Detroit Metal City (2008)

Nem emlékszem mikor szakadtam ennyit filmen, mint ezen. Hiába no, Matsuyama Ken’ichi (Halállista, Sexy voice and Robo) az egyik legígéretesebb színész. Amit itt alakít, az nem akármi és hogy értsük miért istenítem, kis összefoglaló a sztoriról. Negishi Soichi egy félénk bilifrizurás fiú, lányos mozdulatokkal, ráadásul nyálas zenét hallgat és játszik. Egy nap elindul a fővárosba, aztán egy death metal (!) zenekarban – a Detroit Metal Cityben-  találja magát, mint Johannes Krauser II.

Nap mint nap meg kell küzdenie, hogy ne derüljön ki kettős személyisége, a cél érdekében el is követ mindent, hatalmas poénok közepette. Krauser-ként bármit tehet, bármit mondhat, az ős-fanok istenként tisztelik. Végig is turnézzák egész Japánt, persze a keménymag kíséri őket, és lenyomnak mindenkit, a slágerlisták élére kerülnek, de Soichin egyre nagyobb a nyomás. Örökké bevésődött a fejembe, az a felejthetetlen jelenet, mikor Krauserként elmélyített hangon, állati félelmetesen bele mosi-mosi-zik (= halló) a telcsijébe, mikor pont az a lány hívja, aki nagyon tetszik neki és csak töketlen énjét ismeri.

Hát igen. Annyira jól alakított, hogy el sem akartam hinni, hogy mind a kettő karaktert ő játssza. Őstehetség a srác.

Gondolom sokan olvasták a mangát, vagy nézték az animét (nekem sajna még nem jött össze) de bátran ajánlom mindenkinek a filmet. Japánul néztem, mindenféle felirat nélkül, de még így is, hogy kb három mukkot értek japánul, teljesen követhető volt a múví. Nagyon szuperül meg lett rendezve, minden jelenet adja a lényeget és szakadni lehet a szituációkon. Egy unalmas pillanat sincs benne, pedig 148 perc. Végig lekötött és nagyon jól szórakoztam, aki teheti feltétlen nézze meg, ez a film aláz. Nálam egyértelműen többször nézhető kategória.