4

A DreamWorks berkein belül készül az Időbűnök remake

Nacho Vigalondo időutazásos filmje nagyon megtetszett Hollywoodnak, így az Időbűnökből (TimeCrimes) feldolgozást fognak készíteni. A jogok jelenleg a DreamWorksnél vannak és az Oscar-díjas Steve Zaillian írja a forgatókönyvet. A jóember tollából származik az Amerikai gengszter (American Gangster) és a New York bandái (Gangs of New York). Zaillian 2 éve vitte a tervezetet az United Artistshoz, akkor már volt egy forgatókönyv vázlata is, amelyet Tim Sexton körmölt le, de ott nem igazán haladtak vele.

A spanyol eredeti nagyszerű thriller volt, amelyben talán ha öt-hat színész szerepelt. Hectorra nyaralója közelében rátámad egy fegyver férfi, menekülés közben betéved egy épületbe, ahol elbújik. Hamarosan kiderül, hogy egy időgép volt, amelyben menedékre talált és néhány órát visszautazott a múltba.

4 komment

  1. Feldolgozást tehát remaket .
    Minek remaket csinálni egy kevesebb mint 3 éves filmből.

    Amúgy legjobb időutazós film nálam mindenképpen a Vissza a jövőbe 🙂

  2. Szerintem is nagyon jó film volt, ezt csak elrontani tudnák az amcsik. Olyan közepesen indult, de 15 perc után már látszott, hogy ebből csak jó sülhet ki:)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *