná bele nachost a sajtszószba.

Radnerék eladnák a házukat, vevő is akad, ha 30 napig nem akad semmi fennakadás, akkor létrejönne az üzlet. Azonban a szomszédba lányszövetség költözik és a csajok az előző fiúcsapathoz képest szintén nem az a csendes társaság. El kell érni, hogy elkotródjanak, még szerencse, hogy úgy alakul, hogy besegít nekik Teddy (Zac Efron) is.

Szerencsére az első mondatokban taglalt gyomorforgató jelenetekből kevés van, ám kevésbé örömteli, hogy a lányszövetség tagjai alig tudnak mosolyt csalni az arcunkra. Az előző felvonásban azért Rogenék mellett az Efron brigád is szállította a poénokat (pl. De Niro nap), azonban a Chloe Moretz irányította csapat eléggé alulteljesít. Pár viccesebb megmozduláson kívül nem rúgnak labdába, a humor nagy részét éppen a Rogen & Efron oldal szállítja. Akad néhány jó párbeszéd (1 g húsnak mi értelme?) és eltalált jelenet (légzsák), amelyeket, de összességében sokkal gyengébb, mint az első rész. Olvasd tovább

0

Yoga Hosers poszter

Kevin Smith horrort készített, saját és Johnny Depp lányát – Harley Quinn Smith, Lily-Rose Depp – tette meg főszereplőnek. És jó néhány ismertebb színészt nyert meg filmjéhez, legalábbis Johnny Depp mellett Jason Mewes, Haley Joel Osment, Genesis Rodriguez, Justin Long, Adam Brody, Tony Hale is tiszteletét teszi.

A lányok magával a megtestesült gonosszal és seregével néznek szembe.

yogahosers

1

Monster Trucks előzetes

monstertrucksA film 2013-ban került tervezőasztalra. A forgatás 2014-ben befejeződött és 2015 nyarán szerették volna műsorra tűzni. Aztán a 125 milliós produkciót eltolták 2015 nyarára, majd 2016-ra tették át. Most úgy tűnik, hogy 2017 elején fogják bemutatni és a Paramount közzé is tette az előzetest. Semmi jót nem jelent, ha valamit évekig ide-oda pakolnak.

Lucas Till játssza a Tripp-pet, aki autódarabkákról rakna össze egy működőképes Monster Truck-ot. Egy közeli olajfúrónál történt különös baleset után érdekes lényt talál a roncstelepen. Lassan megbarátkozik a teremtménnyel, aki egyúttal segítségére is lehet.

Jane Levy, Danny Glover, Holt McCallany, Barry Pepper és Rob Lowe is benne lesznek a filmben. Chris Wedge vezényelte le a családi sci-fit. Olvasd tovább

7

Stb…

0dagb

Dan Aykroyd éltette a Szellemirtók rebootot, szerinte viccesebb és félelmetesebb, mint az előző két film együttvéve.

Hugh Jackman a Wolverine 3 forgatásán.

A Pitch Perfect 3. részének bemutatóját 2017 július 21-ről 2017 december 22-re tolták át. Nem tudni miért.

Duncan Jones első nekifutásra 2 óra 40 perces Warcraftot hozott össze a vágószobában. A DVD-n lesz bővített változat a filmből.

Jelenleg Ryan Condal dolgozik a Logan futása remake forgatókönyvén. Olvasd tovább

0

Marauders előzetes

marauders1Bruce Willis marad a DVD-s szekcióban. Július 1-jén adják ki a Marauders akciófilmet, amelyet Steven C. Miller, a Submerged és a The Agression Scale rendezője készített. Dave Bautista, Christopher Meloni és Adrien Grenier neveit lehet kiírni még a poszterre és a borítóra.

Egy bankrablás után minden bizonyíték arra mutat, hogy a pénzintézet tulaja (Willis) és befolyásos ügyfelei állnak az eset mögött. De néhány FBI ügynök (Meloni, Bautista, Grenier) egyre mélyebb ás, majd egy nagyobb összeesküvés rajzolódik ki előttük. Olvasd tovább

1

Eredettörténet lesz a következő Péntek 13 film

jasonEléggé lassan haladnak az új Péntek 13 (Friday the 13th) filmmel. Annyi biztos, hogy a 80-as években fog játszódni a cselekmény vagyis visszarepülünk abba a korszakba, ahonnét az egész franchise elindult és legalább nem found footage stílusban mutatják be a cselekményt. Brad Fuller producer a The Reel Worldnek adott interjút, amiben elárulta, hogy gyakorlatilag az alapoktól fognak építkezni.

Aaron (Guzikowski) remek karaktereket írt. Meg kell értenünk Jason Voorhees cselekedeteit, ezért vissza kell mennünk a kezdetekhez és onnan kell építkeznünk. Eredet-szerű, vagyis olyan eredetsztoriról van szó, amit eddig nem láthattunk. Természetesen Pamelát sem hagyjuk ki, de kicsit más lesz az eddig megszokottaktól.”

