Fehér éjszaka (Nuit Blanche)

Hozzá vagyunk szok(at)va az amerikai akciófilmekhez, a nagy csinnadrattával beharangozott sok látványos lövöldözést és izgalmas üldözést ígérő produkciókról azonban elég hamar kiderül, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja. Külön öröm, ha a műfajban más ország is képviselteti magát idehaza. Persze a szép színes bollywoodi énekelgetős-táncolgatós, olykor 3 órás alkotásokra a mozikban nem lenne túl nagy a kereslet (DVD-n olykor felbukkan néhány), de azért néha-néha befut egy-két emlékezetes darab más országokból, gondoljunk csak az Ong Bakra, vagy a Chocolate – A harc szelleme, esetleg A rajtaütésre. Nos igen, ezek már másféle akciót ígérnek, keményebb test-test elleni küzdelmet. De mi van, ha valaki inkább a megszokott rohangálós, üldözős, lövöldözős filmre vágyik? Nos, a franciák néha meg tudják lepni az embert és itt nem a Luc Besson-féle átlagos, viszonylag nézhető, de gyorsan elfelejthető termékekről van szó.

A Fehér éjszaka gyakorlatilag szép csendben, mindenféle felhajtás nélkül kúszott be a mozikba. Talán azért, mert nem egy nagy nevű rendező készítette és nem egy világsztár (Tomer Sisley esetleg a nem túl emlékezetes Largo Winchből lehet ismerős) a főszereplő és igen, azért is mert nem Besson volt a producer (még jó).

Vincent (Sisley) zsaru, méghozzá a korruptabb, de lelkiismeretesebb fajtából. Egy balul sikerült kokainrablást követően a helyi drogbáró, Maricano hívja fel és ultimátumot intéz felé: legyen már olyan jó és szolgáltassa vissza a sokat érő anyagot, ellenkező esetben a vendégszeretetét élvező fiacskája jobb létre szenderül.

A történet nagy része egy este és egy szórakozó helyen játszódik. Nagy dicséret illeti a készítőket, hiszen úgy kellett elmesélni a történetet, hogy a főhős kálváriája, folytonos rohangálása, izgalmas bujdoklása közben ne az járjon a néző agyában, hogy a tisztelt alkotók belebonyolódtak egy véget nem érő önismétlési folyamatba. Vincent ugyan elviszi és elrejti a sok-sok kiló kokót, de a cuccnak nyoma vész és rögtönöznie kell. Nem könnyű a dolga, hiszen a drogbáró, az anyag vevője és a belső elhárítás is megpróbálja kézre keríteni a klubban.

Vincent sokszor kénytelen improvizálni, többször, de nem sokáig ül összetörten, maga elé meredve, ám mindig feláll és megy tovább, hogy drágán adja az életét. Az őt kereső embereket sem tudja a végtelenségig kerülgetni, olykor a félhomályos helyiségekben kell bevetni az öklét és az idő előrehaladtával egyre több lesz rajta a zúzódás és a véres folt és előfordult két bunyó között muszáj megállnia szusszannia, hogy le tudja kezelni egyik súlyosabb sebét. Emberünk még ha akarna se tudna sokáig ülni a babérjain, kénytelen mozgásban maradni. Az események intenzitása folyamata gyorsan beszippanthatja az akciókedvelőket, feszes és dinamikus produkcióval van dolgunk. Mindvégig megmarad a realitás talaján, nem láthatunk szuperhős vagy „hát én ezt nem hiszem el” mutatványokat.

A Fehér éjszaka mindvégig egy pörgős, ügyesen elkészített és veszettül szórakoztató francia akciómozi, amely tökéletesen használja ki a kevés mozgástér adta lehetőseket és felpumpálja kissé az adrenalint. Ha lesz folytatás remélhetőleg Besson nem veszi ki a részét belőle, mint ahogy anno a Bíbor folyók második felvonásánál is tette.

imdb: 6,6