0

Johnny Depp nyomozhat a Labyrinth-ben

deppRussell Poole nyomozó a közismert rapper, Notorious B.I.G. meggyilkolása ügyében vizsgálódott a  90-es évek végén, de voltak elméletei Tupac Shakur megölésével kapcsolatban is. Kiderítette, hogy számos detektív kinyírása köthető a Death Row Records alapítójához, Suge Knight-hoz köthető és erős volt a gyanúja, hogy kollégái egy része is kivette a részét szörnyűségekből. 1999-es visszavonulása után saját magánnyomozó irodát nyitott, tavaly augusztusban hunyt el szívroham következtében.

Poole élete Hollywoodot is megihlette, úgy tűnik, hogy Johnny Depp lesz a Labyrinth című film főszereplője. Brad Fuhrman, Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) rendezője vezényelhetne le a produkciót Christian Contreras szkriptjéből.

A projektet a Torontói Filmfesztiválon próbálják eladni. Ha minden jól alakul a forgatás még idén elindulhat.

0

Vakfolt – Független pénzből készült magyar akciófilm

vakfoltNem jellemző, hogy itthon akciófilmet készítsenek, de a Vakfolt pont ebbe a kategóriába tartozik. Független pénzből forgatták a produkciót a fiatal filmesek és három év munkájuk van benne. De azért még van előttük némi nehézség, ugyanis ahhoz, hogy be tudják mutatni pénzre van szükségük. Az IndieGogo oldalon szeretnének pénz gyűjteni, a cél 25.000 dollár.

A sztori: Várady Attila élete egy tragikus baleset miatt gyökeresen megváltozik. Szeretett húga tolószékbe kényszerül, és komoly kórházi ápolást igényel. Attilát több hónapnyi sikertelen munkakeresés után különleges csapat találja meg, melynek az a feladata, hogy beültessen egy mikrochipet egy neves kutató szemébe. A küldetés illegális, ezért minden lépést aprólékosan kell megtervezni. Az új technológiával készült mikrochip segítségével az emberi szem kameraként funkcionál. Ezt alkalmazva bárkit meg lehet figyelni. A szem azon részébe helyezik el a chipet, ahonnan a látás információja kilép az agyba, ez a vakfolt. Az akció kivitelezése során Attila meghitt viszonyba kerül a banda egyetlen női tagjával, Laurával. A fiatal és vonzó lány élete sem nevezhető idillinek, ezért Attila személyében megértő társra lel.

A cselekmény előrehaladtával Attilának rá kell jönnie, hogy csak az igaz barátaiban bízhat. Húga biztonsága érdekében olyan tettekre szánja el magát, melyekre korábban sosem gondolta volna, hogy képes.

A film honlapját itt találod. Olvasd tovább

0

37 előzetes

37filmKitty Genovese 1964 márciusában hazafelé tartott kora reggel, kapuja előtt megtámadták és megszurkálták. A nő hiába sikoltozott nem sietett senki segítségére. Úgy 37 ember hallotta vagy látta, hogy baj van, de mégsem történt semmi.

Ebből az esetből készült a 37 címre keresztelt film, amely a környéken lakó közönyös szomszédok szemszögéből meséli el a történetet. Többek között Samira Wiley, Michael Potts, Maria Dizzia, Jamie Harrold és Lucy Martin neveit olvashatjuk a stáblistán.

Puk Grasten dán rendező írta és dirigálta a drámát. Ő eléggé ismeri a történéseket, hiszen már 2013-ban forgatott ebből az esetből egy díjnyertes rövidfilmet. Olvasd tovább

4

2017 márciusában mutatják be a Kincsem filmet

A Fórum Hungary tájékoztatása szerint a Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével készült Kincsem film március 16-án kerül a magyar mozikba. A grandiózus látványvilágú, vagány humorú romantikus produkcióként jellemzett alkotást Herendi Gábor rendezte. Impozáns látványt és egyedi hangulatot ígérnek. 72 napig tartott a forgatás nagyjából 120-150 fős stábbal, de volt olyan felvétel is, ahol 600-an tartózkodtak a helyszínen.

A történet: Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodakanca. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. A versenypályákon elért siker nem elég méltó visszavágás: Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának lányába.

Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú?

 kincsemkep

0

Gold előzetes

gold2011-ben esett szó arról, hogy a tervezőasztalra került a Gold kalandfilm, amely A Sierra Madre kincséhez (The Treasure of the Sierra Madre) lesz hasonló. Patrick Massett és John Zinman tették le a történet alapjait, amit Paul Haggis fejlesztett tovább, ezt pedig megmutatták Michael Mann-nak, akinek eléggé megtetszett az elképzelés és bevállalta a rendezést. 2011 augusztusában Christian Bale-t szemelték ki a főszerepre. 2012 októberében Mann más elfoglaltságra hivatkozva lelépett, 2013 májusában Spike Lee lépett a helyére, aki szintén csak egy ideig tartózkodott a projekt környékén. Végül Stephen Gaghan ülhetett bele a rendezői székbe, 2014-ben Matthew McConaughey lett a főszereplő. Edgar Ramirez, Bryce Dallas Howard, Corey Stoll, Toby Kebbell, Bruce Greenwood, Stacy Keach is aláírt.

McConaughey alakítja Kenny Wellst, a férfi nem túl szerencsés, azonban nagy tervei vannak. A Ramirez által megformált geológussal szövetkezik, hogy a Borneo-i dzsungel mélyén aranyra találjon. December 25-én mutatják be. Olvasd tovább

0

Elindult a Baromi őrjárat 2 forgatása

supertroopers1A Broken Lizard csapat Baromi őrjárata (Super Troopers) 2001-ben került bemutatásra, alacsony költségvetésű hülyéskedés volt, ami ha nem is hozott sokat, de megtérült a befektetés. Jövőre jön a folytatás, ugyanis belevágtak a forgatásba.  Habár tavaly kijött egy kép, ami azt sugallta, hogy már forog a kamera, ám gyorsan kiderült, hogy erről szó sincs.

A büdzsét a rajongóktól szedték össze, az IndiGogo-s kampány eléggé jól sült el számukra. 2 milliót kértek, ám 4,5 millió gyűlt össze. Örülhetett Jay Chandrasekhar, Kevin Heffernan, Paul Soter, Steve Lemme és Erik Stolhanske. A sztori nem ismert, egyelőre.

Olvasd tovább

7

Az Avatar-folytatások családi történetek lesznek

avatar3123James Cameron a Variety-nek adott interjút, amiben megemlítette, hogy az Avatar következő részei Jake-ről és családjáról szól majd. “A folytatásokban Jake, Neytiri és gyermekeik állnak a középpontban. Sokkal inkább egy családi történet lesz, megmutatjuk, hogy miképp küzdenek az emberekkel.” Cameron hozzátette, hogy az Avatar 2. 2018-as bemutató dátuma nincs kőbe vésve, még változhat.

Sam Worthington és Zoe Saldana vissza fog térni, de Sigourney Weaver és Stephen Lang szintén benne lesznek az Avatar filmekben.