Nehéz sorsuk volt az afro-amerikaiaknak. Tudjuk jól, számos film foglalkozott a témával, többek között félhettek Michael Fassbendertől (12 év rabszolgaság) és még a sportpályán is jobban kellett teljesíteniük, hogy egyáltalán számításba vegyék őket (Race). A 60-as években sem volt egyszerű feketének lenni, viszont volt valami, ami némileg elnyomta az irántuk viseltetett érzéseket: az oroszok. Vagyis inkább az a fránya űrverseny, amiben egyszerűen nem lehetett alulmaradni. A nemzet büszkeségén esett volna csorba. A film elején a három afro-amerikai hölgyet igazoltatva látszik, hogy a zsaru boldogan végigverne rajtuk gumibotjával, de amikor meghallja, hogy a NASA munkáját segítik, kiderül, hogy a rend derék őre ruszkikat még jobban utálja. Ezért inkább még biztosítja is az utat előttük, hátha az a pár perc is segít, hogy előnyhöz jusson a dicső ország.
De ugye ezt a drága űrprogramot nem egy szimpatikus, folyamatosan mosolygó asztronautával és nem lelkes szavakkal lehet megnyerni. A tévénézők és rádióhallgatók milliót lelkesíthetik, de ahhoz, hogy embert juttassanak az űrbe komoly, nagyon komoly számhalmokon kell átevickélni. Ergo: Olyasvalakikre van szükség, aki a matekban is otthon van és bírja a nyomást.
Katherine (Taraji P. Henson), Dorothy (Octavia Spencer) és Mary (Janelle Monáe) jó barátnők, kalkulátorként dolgoznak sok más kolléganőjükkel a NASA területén egy távol eső épületben, valahol egy alagsorban. Még véletlenül sem találkozhatnak fehér emberrel, csak ha esetleg bemennek hozzájuk valamiért. Ők pedig rendíthetetlenül végzik a munkájukat, bíznak benne, hogy egyszer valaki felfigyel rájuk.
Úgy adódik, hogy a számokban verhetetlen Katherine bekerülhet az Al Harrison (Kevin Costner) vezette csoportba, ahol a röppályától kezdve a földet érésig minden apró részletet kikalkulálnak. Az adatok naponta, sőt, óráról órára változnak, így előfordul, hogy mire a pontos eredmény megerősítésre kerül, addigra már elavult lesz. Dorothy nem csupán a rábízott afrolányokat ösztökéli, de gyorsan eligazodik az NASA méregdrágán beszerzett IBM gépezeten is. Mary pedig mérnök szeretne lenni, de ehhez felvételt kell nyernie a virginiai egyetemre. Az esze megvan hozzá, csak hát előbb a bíróságon kell elérnie, hogy be tudjon ülni az intézmény falai közé.
Nem könnyű egy ilyen film elkészítése, hiszen elég egy rossz szó vagy félresikerült jelenet és máris jogvédők dühös hada jelenik meg haragos szavakkal teleírt plakátokkal a stúdió előtt. A három színésznő karakteréről a következőket lehet mondani: süt róluk a büszkeség, fejüket ugyan kicsit feljebb is tartják, de mindvégig udvariasan viselkednek és bizonyítani szeretnének. Szimpatikus tőlük és a rendezőtől, hogy megtalálták az arany középutat, a színészi játékuk élvezetes. Lehet velük azonosulni és tudunk értük szorítani. Kevin Costner Harrisonje munkamániás, eredményeket és pontos számokat akar és az emberekben sem a bőrszínt látja. Le kell győzni a nagy gonosz ellenséget, ehhez pedig ha arra van szükség, akkor megszünteti a szegregált illemhelyeket. Jim Parsons figurája is inkább saját beosztásán aggódhat, mint inkább a kolléganő származásán. Mindazonáltal azért jó néhány részlettel kihangsúlyozzák, hogy nehéz a dolga a hölgyeknek.
Igazán komoly drámába nem akartak belefolyni az alkotók, pedig akár meglett volna az esélye, hogy egy-egy jelenetre ráerősítve kinyíljon a bicska a zsebünkben. Megmutatták a főszereplőket és könnyedén, erőlködésmentesen és élvezhetően elénk tárják, hogyan lavíroztak végig ebben a közegben. Hiszen: számolni nekik is joguk van. Márpedig ha ebben erősek és előrébb tudják lendíteni a dicső nemzetet egy különösen fontos versenyben, akkor róluk is meg kell emlékezni. Odaát talán sokaknak dagad a melle a látottak miatt, számunkra A számolás joga pedig egy nagyon is jó, élvezetes film. 75 %
imdb: 7,9
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Könnyed korfelidéző film, nem túl emlékezetes karakterekkel, néhány jó poénnal.