Röviden: ARQ

Renton (Robbie Amell) felriad álmából, vet egy pillantást az órára, majd barátnője (Rachael Taylor) felé fordul. A következő másodpercben maszkos alakok törik rájuk az ajtót. A férfinak sikerül kiszabadulnia karmai közül, de a lépcsőn lebucskázva kitöri a nyakát. Amikor ismét magához tér az ágyában találja magát, az óra ugyanannyit mutat és barátnője is mellette fekszik. Újra maszkos alakok szakítják be az ajtót. Renton időhurokba került.

Pár millió dolláros sci-firől van szó, amely csupán néhány helyiségben játszódik, a külvilágba csak néhány perc erejéig jutunk ki. Az információfoszlányokból megtudjuk, hogy súlyos energiahiányban vagy válságban szenved a Föld és valamiféle szörnyű háborúskodás miatt eléggé lepusztult állapotban van a bolygó. Ennek kivesézésére nem sok figyelmet fordítanak, ami miatt némi hiányérzetünk lehet. Azonban sokkal nagyobb gond, hogy a Tony Elliott rendező-forgatókönyvíró nem használta ki a „Restart” adta lehetőségeket. Nem vár senki egy Idétlen időkig vagy éppen Holnap határa-szerű próbálkozást, de Renton túlságosan is kevés alkalommal él az időhurok adta előnnyel. Így csupán néhány újrakezdést élünk meg,  Elliott inkább a szereplők kapcsolatát és a problémákat mutatná be. Kiben lehetne megbízni? De azért még jobb kérdés lett volna, hogy miképp alakulna, ha másképp próbálnák meg?

Többet lehetett volna kihoznia a posztapokaliptikus környezetből, a világ bemutatásával és az időhurokból. Habár a szereplők jól játszanak, de az ARQ mégis inkább egy be nem fejezett minisorozatra hasonlít. Unalmasnak vagy túlságosan bosszantónak nem nevezhető, korrekt darab.