A bemutató 2017. január 13.-án lenne esedékes. Viszont David Bruckner rendező már nincs a fedélzeten és még nem találták meg az utódját. Viszont ha pár héten belül nem indul el a forgatás, akkor a jövő év eleji premierre is keresztet vethetünk.

4

Valóban pótforgatásra küldik a Zsivány Egyest. Tesztvetítés nem volt

rogueonestormtrooperNéhány órával ezelőtt járta körbe a netet, hogy a Zsivány Egyest (Rogue One) a tesztközönség nem fogadta jól és a Disney úgy döntött, hogy még jó pár millió dollárt felemésztő utóforgatásra küldi a filmet.

A Deadline megerősíttette, hogy nyáron a stáb valóban rögzíteni fog újabb jeleneteket, azonban nem volt semmiféle tesztvetítés. A Disney producerei nézték meg a filmet, úgy érezték, hogy a történet nincs megfelelően kibontva és újra összetrombitálták a szereplőgárdát. Mindez nem érinti a decemberi a bemutatót, addigra el fog készülni a spin off és remélhetőleg a Comic Conon is megmutatnak néhány újdonságot.

3

A Transformers 5 gonosza…

Pár nappal ezelőtt derült ki, hogy ma fontos bejelentés várható a Transformers: Last Knight kapcsán. Michael Bay Instagramjára tette ki az alábbi rövid videót, hozzáfűzte, hogy Megatron visszatér.

Közelítsük meg másképp. Jobb lenne, ha Shia LaBeouf toppanna be a sztoriba?

 

It’s starting. This week production. Megatron is back. #transformers #decepticons#

Michael Bay (@michaelbay) által közzétett videó,

11

Elcseszték a Zsivány Egyest?

rogueoneA Page Six bennfentes forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy Gareth Edwards rendező nem végzett jó munkát a Zsivány Egyesen (Rogue One). A Disney tesztvetítést tartott és a közönség csalódott volt, így tehát a fejesek sincsenek megelégedve a filmmel, éppen ezért a zsebük mélyére kell nyúlniuk. Júliusban költséges utóforgatás várható. Edwards a Godzillával bebizonyította, hogy képes elbírni egy blockbusterrel, de a Star Wars spin off terén kudarcot vallott. Az oldal nem közöl részleteket, hogy konkrétan mivel nincs megelégedve a stúdió.

Egyelőre kezeljük csak pletykaként a hírt, valószínűleg a Disney is reagálni fog erre valamikor. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a nagyobb költségvetésű filmeknél elég gyakran van utóforgatás, még felvesznek egy-két jelenetet vagy kibővítik az az akciókat, hogy jobban mutassanak. Hozzá kell tenni, hogy érdekes, hogy tesztvetítésre hivatkozik az oldal. A bemutató év végén esedékes és a stúdió azért igyekszik hét lakat alatt tartania a film érdekességeit.

1

Verdák 3 concept art

A Verdák 2. része (Cars 2) csak bevétel terén ütötte meg a Pixar mércét, az animációs cég ezúttal elég sok negatív kritikát gyűjtött be a folytatás kapcsán. Ám úgy döntöttek, hogy belevágnak a harmadik felvonásba, a bemutató 2017. június 16-án esedékes. Az USA Today lehozott két concept artot és egy posztert, amelyeket alább láthattok is. Villám McQueen újabb versenyre készül fel és ehhez szüksége van edzőre is, ami a sárga Cruz Ramirez lesz.

verdak3concept1 verdak3concept2

Olvasd tovább

4

A Zootropolis a második a legtöbbet kasszírozó eredeti filmek között

zootroAz idei év egyik legjobb alkotása a Zootropolis (Zootopia) animáció, amely eddig úgy 992 millió dollárt kasszírozott. Még pár millió hiányzik, hogy átlépdeljen a milliárdos vonalon. De nem csak ez a lényeg. Ugyanis Judy Hopps, a nyuszizsaru és Nick, a szélhámos róka közös nyomozása a második legjobb bevételnek számít az eredeti produkciók között.

Úgy bizony, a milliárdos szekcióban nem találunk egyetlen filmet sem, amire rá lehetne sütni az eredeti jelzőt. Folytatások és adaptációk sokasága.

A Zootropolis egyúttal a negyedik legtöbbet termelő animáció, előtte a Toy Story 3 (1,06 milliárd dollár), a Minyonok (1,15 milliárd dollár) és a Jégvarázs (1,27 dollár) áll. A Rotten Tomatoes-on 98 %-on áll, a 209 kritikából csak négy negatív vélemény található.

És hogy melyik eredeti film hozta a legeslegtöbbet? Az Avatar, ami se nem folytatás, se nem előzmény, nem adaptáció (stb. stb.), de azért elég sokan úgy vélik, hogy újrahasznosított ötletekből építkezik. Ám a 2,7 milliárd dolláros eredmény az 2,7 milliárd dollár.