Amikor 2009-ben bejelentették, hogy a Sony Jennifer Lopezzel elkészítené A vasmacska kölykei (Overboard) fergeteges vígjáték remake-jét titkon reménykedtem benne, hogy nem lesz belőle semmi. Hiszen az 1987-ben bemutatott, Kurt Russell és Goldie Hawn főszereplésével forgatott filmen még most is ugyanúgy lehet hahotázni, mint régen. Eltelt pár év, a stúdió nem jutott egyről a kettőre. De mindez nem tántorította el az MGM-et attól, hogy ők is nekiveselkedjenek. Úgy tűnik, hogy ebből már lesz valami.
Az eredeti verzióban Hawn alakította Joannát, a vagyonos nőt, aki egy baleset következtében amnéziát kap. Russell formálta meg a Deant, a vidéki asztalost, dolgozott a nőnek és egyáltalán nem kedvelték egymást. Kellene gyerekei mellé valaki és hát a ház környékét is valahogy rendbe kéne tenni, ezért úgy tesz, mintha ő lenne Joanna férje.
Rob Greenberg és Bob Fisher írták a forgatókönyvet, a kamera mögé is beálltak. Eugenio Derbez és Anna Faris lesznek a főszereplők, a csavar a dologban, hogy ezúttal Derbez lesz a tehetős alak, aki amnéziás lesz és Faris testesítheti meg az egyedülálló nőt. A forgatás májusban el is indulhat.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Baromi kreatív! Rakjanak bele pár fingós poént is, hogy ne lógjon ki a mai vígjátékok közül.